-A HANN démon egy árnyékos szobába lapult és az aludni készülő lányt nézte, a lányt aki őt nem láthatta, de ha picit nyitottabb lett volna, talán érezhette volna. Ám ember volt és emberként élve nem igen ismerte a másik oldal lényeit és törvényeit. De talán ez az egész így volt megírva, miként a Biblia.
A lányt Kittynek hívták és egy erotikus fűzet-regény lapult takarója alatt, a tinédzserkor egyik kelléke, sőt olykor egész élet kísérője, ilyen vagy olyan formába. -Még nem olvasott, a tévé zümmögött valami banális teleregényt gyömöszölve az elmékbe, és a festet barna hajú élvezte a könnyed szórakozást, nem egyszer, mosoly is kiült kedves arcára.
A démont nem érdekelte a média öklendése, ő arra a pillanatra várt, ő abból a pillanatokból táplálkozott, és a maga módján még imádkozott is, hogy jöjjön már az a rohadt regény. -Hiába, az emberi agy végtelen energia forrása és ugye ha nem fogyatkozik el, sok-sok évig tarthat az a bizonyos falat.
Az inkvizítor árnyként suhant az asztrál világba és igyekezett minél több túlvilági borzalmat lehűteni, majd a mélybe a lángok közé taszítani. Ez volt a küldetése, és ezért vette magára a bíbor öltözéket. Élete célja minél több embert megmenteni és még több gonosz lényt ha lehet kiiktatni végérvényesen. -A szürkeségbe az idő és a tér nem igen létezett, így a szentharcosnak, nem kellett sietnie, a helyzetekről nem lehetett lemaradni, illetve csak is tudatosan. Persze a tudatosság is csak egy tulajdonság, pláne egy igen veszélyes közegbe, mert bár az asztrál világba szó szerint repülni is lehet, a megsebesülés esélye is hatványozottan magasabb, miként a rituálék ereje is kimagaslón erősebb.
-Egy lakótelepre "tévedt", sok-sok emberrel és még több veszélyes gondolattal találkozva, úgy, hogy a hétköznapi emberek nem is érzékelték jelenlétét, hiába, ez az asztrál utazás előnye. Az emberek nem, de a túlvilágiak igen, és ahogy az inkvizítor felfedezte a felszabaduló szexuális energiával táplálkozó démont, nem maradt választása, nem kívánt várakozni, nem akarta látni a kéjes mosolyt a HANN rücskös pofáján, miként a lány halk, fojtott sikolyaira sem igen volt kíváncsi.
-Lépnie kellett, és mialatt a valósnak képzelt világba az eső unatkozó könnyekként pergett a szeméttől tarkított utcákra, áztatva és elárasztva, az inkvizítor szintén megjelent abban a bizonyos szobába, ahol már a tévé lenémítva tátogott és a lány a ponyvát lapozva egy édes érzés felé igyekezett, használva képzeletét, és egyre inkább utat engedve a vágynak, a démont boldogsággal ruházva ezzel fel.
-Ut post horror! szólt, emberi fülekkel nem halható frekvencián a bíbor páncélzatú, kijózanítva a másfél méter magas lényt, melynek sebektől rücskös pofáján az ébredés jelei jelentek meg, a nyelv és a hang egyértelművé tette számára, hogy mágiahasználó köpött a levesébe, s ahogy megfordult a rémálommal, egy inkvizítorral nézhetett farkasszemet.
-Átkozott! vicsorgott a démon, nem igen akart távozni, igaz a küzdelemtől is tartott, egy egyházi katonával szembe nem voltak a legjobbak a kilátások, de ott volt a pillanat, a kéj és a forrás a tizenhat éves lány.
-Pereat! emelte jobbját az rúnáktól fénylő öltözetű inkvizítor, és a tenyeréből apró fuvallat, lilás nyalábok lövelltek elő, egyenest a démont célozván meg.
A HANN démon választhatott, vagy küzdelembe bonyolódik, vagy valóban lemenekül a pokolba, még mielőtt a lila fénykígyók körölnem ölelve szét nem roppantják testét. Mert ugyan nem volt védelem nélkül, és mivel démon volt akadtak képességei, messze nem volt biztos abban, hogy ezt a csatát érdemes lenne megvívnia, még akkor sem, ha egy jó lakom bánja. Az az igazság, rengeteg ember él a földön, több milliárd és mindig van táplálkozásra lehetőség, kár lenne elpusztulni, mert túl nagy az esély erre a tragédiára, hiszen nem egy lelkes amatőr vagy egy kezdő mágus talált rá, ó nem, egy átkozott inkvizítor magasodott tőle néhány méternyire, végzetes csapást akarva rámérni.
-Menekült, a gyorsaságot használva elkerülte az energiacsapást, mely a kékre festet szoba falán kenődött szét, úgy, hogy a valóságba nyoma se maradjon, és ha a lány nem lett volna elmerülve, maximum enyhe, meleg légáramlatot érezhetett volna. De ott volt a volna és a vacsora is csak lett volna, a démon tért váltott és eltűnt, az egyház harcosát magára hagyva a szobába. Magára hagyta, de ettől még ez az összecsapás, még csak el sem kezdődött, és ezt mindketten tudták...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése