UTAZÁSOM ( fantasy )

Az álmokat kerestem, persze egy idő után rájöttem, keresni ugyan kereshetem, de az emberi világba, soha meg nem fogom lelni, az már biztos. S hogy bennem rejtőzött-e a hiba, vagy az emberiség ficamodott ki, felejtve erkölcsöt és minden mást, tán sosem derülhet ki. Egy azért biztos, mikor azon a ködös csütörtöki napon az erdő szélén lépdeltem, "csodáltam" az oda hordott emberi hulladékok zsákokba bujtatott valóját, egy egészen más dolog vonta a figyelmemet a fák irányába, mint ha csak mesébe csöppentem volna, egy hullámzó kékes valami lüktetett, nyugodt monotonsággal. A dolog ugyan nyugodtnak mutatkozott, de engem rendesen elkapott az izgalom, és nem is feltétlen a lelkesedés, mint inkább a félelem színezetétől nehezítve. -Nem tudtam mit tegyek, az egész a filmekből ismert dimenziókapunak tetszett, miközben szinte hihetetlennek is tűnt, hisz minek is egy kis falu mellet az erdőbe egy kapu, ahol se katonai se kutatóintézet nem létezett legalábbis tudomásom szerint, viszont  a kapu igen, és valami homályos hívogatás.

 Lenyeltem a félelmem, azaz csak próbáltam, mert miközben izzadtam a messze nem meleg időben, a szám rendesen kiszáradt és még a lábaim is alig akartak megmozdulni, De megtettem, a fénylő átjáró felé közeledtem és iparkodtam nyugalmam visszanyerni, ami legyünk őszinték, nem igen sikeredet. -Már csak néhány lépés és ott vibrált a különös jelenség, hangja nem volt, de empatikus érzéseket sugárzott, legalábbis én így véltem, azt mondván lépj be, mit veszítesz s igazából akadt azért néhány érvem, mialatt még az is felmerült bennem, hogy ez az egész egy nagy árverésshow és  nekem jutott a szerep a balek eljátszására.
 Mindegy volt, lehet majd jót nevetnek rajtam, lehet ez egy  véletlen anomália, mi több, akár egy kísérlet része is, a lényeg, erőt vettem magamon és hallgatva a hívásra át-bele léptem a lüktető fényképződménybe.  -Leírhatatlan volt, nem szédültem, de kifordult minden körülöttem, az egész olyan volt, mint ha Salvador Dalí álmába keveredtem volna, igaz csak néhány pillanatig, és már szaporán szedve a levegőt az erdő elveszett, a falum is és egy a szinte a felhőkig magasodó hegyek közötti völgybe találtam magam, az átjáró viszont sehol sem volt.

 Hazudnék ha azt mondanám, nem ijedtem meg, miként szerintem más is hazudna aki ilyesmit állítana egy ehhez hasonló élmény szereplőjeként. -Körülnéztem, a hegyek az ég irányába tornyosultak, a felhők békésen hajóztak a láthatatlan tengerükbe, és lent, a völgy, fáktól tarkított békés vidéknek tűnt, madarak zajongása, megannyi illat keveredése közben. -Azt kijelenthettem, idilli helyre cseppentem, miközben nem bírtam betelni a zamatos levegő varázsával, a félelmem pedig észrevétlen elröppent, mint saját dimenzióm, egy egészen új kezdetett ígérvén.
 A világ, mely nem olyan rég még hívogatott, nem volt rémisztő, nem volt idegen, mi több, én lehettem valójában, itt az a bizonyos idegen. -Embereket, de még településnek nyomát sem láttam, a madarak bár ismeretleneknek tűntek, még se voltak zavaróak, az egész olyan benyomást sugallt, mintha csak egy másik kontinensre kerültem volna, és ez még mindig a jól ismert föld.
 Itt tartottam gondolataimba,melyek, el kell ismerni zagyván és lomhán mozogtak, mikor az egész völgy remegni kezdett, hirtelen földrengésre gondoltam, ám az ég is elsötétülve, gigászi árnyat vetve, egy elképzelhetetlenül hatalmas sárkány zavarta szét a felhőket és az idillt. -Riadtan kapaszkodtam egy közeli fába, és el sem tudtam képzelni, mi a fene döngeti a földet, a sárkányról nem is beszélve. Mert ugyan látványa fenséges volt, szárnycsapásai kisebb szelet kavartak a völgybe, még is az iszony tolakodott tudatomba, voltaképpen féltem a rám ügyet sem vető sárkánytól. -Az égi szörnyeteg méltóságteljesen távolodott, és miközben a pikkelyes bestia távolodott, a földrengés is csitulni kezdett, igaz párhuzamot nem igen tudtam vonni a két esemény között, de legalább a rettenet megszűnni készülődött.

 A sárkány már rég odébbállt, ám valahogy még mindig nem akartam elengedni az átölelt fát, nem mintha az meg tudott volna védeni, akár a földmozgástól vagy az égi óriástól, ám egy biztos, valami biztonságérzetet nyújtott, és ere most nagyon is szükségem volt.
-Meddig karolgatod azt a szerencsétlen fát. csendült egy hang, melynek gazdája egy lélegzetelállítón szép hölgy volt. Nem tudtam mit is csinálja, zavar, meglepetés és minden más kavargott bennem, és úgy látszott ez testszik a szőke szépségnek, mivel halvány mosoly jelent meg arcán.
-Nem tudom. nyögtem, nagyon óvatosan elengedve fámat, azt meg el sem tudva képzelni miként is kerül ide e tüneményes jövevény.
-Akkor jobb ha tudod, sok munka vár még ránk. jelezte a hölgyemény, aki könnyed, bőröltözéket viselt, nem is tudván meghatározni, hogy ez inkább a fantasy filmekbe látott viselet, vagy a divat egy furcsa evolúciója, de ez mindegy is volt, mert illet a ruha a szépséghez és nem volt oly idegen oly meghatározón más, hogy túl furcsa lenne.
-Milyen munka? kérdeztem bizonytalanul, a fát ugyan elengedtem, de még nem mertem a nő felé közeledni.
-Valakinek meg kell ölni az óriást. nézet szemeimbe az ismeretlen hölgy és még szélesebben mosolyogva, intett nyugodtan jöhetek, nem ő az óriás...