Démonvadász 4 / Visszalépve /

Rohadt nehéz nap volt mögöttem, a fejem fájt, és a  depresszióm nyugtatókat követelt, kettőt le is nyeltem. -Kellet, mert a nap lepergett, mint levélről az esőcseppek ám a munkám még csak most kezdődött, átléptem a pokol egyik dimenziójába, ölésre érkeztem.
 Istent szolgáltam, istent, de vérrel és lélekkel, még a saját lelkemmel is. De nem számított, végignéztem az alkonytól terhes kihalt utcán, semmi jót nem remélhettem.
 Nem a gonosz őrségétől tartottam, inkább a hasonló vadászoktól, mint jómagam, bár ők akiktől óvakodnom illene a sátánra esküdtek és a sátán jeges tűzébe égnek majd, valószínűleg velem együtt. -Ironikus, jó oldal harcosa a pokolba végzi, már csak az lenne cifrább, ha a ördögök bérgyilkosaik a mennybe végeznék...
 Lassan lépkedtem, saját csizmám koppanásait visszahallva, valahogy kísérteties volt, valahogy a házak is zordak és roskatagok, miként a halálán járó óriások.
 Se forgalom se fuvallat és még egy véletlen nesz sem törte a dermesztő némaságot, a felhők pedig kőszobrokként mozdulatlanságot fogadtak, groteszk egy összkép volt az kétségtelen.
 Nem tudtam meddig lesz e nyomasztó légkör, nem tudom mikor ront rám valamely másodrendű késelő, de vártam őket és vártam a csendet parancsoló lényt is, pedig nem is őt kellenék leölni. -Furcsa egy helyzet, vagy áruló van a köreinkbe, vagy csak rám pikkel egy mocskos dög!
 Tökmindegy! ha megölnek meghalok, ha én ölők, tovább kell nyomulnom, saját célpontom megtalálása érdekében, s az élet már nem igen érdekel. Itt elvagyok, már mint az alternatív valóságokba, de otthon zabálom a nyugtatókat, én nyugtatót egy másik vadász alkoholista és harmadik, pedig csinos lány, egy kurva. -Szóval a legtöbbünk a küldetésekkel egyre mélyebbre süllyedve, már a legtöbb ember számára valóság, nekünk már a kárhozat, ipari roncsok vagyunk.
 Sokan azt képzelik a jó oldalon harcolva, fény, fanfár és megdicsőülés jár, pedig nem igaz, ez egy hitbéli küldetés, de gyarló és halandók vagyunk, akik a pörgést és a valóság közötti sebesség különbséget feldolgozni nem igen tudjuk.
-Sóhajtottam és megálltam. végre feltűnt két mitugrász, kezeikbe görbe pengékkel és hála istennek csendet törve felordítva, megindultak felén.
 Lassan akasztottam le lánckardom és egy oldalmozdulattal aktiváltam a fegyvert, a lánc eszelősen és alig halhatón pörögni kezdett. A sebességét még csak megbecsülni sem tudtam, viszont azt igen, hogy pillanatok alatt, még egy acél rudat is kettészelne.
 Az első megtorpant, a lánckard egy trancsírozó fegyver, a túlélés igen csak kérdéses. A második egy kerek arcú, igazán primitív tekintetű nem értette a szituációt és támadott!
-Tehette, a pengéje a "pengémmel" találkozva az acél kettéhullt és a kardom a nyakánál mart a testbe és a bal oldalán a negyedig bordánál  jött elő, szó szerint kettészelve a fickót.
-Vér spriccelt és mindent láttam, a felső rész a porba hullt a kettévágót pengével egyetembe, a torzó alsó része még támolygott, elrúgtam, az ő története a végéhez ért.
-Nos?! fordultam a rémülten álló, még élőhöz. Az remegett és kardját eldobva hátat fordítva szaladni kezdett. Nem jutott messzire, egy lilás nyaláb csapot le rá és elporladt, a halál őt is felzabálta.
-Üdv! lépett elő a láthatatlanságból a valódi ellenség, kezében egy füstölgő pálcával. -A férfi erezett arcú, kopasz, erőteljes testalkatú démon volt. Magas, legalább kétméteres, kék palástot viselőn nemesi vérvonalt sejtetett. Nem ismertem, nem hiszem, hogy dolgom lenne vele, de neki úgy látszott, dolga van velem.
-Ki vagy? kérdeztem, fegyverem eltéve, itt ha harc lesz, úgy is a képességemre számíthatók, túl messze volt, hogy a lánckard feldarabolja.
-Te vagy ki... röhögött fel a lény, valahogy nem kívánt közeledni, megértettem döntését.
...roncs vagy, de tudod mit, ha ma nem ölőd meg akiért jöttél, élve elmehetsz.
-Ez mire jó, jövők holnap, vagy egy év múlva. vágtam vissza, zavarosnak vélvén az ajánlatot.
-Persze, jössz holnap vagy egy év múlva, engem ez kurvára nem érdekel, csak ma távozz e dimenzióból!
-De mi van, ha téged is megöllek?! firtattam, mire a démon felkacagott, úgy látszott ez egy vidám figura, utálom az ilyeneket.
-Próbáld meg. csettintett nyelvével a pokolfajzat, de ez nem csak egy hatás kedvéért történt, a környező házak ajtajai feltárultak és pokol légiósok, brutális páncélzatú harcosok léptek elő, kezükbe tűzköpők, volt kinél lánckard, gigászi csatabárd, a hidraulikus vértezetnek kevés dolog volt nehéz, ide inkvizítorok kellenének, tán egy percig sem húznám.
-Inkább elmennék. mondtam ki amit a démon is hallani akart, és mert a szabályok birodalma a pokol összes aspektusa, tudtam a lény betartsa szavát, csak azt nem tudtam, honnan tudta, hogy jövők és pont itt jelenek meg.
-Távozz! parancsolta a démon, és én átadva magam a "utazásnak" amely, mint kábítószer hatott az elmémre, leléptem árulásra gondolván, ráadást a mi soraink között...