-Utáltam őket! utáltam, pedig magam is közöttük járva tettem azt amit ők, pusztítottam a világot, az ÚR nevében és állitalagás áldásától kísérten. -Igazából köptem volna, de arra sem volt hangulatom, csak néztem a zuhogó esőt, a maszatos üvegen keresztül és csak reméltem, az éjszaka végre elérkezve, minden gondolatomat szünetelteti egy rövid időre.
-Mint a patkányok, le-fel rohangáltak, de űrhajóink még csak a Marsig tudtak biztonsággal repíteni, ott meg a fellázadt kolónia nem kért az anyabolygó söpredékéből. Na mi ezért voltunk, a Egyesült Földi Kormányzat az Egyházra támaszkodva az inkvizíciót feltámadni engedve, ránk, inkvizítorokra bízták a Mars visszaszerzését, és a rendszer minden ellenségének megfékezését. -Az állam gyenge volt, a cégek hatalmasak és erre volt az alternatíva az Egyház megerősítése, és mi tagadás, az Úr jóvoltából mára a Vatikán megkerülhetetlen tényezővé növekedett. A cégek egymással rivalizáltak, az állam éppen csak a közrendet igyekezett fenntartani, így a gyarmatok és a belsőellenség okozta problémákra az egyetlen szabad kapacitású tényező, az Egyház maradt, és mi az elit elitje, az inkvizítorok!
Les.artam mind elöljáróimat, mind pedig mindenki mást, a világ egyértelműen a vesztébe sietett, a robotok egy része fellázadt, a Föld-Mars háború még évekig eltarthat és ez a teljes gazdaság összeomlást eredményezheti, na és akkor még nem beszéltünk a külső űrből érkezett DÉMONOKRÓL, akiknek minden emberi lélekre szükségük volt. -Zabáltak a rohadékok, és ugyan az Egyház meglelte a megfelelő rituálékat ellenük, attól az emberiség helyzete messze nem volt rózsás, már csak azért sem, mert minden ellenséggel az inkvizíció sem tudott megküzdeni.
-Persze már nem érdekelt, elegem volt az egész "játékból" kiléptem, azaz engedély nélkül elhagyva a rendem, már csak a világvégét vártam.
Hülye világ volt, a pénzért gyilkolva szereztem az életbemaradásomhoz szükséges erőforrásokat, miközben már kétszer elbeszélgettem a Mesterrel, vagy a sátán ahogy jobban ismeretes, de mindegy, hogy nevezzük, és ezenközben arra ügyeltem, hogy se rendtársaim, se fejvadászok ne találjanak meg, mert nem kérten az Egyház kínzásaiból. -Na igen, nem érdekelt a Mester ajánlata, hiszen ha ő létezik, nyilvánvaló, hogy Isten is. Viszont egyben teljesen igaza volt, az Úr hagyni fogja az emberiség kipusztulását, míg a Mester úgy képzelte, a totális rend keretében egy steril társadalommal mindent megváltoztathat. Nem tudom, azt sem mi is jobb, de egy biztos, a DÉMONOK felbukkanása mindenkinek a térképére rondított. Isten passzív, a Mester reménykedő és az emberiség csak a pillanatnak élve, a holnappal távolról sem törődött.
A koffeines lötty a szutykos pohárba várakozott, koszos ablak, mosatlan edény, az egész .urvára nem érdekelt. A pohár tartalmába kortyoltam, az íz pocsék, a langyosság pedig semmivel nem tette jobbá, sem a italt sem az időjárást. -A tizedikről bámultam a a lenti jövés-menést, az enyhén savas esőcseppeket és a szemközti ház falán táncoló hologram reklám interaktív virtusát.
-Nem tűnhet bonyolultnak és talán ostobaságnak is látszik, kilépésem a rendszerből, az életbe való belefáradás sem lehet magyarázat. Ám messze nem volt szándékom magyarázkodni, miként annak a szajhának sem velem jönni, aki nem is tartotta magát szajhának. -Nők(?) nem volt a múltnak igazi súlya, a léleknek adott némi nehezéket, ám egy pont után vagy beteg lesz a lélek, vagy kiégve élettelen-élő valami, modern zombi.
Nem vártam megbízást, nem vártam semmit, csak a hűvös helység kicsit áporodott illatától fáradtan az elmúlást. Ez nem halálvágy volt, csak tisztánlátás, és a nem cselekvő isteni alkotás, az emberi világ iránti nyomasztó utálat. -Volt mikor elhittem, segíts magadon és Isten is megsegít. Aztán rájöttem, az idő pereg és a segítség csak illúzió. Természetesen még itt sem volt teljes a csalódásom, miként a szajha elveszett csókja sem ragasztotta össze a szívemet. A csalódás a démonokkal érkezett, valahogy bebizonyosodott, ha az Úr és a Mester is aggodalommal szemléli az új, testetlen ellenséget, akkor bizony a teremtés eddigi teóriái is csak fikciók vagy részigazságok. A részigazságokra, meg valljuk be nincs szükség, mert azok csak újabb díszletek, egy rossz kávé még rosszabb utánzatai.
-Sóhajtottam, a löttyben feloldódott méreg már marta a belsőmet, a másodperceim csöpögtek, miként az esőcseppek az üvegen lefelé, elfelé. Meghalni készültem, mi több a halál már meg is érintett, igaz nem most, már évekkel ezelőtt eljegyeztük egymást, és most a finálé keretében a nászútra készültünk. Jó mérget használtam, jót, mert enyhe fájdalom és pár csepp vagyis perc és az éjszaka rám fog nehezedni, talán mindörökre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése