Hanyatlás

 

"És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által." részlet Jelenések Könyve

A bedőlt fal óriási sebhelyként ásítozott. A lelkem, kráterként a pokolig süllyedt, mert az élet már csak ilyen. -Fáradt voltam, a szél be-be kacsintott, hűs érintése megváltásként érkezett, bár az általa hozott, hányás szaga, nekem is felkavarta a gyomrom, akár annak az ismeretlennek, aki kiadta gyomra tartalmát.
 Az utcára lestem, mozgás nem volt, igaz egy hulla több napja, kb száz lépésnyire bizarr emlékként adta meg magát az enyészetnek, mert hát ember, embernek szemét vájja. De várható volt, előbb leromboltuk a természetet, majd erőforrások drasztikus kimerítését követőn, egymásnak estek a nemzetek, hogy a végére egy anarchiába süllyedt világ maradjon, legalább is egy darabig még igen.

 Isten létezett, de az emberiségről lemondott, az ördög viszont élvezkedett, tetszett neki e pokolzivatar. Számomra majdnem mindegy volt, bár a kereszt jelét viseltem páncélomon, az eszközeink nem sokkal különböztek a sátán szolgáitól, hol ott, a Négy Lovas már megindult. Állítólag Afrikát az éhhalál látogatta meg, Európában a járványok, rothadó ragályok terjengtek fűtótűzként, miként Ázsiában háborúk megszűnni nem akarva tomboltak, és a sornak még messze nem volt vége.
 Nem számított, a hőség augusztusi dögvészként nehezedett a vállamra, a karabélyom súlya túl lépte az elviselhetőség határát, de nem tehettem le, az életem függőt tőle, miként a növénynek az eső, a katonának a fegyver a léte és túlélése. -Persze sok embernek nem volt még halovány esélye sem. A minap egy kisvároson vezetett át az utam,amit viszonylag elkerült a káosz, egy héttel ezelőttig.  A település megúszta, egy raktárt fosztottak ki, örült ember-állatok, de a városka szélén, még e széthulló világba is működő demencia központnak már nem volt ilyen szerencséje. A vadbarmok pusztán szórakozásból sorra megkínozták, majd megölték a javarészt idős és magatehetetlen embereket, a személyzet sem úszta meg. -Könnyfakasztó volt, nagypapák, nagymamák voltak, kik ártani már nem tudtak senkinek, de a barmok, az emberi söpredék legalja, még a halál méltóságát is elvette tőlük. Na ekkor döntöttem, a feladatom feledve, követni kezdtem ezt a körülbelül, húsz fős hordát, és ha Isten engedi, mindet a pokolba küldöm, élvezzék csak minél előbb az öröké tartó szenvedés.
 Nem kellett volna, de nekem is voltak szüleim, és még a halál árnyékában is, embernek kell maradni, de csak az emberekekel szemben. Viszont e moslék társaság immár tetteik után, rég nem embernek számítottak, még Isten szemeibe sem, de még állatnak sem, hanem DÉMONOK voltak akiknek viszont pusztulás osztályrészük, mert csak azt érdemlik! -Moralizálás(?) egy teljes zavarodottságba merült világban? -Talán igen, mert Isten bár mily terhet is helyez ránk, elvárja az emberhez való, méltó viselkedést. Igaz, a babona imádók, a pogány hitűek, mind-mind leköpik Istent, de rájuk is lesz gondja a Mindenhatónak, a bálványaik ugyanis őket sem fogják megvédeni, mi keresztesek pedig addig tesszük a dolgunk, míg az ÚR, végső ponttal le nem törli e kudarcra ítélt emberi fajt...