Amy szerint, Bob inkább reálisan látta a helyzetüket, mert bizony nem nehéz becsavarodni, egy hatalmas beton-acél hodályba, miközben kint a rádióaktív tűzviharokat követőn készülődött a hosszú nukleáris tél. Arról nem is beszélve, hogy két nő és nyolc férfi élt egymásra utalva bezárva. A szőke átlag magas hölgyemény aki az ÉGÉS előtt operátorként tevékenykedett, tanult szakmáját nézvén pedig cukrász, messze nem volt olyan, mint Tina aki már nem egy bentlakóval megosztotta fekhelyét. -Amy nem vágyott sem a szexre sem arra, hogy a túlélésének a teste legyen az ára. S bár a parancsnok és a hadnagy is biztosította, itt nem fog semmilyen erőszak előfordulni, a nő úgy vélte a kijelentés még kevés, és ha így, innen nézzük Bob szavait, bizony volt realitása.
A hűvös folyosó kísértetiesen kongott, a takarékosság végett csak a vészvilágítás működött a ritkán használt területeken. -Kísérteties volt, de a nő nem félt, sőt inkább örült, hogy maga mögött tudva a többieket egyedül lehetett, a kihaltság pedig csak nyugalommal töltötte el a félelem erre már nem munkálkodott. Ez persze furcsán tűnhetett, a világ lángolt és sok minden nem maradhatott meg az emberi civilizációból, a maradványok, mint ez a menedék és túlélők valahogy mégis taszították a nőt. Inkább a rideg bunker legeldugottabb szektorai, erre csak Bob mászkálhatott, ha valamit muszáj volt ellenőrizni, igaz a legalsó szintre kevesen jöttek le, csak akkor volt mozgás ha valamilyen munkálatot vagy fölöslegessé vált dolgot le kívántak hozni. -A színt puritánabb és kevésbé emberire sikeredett a menedék többi részétől, de hát végül is nem zarándokhelynek szánták, és ilyen elvont kalandvággyal csak Amy rendelkezett. - Ahogy haladt és a lámpák engedték a szőke rövid hajú harmincas nő felfedezte, hogy a durva betonfalakon itt-ott hajszál repedések futottak, de a fény hiánya jótékonyan elrejtette hová is igyekeztek és neki nem igen volt kedve elméleteket kreálni. Úgy vélte idővel majd Bob úgy is előrukkol ezzel a történettel is, jelezvén, hogy a bunker lehet hogy nem fog kitartani, addig amíg szükségeltetik. -Persze ez csak egy kosza gondolatmorzsa volt és Amy inkább a lépteire figyelt, hogy kerülje a nagyobb tócsákat, mert bár csizmát viselt, nem szerette ahogy a léptek nyomán csobban a víz.
Egy elágazáshoz ért, balra nem indult, arra már járt és tudta valami életfenntartó gépezet otthonához lyukadna ki, melynek zaja idáig elhangzott, pedig több tíz méter és két ajtó is elválasztotta a folyosótól. Elindult, a jobb út volt a jó út, igaz a bunker ezen részbe még nem merészkedett, de motoszkálva benne némi kíváncsiság, neki vágott az útnak. -Persze semmi extrára nem számított, az olykor-olykor felbukkanó ajtók raktárhelyiségeket rejtettek, műhelyt, és minden ilyesmi, legalábbis Bob szerint, már pedig ha valaki, akkor a gépész biztos tudta, mi merre és meddig.-A lámpák erre is gyatrán szerepeltek, és az elmaradó egyforma ajtók sem töltötték el lelkesedéssel, miként a megszűnni nem akaró pocsolyák sem.
Azután vége lett, a folyosó végett ért és az utolsó ajtó, mint újdonság, a lehetőség kapuja, immár csak Amyre várakozott, és a szőkeség, mivel ideje engedte, benyitott a gyaníthatón lomtárként funkcionáló helységbe. A villanykapcsoló jó rendszer szerint, pont ott volt ahol minden helységbe, és a sötétség hamarosan teljesen szétfoszlott, hogy a nő elé táruljon az iszonyat!
- Sikoltott!? nem tudta megmondani, azt sem hogy hány másodpercig, vagy netán percekig szemlélte a felakasztott férfi immár oszladozó tettemét. A hányás kerülgette és hitetlenkedve meredt az egykor harmincas férfi elgyötört, lassan formáját veszteni készülő arcára. A ruházata semmit nem árult el, és a saját verejtékében úszkáló nő, még azt sem tudta megállapítani, mióta log egy kötélen ez az ismeretlen idegen.
-Hatalmasakat nyelt és a légzését próbálta uralni, nem ment könnyen, viszont a hulla sem igyekezett sehová. Nem tudta mit tegyen, igazából Bob rémképzeteit kezdte kibontakozónak látni, azzal az aprósággal, hogy talán a megroppant elméjű gyilkos nem lehet más mint a gépész. -Ijesztő felismerés, a bűz émelyítő és a percek összeolvadón, egy horrortörténetbe illő másodpercé sűrűsödtek.
Tudta, hogy mielőbb szólni kellene a többieknek, miként azt is, ha a gyilkos meglátja itt, hát akkor már nem lesz semmire lehetőség, még a túlélésre sem. Igyekezett összeszedni magát és eltaszítva magát a látványtól elkezdett kifelé hátrálni. Már az ajtót csukta volna, mikor a test megrándult, és ugyan a kötél fogságba tartotta, de a hulla úgy tűnt életre kelt. -Most biztos sikoltott és teljes erőből becsapva az ajtót eszeveszetten rohanni kezdett, mert amit itt látott az vagy az őrület, vagy még valami annál is rosszabb dolognak tetszett, miközben fent sok-sok méterrel magasabbon az egész világ lángolt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése