A Nagyúr

 A férfi a romok között állt, torz faldarabok, a lábai alatt tégla, vakolat és a leomlott épületek maradványai terültek el, mint egy végtelen túlvilági sivatag, lángok és kénkőszag nélkül.
 Az égen csak néhány szürke maszat, madár egy sem, és a nap is betegen világítót nehezen hatolva át a világot átölelő emberi "csodát" a szmogtengert.
 Tom Hill, mert így hívták a sötétség nagyurát, cinikusan szemlélte e pusztalatot. Nem ő alkotta, nem kellet a túlvilági mágia, a gondolkodó ember, gondolkodás nélkül elpusztította a planétáját. Persze istennek tartották magukat, de milyen isten az aki csak a profitot számolja és minden mást eltarol ami csak nyereségvágya útjába kerülhet.
 Nagyot nyelt, a távoli gyárkémény csonka maradványára tekintet, egyféle emléknek bizonyult, egy letűnt kor groteszk emlékeként. Ez van, a sötétség csak átvette az emberek helyet a földbolygót, nem elpusztítani, hanem parazitáitól, a pénzéhes emberiségtől megszabadítani kívánva.
 A sötét a fény szolgálja(?) paradoxnak tűnhet, de nem az. Mert ahogy a fény nem létezik sötétség nélkül, úgy a sötétség is belehalna, fény nélkül.
-Nagyúr! csendült egy hang, és Tom egy kortalan, egyszerű embernek tetsző férfi, tudta, eljött a visszatérés ideje.
 Csak egy szót mondott, a világ kifordult önmagából, cseppnyi hányingert ébresztve, ám míg az érzés megerősödhetett volna, Tom Hill egy rideg csarnokba találta magát, hatalmas, gótikus díszítésű trónusán ülve.
 A helység rózsaablakoktól volt megvilágítva, a falak már repedezettek és a két oldalt talpig vasban sorakozó testőrség kiélesített karabélyokkal vigyázták uruk épségét.
 A szólító a testőrkapitánya volt, és egy alattomos tekintetű ember társaságába várakozott a tróntól, meghatározott távolságra, a márványlapokra szegezett tekintettel.
-Mit kívántok? kérdezte a sötétség egyik helytartója, miközben rossz energiákat érzett, és elméjében a SÖTÉTSÉG VEZÉNYLŐJE egy rövid üzenettel a veszélyt igazolta.
-Nagyúr, enged bátyám szabadon, ő csak egy gyárat birtokolt, mely munkát adott az embereknek. kezdte könyörgöm a ravasz tekintetű figura. A kapitány arcát a sisak rejtve tartotta, de Tom Hill számára zavaros volt a történés. E halandó, aki most testvére szabadságáért könyörög, nem volt bejárása a palotába, az őrség még is beengedte, felettébb nem tetsző a pillanat.
-Szabadon? -Munkát adott? -S mond a bolygót az ipari szennyezéssel mivé tették a hozzá hasonlók?! -Gondolod a mélység viccből vette át a fenti világ feletti uralmat?
-Nem tudom uram, de nem igazságos ítéleted és gondolj a sok munkanélküli éhezőre. vágott vissza a fickó és balja lassan ruhája alá csusszant.
-Az igazság relatív, miként a nézőpontok is, a kihallgatásod ezennel befejeződött! döntött a nagyúr, nem kívánta tovább húzni az időt, a dolgoknak folyniuk kell.
-Te választottad! emelte hangját a kérelmező és pisztolyt rántva a trónon ülőre célzott és lőtt! 
 A fájdalom komiszul Tom testébe mart, a vére melege egyszerű öltözékét átáztatva saját folyásba kezdett, a szív volt a cél, de mellé trafált a fickó. A nagyúr elrebeghetett volna egy gyógyító igét, ám nem tette, jobbját kinyújtva a lázadóra mutatott és az újra a fegyverét elsütő férfi feje egyszerűen levált a testéről, vérszökőkutat teremtve és egy inogó torzot.
-Tűz! vezényelt a kapitány, és a két sorba posztoló testőrök karabélyaikat a trónon szenvedőre szegezték, kinek a lövéstől ereje fogyatkozott ugyan, de léphetett volna, ám nem tette, hagyta ahogy a lövedékek széttépik testét és engedte, hogy tudata távozzon otthonába a sötétség birodalmába.
 A halál viszonylag gyors volt, és az újjászületés még ezt a sebességet is megelőzve, a volt teste helyén maradva, Tom Hill immár egy háromméteres óriásként jelent meg a csarnokba, testét aranyszín páncélzat fedte, kezében lángoló pallossal, a végzet angyalaként mutatkozott.
 A fegyverek hamar rászegeződtek, de mire az első lövés eldörrent, már négy katonát a pallos kettészelt, és a pusztítás csak most vette kezdetét, mert árulásért halál jár!

" Olykor a sebezhető külső mögött egy nagyobb erő áll, s ha ezen erő felébred, már régen rossz, a megidézői számára. "