Magam is illetéktelennek számítottam, halálom túl gyorsan történt, nem volt időm üzenni, de azért reménykedtem, nem lesz nagy kalamajka, már csak a régiről létező ismeretségünk miatt sem. -Hideg volt, a nap betegesen kacsingatott, az utcán a száraz leveleket kavarta a szél, és néhány sietős emberen kívül, nem igen zajlott az élet. Kis utca volt, árnyékba szorulva, egyszerre jelentve előnyt és lehetséges csapdát is. Nem töprengtem, sem időm sem kedvem nem akadt, így egyenest a házához igyekeztem, és a szokásos módon bekopogtam.
Nem következett az a szöveg, hogy ki az? -Ha emlékezett még rám, akkor a jelzésem egyértelművé tehette számára, hogy ismerős zörget menedéket remélve. S bár nem imádkoztam, hogy szerencsém legyen, de még is annak igaérkezet, mert a zord ajtó feltárulva Ria nézett rám, ám vörös fürtjei, most az éj színét mutatták, a változatosság gyönyörködtett.
-Hogy-hogy itt?! firtatta a fiatal nő, egy vacak energia löttyel dobva meg, hellyel ugyan nem kínált, de ha inni kaptam, a helyfoglalást magam oldottam meg, egy viszonylag lomoktól mentes fotelt szemelve ki. A nappalija, ha az volt egyáltalán, teli volt ruhákkal, a csoda tudja minek volt ennyi rongya, hisz felét tuti tán csak egyszer használta. -De mindegy, ez volt a hobbija, vagy mániája, ezt tán csak ő tudta volna megmondani, egy azért biztosnak tűnt, a rend nem volt Ria kedvenc állapota, legalábbis a lakását illetően.
-Megöltek, egy ostoba malőr. vallottam be, elfintorodva gondolva vissza amint akibe bíztam belém mártotta a fogazott pengéjét. -Mocskosul fájt, de míg a gyilkosom nem tudta, az én részemről nem volt újdonság, hogy egy alternatív valóságba azonnal "újjászületek" ami számára azt jelentette, hogy csak idő kérdése, hogy megtalálom és kivégzem.
-S most? pedzette a boszorkány, maga is cukrozott üdítőt varázsolva kezébe.
-Kell egy kis idő, az erőm lassan áramlik vissza.
-És?! Ria tudta, ezért nem jöttem volna hozzá, így hát beláttam több dologba is be kell avatnom, már ha igénylem az ő védelmét.
-Tudják ki vagyok, és azt hiszem utánam jöttek.
-Egy mestert úgy sem tudnak végérvényesen kiiktatni. vont vállat a lány, úgy tett nem veszi komolyan az aggodalmam, de mert ő is rendesen benne volt a mágia világába, biztos voltam benne, hogy érti a problémám, Mert ugyan nem halhatok meg, ha túl sokszor és túl gyakran elintéznek, elveszítem a világok közötti "menekülés" vagy utazás lehetőségét és egy síkra kárhoztatnak, és ez által felmorzsolhatják okkult érdekeltségeimet szerte a multiuniverzumba.
-A kérdés, leálcázol, maradhatok? tértem a lényegre ami természetesen nyilvánvaló volt, de illet megkérdeznem.
-Hülye kérdés, persze. mosolyodott el a ház úrnője és kiitta üdítőjét, hogy aztán a dobozt a tévé tetejére helyezze, amit könnyen megtehette, egyrészt ő nem ült, másrészt ez az ő otthona volt.
Piszok szerencsém volt, hogy Ria elméje, felsőbb tudata elég erősnek bizonyult, hogy csupán a kopogásomra beugorjon neki minden rólunk, mert általában a dolog nem szokott ilyen könnyen történni. Mi több, gyakran ha rá van szükségem, okkal vagy csak a barátság végett, néhány alkalommal üzeneteket szoktam küldeni, hogy tudata nyugodtan felkészüljön. Igaz, most nem volt időm, nem volt lehetőségem, mert a kelepce tökéletes volt, viszont foglalkoztatott a dolog, így miközben Ria a világhálón keresgélte a lehetőségeket, rákérdeztem.
- Mond, honnan tudtad, hogy jönni fogok?
-Már hogy érted? kérdezett vissza a boszorkány.
-Úgy, hogy most üzenni sem tudtam és te még is egyből reagáltál az érkezésemre.
-Azért mert üzentél. pillantott fel a háromdimenziós képernyőről a fekete hajú, némi érthetetlenség csillanva szemeibe. -Hát ledöbbentem, és ha nem az lettem volna aki, bizony padlót fogtam volna,ugyanis jól tudtam, hogy nem tudtam üzenni.
-Mi van?! meredt rám a lány, immár feledve ügyködését, ismerve a szabályokat és törvényszerűségeket, kezdett idegessé válni.
-Baj. nyögtem, és bár volt némi erőm és érkezésem után a boszi megtette amire kértem, most a dolgokat tisztázva nagyon úgy tetszett, csapdából csapdába érkeztem, ami csak is egy nagyobb leszámolás részét képezhette.
-Akkor gyerünk, tűnés van. pattant fel a lány, és nekem eszembe sem volt vitatkozni, viszont a sorsnak igen, ugyanis a bejárati ajtó ami masszív volt és mágia is védte egy halk sóhaj kíséretében megadta magát és már kevésbé halkan szó szerint berobbant. -Ria azonnal idézet, s csak másodperc kérdése lehetett, mert már is a védelmi mezőnek golyók tucatjai csapódtak, majd hulltak a padlóra.
-Gyere! parancsolt a boszorkány és rohantunk a hálószobája felé, miközben a pajzs még dacolt a fizikai támadásokkal.
A lányt ismertem, képességeit fel tudtam mérni, de támadóinkról fogalmam se volt. Kétségtelen, erős tűzerő és vélhetően mágikus támogatás keretében történt a rajtaütés. Nem láttam kik özönlöttek be, azt sem , hogy össze-e omlott a védfal, hiszen átrobogva a hálóba Ria a várt újabb varázslás helyet egy ósdi szekrény ajtaját tépte fel és belépve maga után rántott, hogy mikor behúzta az ajtót, valami kattant és az egész "ruhatár" megmozdulva megindult a mélység felé.
-Csatorna. magyarázta a lány, jelezvén a mágia helyet a logikus megoldást a menekülés maradt most számunkra, úgy mint realitás. - Nem számoltam a másodperceket, de viszonylag hamar a szerkezet zökkenve megállt. A boszorkány nem tétlenkedett és feltárva a lift ajtaját egy alagútba találtuk magunkat, melynek közepén, saját kis medrébe orrfacsaró szenny csordogált.
-Hová? firtattam, de közbe már rohantunk, az előnyünk nem adott okot, hogy leülve megvitassuk a hogyan legyen tovább.
-Egy baráthoz, és remélem mielőbb készen állsz, mert nem szeretnék meghalni, tudod nem mindenki halhatatlan.
-Tudom. morogtam, valahogy nem akarva hallani sem a lány szavait, igaz arról lekéstem, sem rohanásunk visszhangjait...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése