Jó voltam, ahol tudtam segítettem, ha megbántottak lenyeltem és igyekeztem a helyesnek titulált úton maradni. -A szerelem is szép lehetett volna, ha akit szerettem viszont szeretett volna. Mert ugye a szeretet, szeretetet szül...hülyeség. Immár elmondhatom, ha normális vagy, tulajdonképpen élő-halott életet élsz, igaz ezt csak akkor ismered fel teljesen, mikor végre sikerül eltávozni a valóvilág kirakatából. -Durván hangozhat, ám attól ez az igazság, és fájhat, mert az igazság már csak ilyen, rohadt durva és fájdalmas...
Bamba, marha, vagy tökmindegy milyen jelzőt is használok magamra, hiszen már túl vagyok a ramatyon és a túloldalról nézvén, már csak foszladozó, szánalmas emlék, az amit egykor nagybetűs életnek véltem. -Nagy betűs, még kicsinek is túlzásnak látszik, így visszatekintve. Anno elhittem, hogy a szerelem az egy olyan varázslatos ízé, amely két embert összeköt és semmi nem választhatja el őket egymástól soha. Szóval olyan boldog-boldog valami lesz az élet, mint ahogy a romantikus vígjátékok igyekeznek is bemutatni. -De mi is valójában a szerelem(?) a szexért való küzdelem, ahol nincsenek szabályok és az érzelmek másodlagosak. -Na ezt nekem is sikerült mire meghaltam megérteni, miként azt is, hogy az örök reménykedés a világ leghülyébb időpazarlása. Leszögezhetem ez már nem panasz, egy hullának nincsenek problémái, egy halott ugyanis egy jobb világba keveredve csak múló emlékként tekint vissza az életre. Visszatekintünk, hogy beprogramozzuk magunkat, hogy a múlt hibáit soha újra el ne kövessük, ez olyan fejlődéses marhaság, ahogy egy angyal megpróbálta elmagyarázni.
-Beszélhetett, mert én rákérdeztem, na de akkor angyalka, hogy van az, hogy az erősebb kutya meg ... Őszintén, itt elakadtunk, mivel nem értette, mit jelent a pont-pont-pont, mi több, utána már magam se. Persze a lényeget eldarálta, mondván, más szavakkal, hogy a sok szívást, tulajdonképpen még a még előzőbb életünk után, mi terveztük be. -Besz.rás! bonyolult ez mint a tíz ismeretlenes egyenlet vagy mifene, de nem számít, egyszer úgy is mindenki ráfázik... Nem tudom, de láthatta rajtam az elégedetlenségemet válasza hallatán, mert kis szünet után, hozzátette, hogy az imádott csajom, pofára esik, hogy nem engem választott, osztályt fog ismételni. -Röhögnöm kellet, de elmagyarázta, mit is takar az osztályismétlés, hát én is ismételtem, már mint a röhögést, az osztályról meg majd később...-Na de azért, jó kaland volt, már mint az élet, annyira, hogy mikor meghalva eljött a temetésem ideje, vagy hatan el is jöttek, a koporsómat meg csak úgy lazán ledobták a gödörbe. Nem gond, már nem fájt és nem is fog, viszont ha újra kezdhetném, a képmutató szöveg helyet, az igazság az, messze nem lennék jó... Elárulom már csak azért sem törekednék a jóra, és itt a folytatás amit az angyalommal beszéltem: mert ha kicsit szarabb ember lettem volna, akit úgy szerettem, velem lett volna, baromi sok úgy látom ez a bizonyos volna. Ám a mondandó igaz, plusz innen már tudva, ha nem is vagyunk jó emberek, nem a pokolba jutunk, hanem csupán egy osztályismétlés a büntetés. S ugye akkor már miért ne ismételjük, élvezzük az élet habosabb részét, még ha más is a küldetés, ráérünk szenvedni, mi több, nem is kötelező, maximum mindig újra születünk egy hasonló szituációba, és akkor mi van, ott egye meg a fene az egész nagy tervet. -Le kellenék írni, mert bár ezt halottként tudom, élőként nem tudja az ember, vagy nem hisz a dologba, tehát tele van az egész olyan biztonsági baromságokkal. -Mindegy, csak abban reménykedhetek, hogy mikor az életem emléke is elillan, mint a tavasz illata, egy értelmesebb életbe kezdek, ezt a baromi .zart, bízok benne, nem ismétlem meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése