-Nem értelek. pillantott fel Mark, egy múlt év elején kiadott bulvár újság, ez eddig celeb híreit olvasván. Igaz, nem tudta, hogy az aktuális híresség él-e még, vagy odaveszett a NAGY ÉGÉS idején, még is az egész érdekes múltidézésként csilingelt elméjébe, mikor is Bob e megrögzött pesszimista az őrületet hozta fel, cukormentes teáját szürcsölve.
-Mi lesz velünk, egymást öljük, vagy normálisan ki tudjuk várni a halált? pontosított a borostás férfi, nem adva fel gondolatmenetét.
-Hűm, hülye kérdés, azaz valójában nem, de hogy jön ez ide? -Mindegy, szerintem minél nagyobb egy csoport annál nagyobb az esély a rend megőrzésére, egy működő "civilizáció" keretében. Mi itt vagyunk tízen, elvben veszíthetünk, ám eddig csak te jöttél ilyen bizarr felvetésekkel. válaszolt Mark, hangja erős, határozott volt, most nem kellet vigyáznia, mivel az étkezdében csak ketten tartózkodtak a többiek már a napi rutin szerint tettek-vettek, éppen a rend érdekében.
-Szóval lehetséges. fintorodott el az ötvenes éveiben járó férfi, aki bár a bázis gépésze volt, ő tartván életben az embereket éltető masinákat, katonai ruhát viselt, tán fontosságát kiemelve, igaz sosem volt katona.
-Ha így nézzük igen. adta meg magát a fiatalabb, szintén egyenruhát viselő, bár Mark az Égés alatt valóban a fegyvereserőknél szolgált, és talán ezért is lehetett e piciny kolónia biztonsági főnöke. -Az az igazság, hogy rajta kívül senki nem rendelkezett komoly fegyveres szerveknél eltöltött múlttal, még a menedék vezetője Alan Polew sem. Így aztán, ha valami drasztikus, drámai dolog történne vélhetően Marké lenne az utolsó szó.
-Szép jövő. itta ki zöld teáját, kopott matricájú bögréjéből a gépész, az éjjeli munkától fáradt szemeit beszélgetőpartnerére szegezve.
-Ez nem jövő, van egy helyzet, és remélhetőleg mielőbb fel tudjuk venni a kapcsolatot más túlélőkkel, és talán már ez is oldani fogja ha már létezik valakiben ez a bizonyos feszültség, vagy éljek a te szavaddal, őrület.
-Ja a rádió, igen hadnagy úr, lehet hogy dumálhatunk, lehet hogy poénos is lesz, de attól még tízen vagyunk, nyolc pasi és két nő.
Mark ekkor már feladta az újság böngészését, sőt a lehetőség is messzire szaladt, mert bár nem rajongott Bob Morten eszmefuttatásaiért be kellet látnia, van igazság a nem is annyira burkolt célzásba. -Persze most mondhatta volna, hogy Bob, menjél pihenni, hiszen az egész éjszakát munkával töltötted és a fáradság szüli az ilyetén gondolatokat, de nem mondta, nem is cáfolta, és igazából reális veszélyt tárt fel a fickó, akinek kék szemei még mindig a hadnagyon pihentek.
-Megoldjuk Bob, nem lehet probléma. mondta végül a biztonságért felelős férfi, igaz hangja szilárd volt, ám nem azt tükrözte amit érzett, és bár nem született több szó, úgy tűnt, Morten átlát Markon, és ez valahogy nem volt túl biztató...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése