A génsebészet korát éltük, ma már a plasztikai sebészet a szegények aranya, mert ha van elég kredited, örökre fiatal, tökéletes egy idea lehetsz, nem véletlen a nagyvárosok sétálóutcáin a telt mellű bombázók és a kisportolt tökéletes külsejű pasik. -A génsebészet minden gondot megoldott, ezen orvosok korunk istenei voltak, erődökbe éltek és magánhadsereggel védelmezték luxusvilágukat. Kevesen vagyunk kik ellenállunk az ilyen beavatkozásoknak, az emberiség és maga az egyének is mindig hiúak voltak és ez a géntudomány által mester szintre emelkedett. Ma leülsz beszélgetni egy húszéves nővel, és nem tudod megmondani, hogy húszéves vagy százhúsz, mert ezen világunkban minden kérdésre a pénz a válasz. -Állítólag a módszer egyszerű, a génkórházba bejelentkező ember múltja a vizsgálat során nyitott könyvé válik, s az elődök képeiből választva, a sebész a múltból előhúzza azt a bizonyos alvó részt, amely végett dédanyánk vagy apánk oly tökéletesnek tűnt, s azt felélesztve a változás azonnal beindul a testbe és pár nap és egy új külsővel megáldott ember lép ki a kórházból. Persze ezzel már sokan nincsenek megelégedve, és torzításokat eszközölve, akár démoni borzalommá is tudnak változtatni egy embert. Akad ki előugró karmokat szeretne, szárnyat és a csoda tudja még mit, és a génsebészek, immár egy jóval bonyolultabb eljárás keretében ezt is képesek megvalósítani.
-Talán hülye világ, talán ez a evolúció következő lépcsőfoka, még nem tudni, bár egyes tudósok elkorcsosodásról beszélnek szörnyű végzetet ígérvén az emberi fajnak. Mindegy számomra, most hogy bejutottam az X4 nevű aszteroidán magasodó erődben egyetlen gondom és célom volt, megölni Hiaro nagyurat, egy kegyetlen rabszolga-kereskedőt, melyre a császári adminisztráció búsás fejpénz tűzött ki.
Az erőd a középkor idézte, és bár a objektum körül oltalmazón derengő bura megóvott mindenkit az űr hidegétől, a bentitől valahogy nem sikerült. A falak nyálkásak, itt-ott elektromos fáklyák osztották, na ná, szűkösen a fényt, és a folyósok labirintusa idegőrlőn nehezedett az ember elméjére. -Igen, ez a sokadik század és a császárság aranykora. A hatalom, a légiósokat alkalmazva tartja fent a közrendet, ezen elit katona-rendőrök és végrehajtók a birodalom akarata, és a génsebészet tökéletes csúcsalkotásai, miként a légiós a rend védelmezője, és ők egyedül dolgoznak, az addig a tömegharcokat a császári dragonyosok vívják meg a birodalomérdeke szerint. -Nos nekem egyikhez sem nagyon van közöm, egy fejvadászként tengetem az életem, és messze kerülőm a génkórházakat, jó az úgy, ahogy isten teremtett. Ezen génbeavatkozásokat egyedül a torzszülöttek vagy fogyatékosok esetén tudom tolerálni, igaz, a hozzám hasonló konzervatív gondolkodásúakat, meg a társadalom kezdi kirekeszteni.
Megálltam, egy csarnok ásítozott előttem, talán gyülekezőhelyként szolgálhatott, talán csak volt, de ásítása közepette jóval fényesebb volt, mint a hideget öklendező folyosók. Sok irány volt, a csarnok hat utat mutatott és hat lehetőséget. Ez még nem lett volna kihívás, terv szerint közlekedtem, ezért sem futottam össze örökkel és a belső segítőm ezért figyelve a biztonsági rendszeren keresztül tulajdonképpen szabad utat biztosított, az érzékelőknek azt üzenve, én ide tartozok. -Persze tartozhattam volna ide is, a dragonyos múltam végett, Hiaro is alkalmazna, de nem ez volt a sorsom könyvében megírva, így most a csarnok közepén várakozó ember külsejű démont méregettem. Kevés időm volt, már ha támadok. Az ilyen férgek agyi kapcsolatban álltak a hely számítógépével, s amit ő érzékel azt a rendszer is. A legpraktikusabb lenne új utat keresni, de más járt a fejembe, és reménykedve, hogy valóban közel a célpont az őr gyors meggyilkolását latolgattam.
Az embernek olykor fel kell vállalnia a tervezetnél nagyobb kockázatot, és ha nem akartam, hogy a célpont lelépjen, vagy egy hadseregnyi martalóc őrizze, vakmerőség elkerülhetetlennek tűnt, mert ha minden igaz, a csarnokból nyíló egyik ajtó, balról a második, az átkozott rabszolga-kereskedőt rejtette, éppen valami bizarr szertartást művelve.
Léptem, villámként törtem elő a félhomályból, pont mikor egy másik irányba pillantott a legalább két méteres és csupa izom figura és elektromos pengémet aktiválva a végzetem felé rohantam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése