-Mark nem értette saját cselekedeteit, de mindennap a nagy könyvtárba tért be, pontosan 12:30-kor és egész zárásig egy asztalnál ülve, várt. -Igazából nem tudta, hogy a világvége érkezésére vagy egy emberre, vagy csak egy megérzés megszületése ittléte célja. De ez így másodlagosnak tűnt, mivel tettei szinte ösztönösen történtek.
Persze az egész nem történhetne meg, ha helyzete, jómódú milliomosként a napi betevőéért nem kellet megküzdenie. Igaz, nem volt mindig gazdag, az egész két éve történt, mikor megmentett egy férfit egy utcai bandától, s bár rendvédelmi erőkhöz tartozva ez a kötelessége is volt, a férfi aki nem tudni miért testőrei nélkül sétált egy rossz környéken, egy hatalmas cég igazgatója volt, és úgy döntött, az élete megér néhány milliót.
Mark elfogadta a lehetőséget és immár két esztendeje nem volt szüksége a veszélyes munkahelyére, de szinte a pénzzel ez a furcsa kényszer is megérkezett, és ugyan próbált ellenállni a késztetésnek, a sorsa még is másként határozott, mivel a könyvtárba nem menetel olyan érzést teremtett, mint a drogosoknál a kábszer elvonása, ha megpróbált kihagyni egyet, már is gyötörte az elvonási tünet.
-Mint egy rohadt kényszerbetegség, menni, ülni, várni és üres kézzel hazamenni, valahol az egész rohadt ironikus volt és egyben a téboly felé vezető széles, jól látható ösvény.
Hazafelé indult, zsebébe pisztolya, az égi áldás már csak a délutáni nagy felhőszakadást követőn, éppen csak vergődött Mark maga mögött tudva a könyvtár robusztus épületét, a biztonsági katonák biccentettek, mint régi ismerősnek és ő elkezdte koptatni a repedezett járdát, ahol kisebb tavacskák fénylettek az utcákon éledező neonfényektől. A férfi aki túl volt a negyedik x-en egy vendéglőn gondolkozott, vacsorára vágyva haloványan elmosolyogva kényszeres mániáján, hiszen aki tehette a világ megmentésén agyalt, vagy azon miként juthat el a Marsra vagy a Holdra, megszabadulva a biztos halál helyszínétől, mert bizony a Föld egy gigászi halottasházként funkcionált, mi több akik még éltek, azok is voltaképpen a holtak seregét szaporították.
Lassan lépkedett, ez a környék biztonságosnak volt mondható, rengeteg katonai ellenőrzési-pont, dronok kíváncsin kukulva, a belváros normális helynek számított. S bár Mark még mindig régi lakásán élt, nem lett a gazdagok némi kiváltságának részeseként a belváros toronyházaiba rejtőző emberek részese, de kétségtelen élvezte a nyugodt környék idilljét, még akkor is ha némely épület, még a régebbiek, már itt-ott vakolatuktól fosztottan, ridegen mutatták a valóság igazi arcának töredékét, miként a megviselt utak és el-el robogó nem mai gyártmányú villamosok külleme.
A FALATOK nevű étkezdét választotta és az esti tömeg ellenére jutott azért szabad asztal számára és a sült csirke is hamarosan a műanyagterítőre került, savanyúsággal és szósszal. Tűrhető helynek mondták a helyet, és reklámjuk alapján nem is klónozott húsból készítik ételeiket, persze ez lehet minden, még igazi is, miként az ellenkezője is.
-Szabad? lépet az asztalához egy vörösre festett hajú nő, aki még az imént az esőbe járhatott mert szempilláiról kissé koszos cseppek hulltak a padlóra, ami egy szint szürkén, csupán csak funkcionált.
-Mit mondjak? kérdezett vissza a férfi, jól megnézve a kissé szeplős arcú nőt, kinek öltözéke éppen megfelelt az ilyen helyekhez, nem volt kirívó, sőt inkább beleolvadós.
-Azt, hogy igen. mosolyodott el a kellemes hangú, a maga módján szépnek is mondható ismeretlen jövevény.
-Hát akkor nincs mit tenni. adta be derekát a férfi, és hellyel kínálta a nőt, aki nem habozva, már is helyet foglalva az étlapért nyúlt.
-Tudod, én tudom amit te tudni szeretnél. jegyezte meg a nevét még el nem áruló hölgyemény, és az asztalon lévő gombok segítségével ő is rendelt, vacsorát.
-Hű, ha mindent tudsz amit én, és ezt közlöd is velem, gondolom el is mondod amit nekem is tudnom kellene. csavarta a szót már, és szinte teljesen elfeledkezett a finom falatokról, melyek tányérján sorakoztak.
-Igen, azért jöttem, mert felfigyeltünk, hat rád az ösztönzés, és mindennap engedelmeskedel.
-Ja, mintha lenne b verzió is. fintorodott el a férfi, immár alkoholra vágyott, nem tetszett neki a nő hangsúlya, pedig a jövevény bejött neki.
-Mindennek oka volt és van, holnap összeházasodunk és feljutunk egy Marsra tartó bárkára, aztán jöhet a következő lépés, a járvány! a szavak kemények voltak, mialatt kiérkezett a nőszemély rendelte egyszerű leves.
-Járvány?!
-Az, ki kell irtani a Marsi kolóniákat.
-Te örült vagy! döntötte el Mark és már nem is volt kíváncsi a hívatlanul érkezett nő nevére, sőt semmi egyébre, elmebeteggel nem kívánt kommunikálni.
-Nem az az őrültség, hogy pontba fél egykor beülsz a könyvtárba és szinte céltalanul csak vársz?! pedzette a névtelenségbe rejtőzött, és kanalazni kezdte étkét.
-Tudod van fegyverem és fejbe is lőhetem magam, vagy téged. vélekedett Mark, valamiért még várt, úgy érezte a csattanót még nem hallotta.
-Te meghalnál, de egy angyal... mosolyodott ismét el a nő, majd nem várva meg az újabb kérdést folytatta.
...Istennek elege lett teremtményeiből, soha nem tanulva csak halált teremtenek, így az Úr döntött, az emberiséget kitörli. S ugyan megtehetné egy gondolata által, még is a végzetet szabályok szerint kell véghez vinni, néhány kiválasztottnak.
-Tegyük fel elhiszem ezt a sok zagyvaságot, akkor lenne egy kérdésem, mi a jutalom.
-Semmi, az Úr végső megoldás mellet döntött, és ez mindenkire egyformán érvényes.
-Szóval nincs mennyország?
-Nincs, nem is volt. közölte tényszerűen az angyal, és Marknak már csak egy dolga volt, elfogadni ezt a hülyeséget, vagy felállva hazamenni és mindezt elfelejteni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése