Leáldozva

 Istent kerestem volna, de csak feltételes módban. Sok irányba nem igen mehettem, egy toronyba elbarikádozva vártam azt a bizonyos pillanatot. Persze úgy tűnt volt időm, a barikád, hegesztések kuszasága kitartott, miként a napelemek is kellő energiát nyújtottak, fény az volt.
 Egy katonai épület volt, az utolsó hónapokba húzták fel, vasbeton erődnek szánván, de az idő beérte az építőket, és csak egy központi torony készült el, a folytatás futásba torkollott, a veszettek pedig, ellenállás nélkül meghódították a dombra szánt vár és környékét.
 Aztán a csoda tudja miért de elhúztak a fenébe a fertőzöttek csordái, és idővel az ellenállás vette birtokába. Az ellenállás, melynek már csak két tagja tartózkodott a toronyba, Amy és jómagam.

- Furcsa volt, még tarthattuk volna és léghajón jött az utánpótlás,ám valamiért a vezetés a kiürítés mellet döntött. -Elmehettem volna, de nem akartam, a kedvesem kint volt, bár a többiek azt mondták meghalt, én nem hittem és Amy a német juhászkutyánk is reménytelin bámulta a messzeséget a torony tetejéről.
 Talán hülyék voltunk, talán csak szerettünk, de hátramaradtunk, bevállalva azt, hogy az utánpótlás elapad és a szörnyetegek egyre növekvő hada, a lőszer hiány miatt  előbb vagy utóbb áttörik a kapuvédelmet.
 Így belegondolva, ostobák is voltunk, hiszen, mi nem tudunk kijutni, és Niki nem tudna, bejutni, mert a dögök hada teljes ostromzár alatt tartotta a tornyot. De mikor elindult egy felderítőútra, ez a hely volt, a kiindulási pont és az érkezési is nyilván, mivel rádió összeköttetés rég megszakadt. Ebből következtettek a nagyok, hogy valószínűleg felfalták, én nem fogattam el, nem fogadhattam el, hiszen akkor a cél amiért élek, összetörik és akkor mindegy mi lesz velem... még gyermeket szerettünk volna... -Hülyén hangozhat, egy kaotikus, vérszomjas világba egy kisgyermek, de ha a remény elvész, mindennek vége!

 Felmentem a torony tetejére, a nagy kaliberű gépágyúk csendben pihentek, lőszerre várakozva. Ami volt, néhány gránát, egyetlen ágyú ellátva egy pár perces tűzerővel, még akadtak karabélyok némi munícióval, és a bajok beálltakor hamar rendszeresített kardok a közelharcra.
 -Amy nem foglalkozott a fegyverekkel, ő kiszimatolta a dögöket, ez volt a feladata. Semmi harc, csak jelzés és tűnés.
 Barna szemeibe néztem és megsimogattam, már ő sem mai lány volt, tíz esztendős, de mint a legtöbb kutya, a végtelenségig hűséges. S ő, valahogy több volt a többinél, olyan volt, mintha olvasni tudna az ember gondolataiba. -Nem tudom, lehet, hogy csak empátia, vagy akármi más, például bemagyarázás. De igazából nem számított, a lényeg az amit gondolok, gondolunk, e szétszakadt világba a túlagyalás teljesen felesleges és luxus volt.
 
-Amy felugatott és hirtelen izgatottá vált, már alkonyodott és a reflektorok kezdtek éledezni, utáltam ezt az időszakot. -Felálltam, és a hűvös szellőbe a kutyám által mutatott irányba kémleltem, és akkorát dobbant a szívem, hogy talán még a veszettek is meghallhatták.
 A távcsőért nyúltam, biztosnak kellet, hogy legyek, mert tűzvészt kell csinálnom ha igaz amit látunk, de ezt csak egyszer játszhatom el, ennyire futotta a megtakarított készleteinkből.
-Ő volt!!! de ijesztő volt, nem tűnt fertőzőtek, ám még is félelem nélkül közeledett és ha fel is figyeltek rá a leghátul topogó szörnyetegek, nem reagáltak a friss, emberi húsra... A kutyánk teljesen felpörgött, viszont bennem a kétségek kezdtek ébredezni. Niki fegyver nélkül nyugodtan lépdelt, látszólag nem aggasztották a veszett emberek borzalmas gyülevésze.
 Majd kiderül minden, a tűzoltó slagért indultam, ha kicsit meghátrálásra akartam kényszeríteni e fertőzött hordát, a víz, tökéletesnek bizonyult.

                                                    -Veszettség - víziszony!

 A Víz, a kezdett, hiszen több ezer borzalom tombolt odalent és ugyan meghátráltak a víztől, de annak felettébb korlátozott a hatótávolsága, szükség volt az utolsó, még munícióval ellátott gépágyúra, hogy utat vágjak  a mocskok  között. -Bár ahogy közeledett kedvesem, a lények továbbra sem reagáltak, csak nem fertőzött volt mégis... mert valami nem stimmelt az biztos.