Döntés

 A régi háborúk már csak emlékek voltak, a jelen pusztulása, meg maga a rémálom. -Tom Hill, kelet ura, a Nimbani torony birtoklója, ismeretlen vizekre tévedt, mikor úgy képzelte, birodalmán túl is megállítja az élő-halott hordák, pestisként való terjedését.
 Az elején minden jól indult, mint általában szokott történni, húszezer fős hadseregével és varázslói segedelmével sorra hódította vissza a zombik által megszállt területeket, tűzzel törvén meg a legerősebb ellenállásokat is. Ám ahogy a logisztikai útvonal egyre csak nyúlt, mint a rétestészta, a helyzet kezdett zötyögősé válni. S bár Tom Hill félisteni erővel rendelkező hatalmasság volt, katonái minden csata után kevesebben, az ellenség kifogyhatatlanul, a mérleg nagyon billegősre váltott. S miközben ő a kontinens felszabadítást tűzte zászlajára, az addig a hozzá hasonlatos nagyurak paktumot kötve, megtámadták uradalmait felettébb nehéz helyzetbe juttatván így.
 Két választása volt, vagy folytassa a hadjáratot és bízik a szerencséjében és abban, hogy az otthoni csatlósai kellő erővel rendelkezve dacolni tudnak a támadásoknak, míg vissza nem tér, vagy azonnal megindul haza, mielőbb megtörve a nagyurak okvetetlenkedéseit. -Komoly kihívás, mert, Kelet ura jól tudta, ha elesik a hátországa, megszűnik minden utánpótlás és akkor valóban nehéz helyzetbe kerülni. Viszont ha visszafordul, akkor az egész hadjárat eddigi eredményei jó esetben is hónapok alatt a semmivé foszlanak, és az élő-halottak a Belső Világ védelmét szolgáló Vören-folyam partján fognak ismét tolongani.

 Tizenegyezer katonája volt és kétezer szenvedő akiket ugyan nem öltek meg a zombik, de karmaikkal megfertőzve, még a legjobb gyógyítók is csak késleltetni tudták az átváltozást. -Egy dombon állt, vértezetén a tekergő sárkánykígyó ragyogót ezüstös fénybe, távolabb egy erdő sötétlett, fái a felhőket karistolták, vadjai rémülten kerülték a zombikat és mindezen túl, a letűnt AKON civilizáció romvárosa magasodhatott, ma már csak maradványaiban. -Tom ismerte a legendát, ismerte az AKON kultúra óriási hibáját, és azt is, hogy minden csapás a világra onnan eredeztethető. A nagyúr legbelül úgy gondolta, ha behatol a romvárosba talán megleli a zombik elleni gyógyírt és a világ újra felszabadul a nyomasztó szörnyűségek alól. 
 Mert hogy is volt(?) az AKON főpapok, hogy egyre gyarapodó lakosságú királyságukat megfelelő mennyiségű munkaerővel, ingyen munkaerővel lássák el, elkezdték a holtakat feltámasztani. A kezdett sikeresnek bizonyult, azután viszont egy járvány tört ki az engedelmes élő-halottak között és az AKON civilizációt előbb megremegtették, majd mert a papok, zombik ellen újabb zombikkal válaszoltak, ami végett rövid időn belül az egész hatalmas birodalom összeomlott és az emberek megérkezéséig a zombik birtokolták a teljes kontinenst. -Ám az embereket egykor istenek vezették és a kontinenst egy kardcsapással kettéválasztották, amelyet a Vören-folyam jelképezett, s olyan mágiát bocsájtottak a vízre, mely rettegéssel töltötte el az agyatlan zombikat.
 Tom sóhajtott, arcát többnapos borosta fedte, szemeire a fáradtság fátyla nehezedett, és nagyon bánta, hogy az istenek idővel eltűnve, csak néhány olyan kiválasztott, mint ő is, képviselték az aranykor tündöklését. -Persze nem kellett volna így történnie, hiszen mindenki tudta, a biztonságos földek immár nem sokáig tudják ellátni az emberiséget élelemmel, kellenek az újabb földek. De hiába kellenének, a négy nagyúr között rég volt egyetértés, és mikor egy valami jót szeretett volna, a másik három nyílt támadást intézet területei ellen. Igaz, gondolta kelet ura, egy hatalmas háború a Belső Világban, szintén megoldja a népesség kérdését, s ahogy most látszott, nem az élő-halottak az emberiség legnagyobb ellensége, hanem maga az ember!
 Tom Hill döntött, erőltetett menetbe visszavezényli seregét, birtokait védendőn, a fertőzötteket pedig jobb híján tűzhalálra ítéli...