Zarándok

 A szótlan zarándokot nem a hit hajtotta, és ma már a válaszokra sem számított. -Ez is csak egy feladat volt, egy nemes ivadék kísérete a Plútóra, a Galaktikus Egyház fellegvárába, ahol családja áldást kaphat a pápától, vagy feloldozást...
 A férfi járt már a rideg-hideg apró planétán, és tulajdonkép a kiépített paloták és templomok gótikus labirintusa, még el is varázsolta első alkalommal. Persze ez tudatos munka volt, miként a emberi birodalom vezetőjének, a császárnak, a Földön, egész kontinenst elfoglaló központja. Bár ez nem is volt túl meglepő, hisz számtalan kolóniát kellet irányítani, miközben folyamatosan biztosítani a jólétet, egy olyan galaxisba, melynek határait az idegenek marcangolták.
 Nagy sóhaj, John Westelwood  a Plútóra igyekvő zarándokhajó egy lepukkant bárjába iszogatott, védence már aludt, és lakosztályát, saját őrei biztosították. -Hülye egy helyzet volt, a kölyök a hajón egyszerű emberként mutatkozott, de nyugalmát, sok nemessel egyetembe a luxus világába tudta elképzelni. A nappali képmutatás csak játék, miként egyszerű öltözéke is, igaz e elit számára fenntartott helyek hivatalosan nem léteztek, Isten nem tűrte a kivételezés, ám az egyháznak jól jött a plusz jövedelem.
 John baromságnak tartotta, de mert megfizették, neki tökmindegy volt, mi a feladat és, hogy értelmes-e vagy nem.
-Helló, leülhetek? lépett asztalához egy húsz év körüli kurva, mert szajhák mindenütt előfordultak, igaz, a hajóról az Bencések nem fogják leengedni, de vélhetőn, ő is csak egy üzlet része, s ugye a hajó vissza is indul a Vénusz lebegő városaiba, ahonnét 2 napja elindult. A Galilei, lassú egy bárka volt, a cél elvben az imádkozás, sokan tették is, a többség ugyanis hitte Istent és az őt képviselő egyházat. A férfi nem tudta mit is gondol a vallásról, mert katonaként sok olyat látott, amit soha vagy csak ezer év múlva teszik elérhető információvá. Mert hát ki is kérkedni egy a Földtől elszakadni kívánó bolygó teljes sterilizálásával, vagy az idegenek és más lények DNS-ével való manipulálással, de a sor végtelen és kár is rajta rágódni, jobb elfelejteni.
-Miért ne. mosolygott erőltetetten a zarándok, helyet biztosítva a zöldre festet hajúnak, aki egész testébe remegett, ami kicsit gyanúsnak tűnt, ám az élet tele fintorral és komisz pillanattal, talán a kurva is csak egy szerep, vagy agyon drogozva dolgozva, az elvonás rezegteti minden ízületét.
-Zavarok?! bizonytalankodott a nő, a férfi figyelmét e nem igazán szajhától elvárt viselkedés valahogy felkeltette, miként veszélyt jelző érzékei riadót fújtak.
-Ha zavarnál, nem adnák helyet. mutatott a lényegre a borostás, egyszerű, fekete öltözéket viselő, érezve a biopáncélzata a bő ruha alatt, acélnál keményebbre és még is hajlékonyként maradva aktivizálódik, a dolog idegi kapcsolaton alapult, és idegrendszere veszélyt szimatolt.
-Alice vagyok, és nem tudom mit gondol rólam, de nem az vagyok... a hang itt elcsuklott és a történet finomult.
...azaz az vagyok, de nem azért mert lenni akartam.
-Ó, és ez engem mennyiben érdekel? van számos kápolna a hajón és még több pap, nekik kellene erről beszélnie, már megbocsájts kedves Alice.
-Talán igen, talán az egyház felvigyázói itt még meg is óvnának, de azután??? a hang fájdalmasan csenget, és elég reális jövőt villogtatott, ha csak nem áll be ezen Alice apácának.
-De még mindig nem értem. mutatott a lényegre John, nem kerülve el figyelmét a négy belépő alak, nem volt kérdéses, sok verekedésbe részt vettek, és kettő közülük már ölt is.
-Apám mondott egy nevet, és ahogy csak tudtam e név gazdáját kerestem utolsó reményként, mert bár édesapám meghalt, utolsó üzenete, talán érezvén nem éli túl, egy név volt, egy bajtársa neve.
-S ki volt a te apád. Klend, Paul Klend őrmester. A név ismerős volt, felettébb ismerős, a századába szolgált és a legjobbak közé tartozott, a Titánon történt lázadás alatt eset el, a szakaszának egérutat biztosított, a túlerőt visszatartva, az életét áldozta a stratégiai visszavonulás érdekében.
 Furcsa szituáció, sosem hitte, hogy a ravasz tekintetű őrmesternek volt családja, sok dologról beszéltek, de valahogy a család tabu téma volt, és most itt ült előtte, egykori bajtársa lánya(?)
 Már csak tíz méter volt, az idő perget, és John úgy döntött a beszélgetés ráér, a négy jövevény viszont türelmetlen, így felállva a lánynak nyugalmat intve a érkezni kívánok elé sietett, nem volt kétsége, a lányért jöttek.
-Üdv barátaim. mosolygott a zarándok, tudata beszűkülve már csak a potenciális fegyvereket látta és a lehetőségek százait elemezte, ebbe már bőven volt jártassága, miként a gyilkoláshoz is.
-A kurva rossz, kapsz másikat. köpte a szavakat, egy Japán-Olasz keverék, dialektusa a birodalmi köznyelvet igen csak raccsoltan.
-Ne aggódjatok, nekem jó, de köszönet a figyelmességért. mosolygott tovább a volt katona, az asztal mely mellet állt, rajta egy félig üres pohár, vagy félig teli(?) egy biztos, jónak tűnt.
-Állj félre te idióta, és talán nem leszel nyomorék és épségbe  nézheted a Plútó szent helyei.
-Igazad van, nem leszek nyomorék! jelentette ki a zarándok és már kezébe is volt az asztal vendégének evőeszköze, egy villa, ami már is végzetes útjára indult, az első fickó ordítva dőlt ki, kezei bal szemét szorongatták, a vaksága immár garantált volt.
 Ketten is lendültek, de naiv módon a kabátjuk alatti fegyverek fel, nem voltak tisztába, a helyzet az volt, túl közel álltak egymáshoz, és a tizedmásodpercek sokat jelentettek.
 Egy gégeütés és a testvére, a jobboldali túl erősére sikeredett, a reccsenés, a halál kikerülhetetlennek bizonyult. S a negyedik, ő előnyt élvezett, és hatalmasat csapott a katona arcába, a zarándok kicsit meg is szédült, a fickó bivalyerősnek ígérkezett, a félig üres pohár, viszont még erősebbnek. A tántorodása részben játszott volt, és már kezében a pohár, ez is egy szemnek volt szánva, és már négyből négy a földön hever, egy biztosan holtan, egy másiknak percei lehettek hátra. S ekkor törtek a hangok John tudatára, a bár pánikja és a visító sziréna érces hangja, nyilván pár perc és egy szakasz egyházi zsoldos tölti be a helységet, még jó, hogy nemesi pártfogoltja volt, most a mindenütt vizslató kamerák képeit szépen eltüntetheti, egy laza story a kölyöknek és ennyi.
-Gyere. intett a zarándok a döbbent lánynak, s a kifelé menekülő tömeghez csapódtak, az akció, csak másodpercekbe volt mérhető...