ÁLCA VILÁG!

Szent Mihály-ima

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: “Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.

 Mark a hajnali nyárban, a félhomály világában a városból érkező buszmegálló körül rendezkedett. A szemetet szedte, a betonsziget tövéből a sarjadó gazt tépte és mindezt maga sem tudta, hogy miért éppen a hajnal gyér fényénél, mikor még a közvillanyok is égnek, fényt eresztve a sötét ellen.
 Túl sok gondolata volt, túl sok és még több válasz. De indulnia kellet, már jöttek az első emberek kik dolgozni, kénytelenek az első busszal indulni.
-Jó reggelt! mondta Mark
-Nem tudsz aludni? kérdezte egy falubeli, a helyes kérdés persze az lett volna, " -Nem félsz így egyedül, itt a sötétben?" Igaz ezt  kérdést soha nem tennék fel. Az emberek ugyan, nem tudják miért, de a buszmegálló környéke este és hajnalba félelemtől terhes, és ösztönös cselekvés, az első és az utolsó busz utasai leginkább együtt jöttek és mentek, egy néma megegyezés keretében, a tudatalatti nagy úr! 
 A kortalan férfi csak mosolygott és tovább sietett, nem kívánta, hogy szép nők is útjába kerüljenek, valahogy szégyellte, hogy bár önkéntesként tette amit tett, még is tartott a mások véleményétől, még ha nem is mondják ki, vagy ha nem is az, amire Mark gondol...

Egy másik nap volt és reggel 7-óra, semmi extra, most is egy saját ötlettől vezérelt munkából indult, mikor maga mögött hagyva a buszmegállót, kerékpáron feltűnt a irodalom-tanárnő, nyilván a városba két keréken vélte, a férfi is köszönve az ég felé mutatott.
-Eső lesz tanárnő. intette a nőt Mark, a reggelt ugyanis valóban a szürke alacsonyan hullámzó felhők uralták, nagy valószínűséggel égi áldásra készülve.
-Ó, addigra megjárom, oda és vissza is, nevetett a nő és tova gördült. Mark meg hazafelé, de csak ha pár perce lépkedett, mikor a nő immár mosoly nélkül vissza felé gördül, arcán ijedség és érthetetlenség, Mark értette.
-Már is vissza? firtatta, muszáj volt megállítani, nem akart később esetleg bajt. A kerékpár lefékeződött és a nő, aki negyvennégy évet tudhatott maga mögött és ha nem hibázik, még ugyanennyi vár rá...
-Nem fogod elhinni, de valami van a megállónál, valami félelmetes, valami gonosz.
-Tudom, de az út maga biztonságos.
-Ezt Te honnan veszed??? hüledezett a nő, s bár a kormányba kapaszkodott, látszott egész teste remeg.
-Túl sokat tudok, és úgy tűnik most megmutatkozott, a valóság a tanárnőnek is. -Valahogy tanárnő jött Mark szájára, pedig alig volt különbség  éveik számába, de ez valahogy így alakult.
-A valóság?
-Igen, ott évekkel ezelőtt egy fűzfa magasodott, még a falu hajnalán is, a fűzfák pedig nem azért szomorúak, mert azok szeretnek lenni, ők a gonosz helyeket jelzik, és míg más növény nem él meg a közelbe, a fűzfa igen, elnyeli a sötét kisugárzást.
-Ez hülyeség... kezdte Eva, de maga sem tudta mit is gondoljon, ám Mark igen! -Megérintve a kerékpárt a tér és az idő kifordulva, már a múltba álltak, velük szemben egy hatalmas fűzfa, pont a megálló helyén.
 A föld fekete volt, pedig a település, ami ekkor éppen csak született, homokvilág volt. S miközben a homok volt az úr, a fekete, olyan mint a felperzselt föld nem engedett területéből. A gonosz nem érződött, de a fa törzsein furcsa csavarog, groteszk torzulások látszottak, s mind ezen terület körülbelül négy méter sugarú lehetett.
-Mi az isten történt... hüledezett a nő, nem is tudva mit és miért csináljon, semmit nem tudott vagy nem akart teljesen megérteni.
-Ez egy kapu, de kihűlt, de erejét aki nyitott szemmel jár érzi, a többség pedig, inkább elzárja elméjét a valótól, és csak olykor az ösztön töri fel e társadalom nevelte falat.
-S ki vagy TE?! meredt Markra Eva, felmerülve benne, hogy éppen a gonosszal társalog.
-Én én vagyok, tudok dolgokat és immár a tanárnő is. De ezek olyan titkok, melyeknek titoknak kell maradni, a saját érdekébe, mert vagy diliház vagy a öngyilkosság. A férfi őszintén beszélt, bízott  a nőbe ért, megérti időbe amit meg kell.
 Visszacsatolás, s már a jelenbe álltak ismét a fűzfa sehol és ők sem a buszmegállóval szembe álltak.
-Ha nem firtassuk a gonosz kilétét, nem velünk fog törődni. kezdte Mark, majd tovább beszélt. Emlékszik a sikeres íróra akit egy hegy mélyén találtak meg?
-Aki fejbe lőtte magát?
-Igen, ő egy mikrobusszal került a föld mélyére, valamit meglátott, valamit ami megcáfolja azt amit mi valóságnak hívunk. A busz nem volt szuper technikai járgány, csupán néhány jel volt rajta és az író barátnőjével áthajtott, vagyis belehajtott a nagy hegybe. Ez ugye lehetetlen, de akkor még is hogy került a busz és ő is a mélybe??? -A tudás hatalom, de ára is van!
 Egy szó mint száz, a gép valamiért lerobbant és az író, ha mást nem is egy kürtöt nyitott és a barátnője több száz métert mászva felfelé segítségér sietett. Ám a gonosz mindig éber és az írót nap nap-után kísértette, szóba, jelenésbe és ki tudja miképpen, a lényeg mire a mentőcsapat megérkezett az író fejbe lőtte magát. S ami igazán érdekes, a Vatikán néhány embere már lent volt, mikor az első mentősök  leereszkedtek a kürtűn a mélybe. A jármű ott volt, de valami még is hiányzott, a rúnák a busz oldalairól.  -Szóval senki nem akarja a titkot másként látni, mint titok.
-Akkor minket is kísérteni fog a gonosz?
-Nem, ha nem lépünk át egy határt akkor talán sosem.