-A sötétség eloszlott, a viharfellegek megszelídülve csak könnyezni mertek, és még az alvilág ura is óvatos volt bár mit is cselekedni, hiszen tudta szolgái sorra elvéreznének, mint ahogy ez eddig is ez történt hisz a fűbe haraptak minden alkalommal, legalábbis a nagy könyv ekként őrzi a múlt eseményeit, fehér lapjain bíbor betűkkel, mint valami liturgia részét képezvén az utókor részére.
Az álmos kisváros poros utcáira ráfért volna az eső, és mivel a település egyetlen locsolókocsija javítás alatt, kényszerpihenőjét töltötte, nem volt felüdülés, mert az eső a hegyeken nem kívánt átvágni, neki mindegy volt hol hullik. Remény, és esélyként csak a kertek pörgettyűi pöckölték a vizet, a fűt éltetni kívánván. A nap vörös volt, álmatagon nézte a várost és a a körülötte elterülő kukoricatáblákat. Itt főhősök nem voltak, a seriffnek egy telegráfja és ennyi a kincs, meg volt a bilincs.
De nem volt itt gond, ha a nyár nyomasztósságát leszámítjuk, a jégautomaták ketyegtek, a cola a pultra került ha kérték és a kis boltok a maguk kütyüivel tették amire kitalálták őket, az eladóik nyájas mosolya közepette.
A baj nem itt kezdődött, ebből egyből kikerekedik, ám valamiért ezen várost szúrta ki a gonosz, miként a tövis a kerékpár gumiját, hogy a szerencsétlen erejétől fosztottan gazdáját gyaloglásra unszolja, vagy a kerékpár oda, az út széli árokba. -Szóval baj volt, és a boltokon túl, majd a farmok és az utolsó kukoricatábla, melynek madárijesztőjét a szél ki tudja miért de jobban ráncigálta, valami volt és készülődött szépen.
De ezzel még nem is lett volna gond, és a szárazság sem volt oly vészes, mint az a rádió bugyogtak, de a táblán túl, hogy viszlát és gyere vissza, egy megátalkodott boszorkány emelkedett fel, nem helikopterrel, csak úgy natúr, a gonoszságtól vezérelve, és mert ilyen volt a városra éhezett, nem ígért irgalmat csak is félelmet.
Persze a telegráf életre kelve a hősért kiáltott Mark seriff nagyon is kétségbeesetten. -John ki élvezte a parádét a lányok illatát az ágy melegében, nem nagy kedvel, de hírnevét féltve csak útnak indult, remélve a rémség az érkezése hírére elinal és jöhet hamar, diadalmasan visszatérése.
Nem volt kéjutazás, bár kéjhölgyek bőven adódtak, de a vonat végül beérkezett, a város lakói meg mind a hőst figyelte, örömest várva az reményt és a csodákat. -John beszédet tartott, szépet jól megszerkesztet lapra írt szöveggel és megígérte, még ma elintézi a boszorkányt, ki uralta a kukoricaföldeket. Nagy lett az öröm, az ürömről szó sem eset, hisz hősről beszélünk, ki bajnok vagy mifene.
Készült a legenda, kardját megélezve ételt és italt rendelt, jóllakva a kard is valahogy könnyebb. Így hát jó volt minden egész a délután négyig, mindenki megnyugodva, de csak eddig, mert a postás rohan a kocsmába, hogy jön a banya hatalmas forgószél hátán vadul rikácsolva.
A banya lebegett fekete öltözékbe, az alkony kacsintott, a kérdés kire, mert az nem volt teljesen egyértelművé téve. De félre minden, a bajnok kardját előhúzva az élen plazma vibrált, mindent feldarabolva. A vérten rúnák, ki tudja mit jelentve, de ez eddig a hőst, mindig biztosan megvédte.
-Távozz banya, nincs helyed erre, de még arra sem! parancsolt John és készült a megméretésre. A boszorkány tovább lebegett, a port a szél táncoltatta, és a zöld szemű nőstény jobbját a bajnokra mutatta. -Nem tudni hogy történ, de egyet, azt mindenki látta, a csapódó villám a hős egyszerűen elpárologtatta. Itt tört a legenda, a nagy énekek sora, a boszorkány legyőzte a jó oldal harcosát pár másodperc alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése