Túlvilági Történet

Egy hitvány ügy miatt keveredtem a kórházba és ahogy szeltem az sürgősségit, egy teljesen szétnyílt hasú lányt pillantottam meg. Nem tudom mi fogott meg benne, a sérülése végzetesnek látszott és bár az orvosok mindent megpróbáltak, nem jósoltam sokat neki, aranyos volt.
 Arca szelíd és kedves, aranyszín haja csapzottan tapadt fejéhez, de nem rontotta az összképet, valami láthatatlan megfogott benne. -Őt vitték én álltam és saját dolgomat halasztva a lány után érdeklődtem.
 Hát nem lepet meg a válasz, oly kicsi az esélye az élethez, hogy már a pap is útba volt, ez a lány kívánsága volt. Mert bár borzasztó sérülést szenvedett, a hord-kocsi vöröslött vérétől, tudatánál volt és remény égett szép kék szemeibe, nem észak fjordjait idézve, hanem a lágyan hullámzó tenger békességét.
-Nyeltem, s mert dolgom volt ügyem irányába indultam, elhatározva nem felejtem el a lányt. -Mit is mondhatnék, nem lettem szerelmes egy haldoklóba, vagy mégis? De abban azért biztos voltam, valami kötelék megragadt amikor megpillantottam, és az ilyen kötelék, aki már átélte, tudja kötelezz!

 Jó pár hónap telt el és nem egy gazembert juttattam a pokol nevű helyre, mikor bevillanva a neve nincs lány arca, a telefonért nyúltam és a kórházat hívtam.
 Ledöbbentem, a hölgy akivel beszéltem közölte a lány túlélte és már otthon van, de a trauma olyan hatást gyakorolt elméjére, hogy mindent a történéssel kapcsolatban elfelejtett.
-Hihetetlennek tűnt, de mert saját fülemmel hallottam, nem vitathattam a dolgot és mert időmmel én rendelkeztem, eldöntöttem leutazok ahol él. S bár nyilván hülyén tűnhetek majd, mi több, ha nem is fogadna sem lepődhetnék meg, ám még is valami arra ösztökélt tegyem meg amit kigondoltam, tudván soha semmi nincs véletlen...

 Egyet tudtam a rendőrségi adatokból, hogy a lány "balesete" összefügg nővérével aki elvette tőle barátait, és ahol tudta belekötött, megalázta. S bár a lány komoly sportot űzött, soha nem állította le gonosz testvérét. Azután jött a sok kérdéssel teli tűzeset, mikor a baleset is megtörtént. De mindenki gyanította nem balesetről volt szó, viszonyt bizonyíték kevésnek bizonyult és nem lett büntető intézkedés.
 Talán nekem kellet volna az ügyet megkapni, persze ez már most teljesen mindegy volt, a dolgok úgy történnek ahogy megírták a nagyok, a kívánságműsor egészen máshol zajlik.
 De most nem számított, a lány háza előtt álltam és kezem a csengőre helyezve megtettem amiért jöttem. Nem jött senki, de a ház mögötti kertrész felől hangokat hallottam, hát illik vagy nem, átléptem a "küszöböt" és a hang felé közeledtem.
 Az előzményeket nem láttam, a lényeg a szőke lány felállva testvére és négy barátja elé állva, mint egy karmester, meghajolt és mesélni kezdett. -Beszélt arról, hogy tudja mi történt, beszélt arról, hogy mind az öten felelősek haláláért...
 Na itt megállt a lélegzetem, miről is beszél ez a szőkeség??? Nem értettem, de ő igen, és ráadást érezhette, új jövevényként, éppen őket nézem, mert kicsit elfordítva fejét felém tekintett, szemeibe szomorúság, arcán halovány mosoly.
 Szédültem, a lány a nővérére mutatott, s míg szó születhetett volna szétporladt, majd a halálra rémült négyes is, a lány egyedül maradt, felém ugyan nem fordult, de utolsó szavát hozzám szánta: -Viszontlátás!  és e szó varázsként hatott, minden kifordult helyéből, az udvart gaz nőtte be,a ház düledezett és a nappal alkonyba tekeredett.
 A lány sehol és minden más eddigi eltűnve egy sír előtt álltam, az este félhomályába. A név egyszerűen vésve és egy bekeretezett kis kép nézett vissza rám, a szőke lány volt, a nevét már tudtam és a halálának pontos dátumát, az első találkozásunk napjának adatait olvastam a nyomasztó temető sötét világában...