Nem álltak testőrök, nem repkedtek angyalok, mi több, egy egyszerű fafaragású, csak nagyon jó szándékkal nevezhető trónnak, üldögélt egy kortalan hölgy, mögüle vagy lényéből, ez tény, szinte vakító világosság sugárzott, ám akadály nem tornyosult közte és énköztem.
Így megpusztulva, keserűségtől és iróniától feltöltötten, nem is igen lepet meg, hogy a teremtő női külsőben irányítja, vagy inkább csak szemléli a dolgok folyását. -Elindultam, a lépcsőfokok bizony régiek és repedezettek voltak, mondhatnám azt, a teremtés előtti időkből maradt hátra, de nem mondom, ez az a valami ami egyáltalán nem érdekelt. Igaz, az sem zavart volna, ha Isten férfi, ne tán gyermeki köntöst visel, a részemről az élet lezárult, meghaltam, szóval sok veszítenivalóm nem igen akadt. -Hűm, a lélek, nos ez sem valami vizuális csoda, pont úgy néztem ki, mostani lélekruhában, legalábbis véleményem szerint, mint életem középidőszakában, tehát ez sem valami mennyei, sem nem elragadó, már csak azért sem, mert életem nyomorának emléke felettébb zavart, már csak azért is, mert bebizonyosodott, valóban létezik Isten, és valóban hagyta, hogy végig kínlódjam az életem, míg más s.gfejek boldogan lubickoltak az anyagi világ pocsolyájában.
Lassan lépkedtem, minden lépéssel fáradtabb lettem és haragom is illanófélbe kezdett. A dolog nem tetszett, nem szeretettem a trükköket, nem rajongtam az üres fejű lényekké, mert bizony, ha felérek mindent feledve, ott fogok állni ez a nő előtt és azt sem tudom majd, minek is másztam meg ezt a fránya lépcsősort. Nagyot sóhajtottam, nem mint ha jelentősége lenne, de hatásszünetnek éppen megfelelt.
-Rafinált egy játék, ez a lépcsőzés. szólaltam meg, elhatározva, nem közelítem meg a Teremtőt, míg meg nem válaszolja kérdéseimet.
-Ha valami fontos, megteszi a lélek a távolságot. zengte az Isten, meglepően szimpatikus hangon, miközben a fény ellenére is, mint ha mosolyt véltem volna felfedezni az arcán.
-Hogy felérve tök hülyén álljon a trónod előtt. vágtam vissza, kicsit magam is megijedtem vehemenciámtól, elvégre az Úr vagy Úrnőhöz beszéltem, még akkor is, ha már életem elveszítve, sok kincsem nem igen létezett.
-Akkor azt csak azt jelentheti, hogy az a bizonyos kérdés vagy kérdések távolról sem voltak olyan fontosak. csendült rögvest a válasz, és ha nem tudnám, hogy valami bűbájszerű dolog működik, még egyet is értettem volna a Teremtővel, ám így kétkedve fogadtam válaszát.
-Tudod mit, én innen kérdezlek, így a jelentéktelen kérdéseimre is választ kapok. döntöttem végül, és hogy nyomatékosítsam szándékom, letelepedtem az egyik lépcsőfokra, persze úgy, hogy a szemkontaktust megmaradjon, még ha így kicsit kényelmetlennek tűnik is, mert csak tűnik, ugyanis a léleknek semmi sem az.
-Ha ez boldogít. vont vállat a szép szőke, hosszú hajú szépség, kék szemeiben halványan parázslott valami.
-Nem boldogít, az boldogított volna, ha törődsz az élőkkel, törődsz azon emberekkel akik nem érdemelnének egy életen át tartó szenvedést.
-Ez a szabad akarat. közölte Isten tárgyszerűen, s bár kilógott az az bizonyos láb, egyenlőre úgy tettem, mint ha elfogadtam volna a válaszát.
-Az is, hogy valaki a nyakig tejfölbe születik és egy utolsó senki lesz, mi több, mellette minden megadatik neki???
-Szerinted, az olyan ember lelke, elindulna hozzám, számon kérni, kérdéseket feltenni?!
-Nem tudom, nem én ülök ott ahol Te. válaszoltam, hirtelen azon kapva magam, hogy lám, nem sokan tolongnak az Úr színe előtt.
-A pokol az nem mese, a bűn mindig büntetés von maga után, a pokol nem tüzes katyvasz, a pokol ezerszer rosszabb annál, mint azt ti lent elképzelnétek.
-Magyarán? firtattam.
-Gondold végig hol vagy és ez mit is jelent valójában. az Isten ismét mosolygott, a szigor szertefoszlott és ebben a pillanatban megértettem, a mennyországba cseppentem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése