Nem tudtam, hogy egy üveggömbbe voltam bezárva, esetleg egy gigászi üveggolyó előtt ültem, ám egy biztos ez egy nem normális helyzet...Szeles nap volt és azzal kezdődött, hogy közölte az orvosom, gyógyíthatatlan rákba szenvedek és körülbelül egy évem van hátra, na ja a kemoterápiával.
Nos szívem szerint sírni szerettem volna, nem azért mert se gyerekem se szerelmem, hanem inkább azért, mert immár nem is lehet. Persze a sors nagy rendező és "biztos" megvan az oka amiért ezt teszi vele, csak éppen én oly kicsinyes vagyok, hogy nem értem meg a nagy mű remekségét.
Nem értettem, miként azt sem, hogy a munkahelyemre besietve, csak, hogy ne rúgjon ki a főnököm, örömteljes hírrel fogadott.
-Mark tudod az átalakítás meg minden... Szóval ki voltam téve a cégtől, mint ha csak megérezte volna, hogy rákos vagyok.
Leköphettem volna a kedves főnököm, már csak azért is, mert mindig a nyalógépeket kedvelte és azért is mert ő is csak lopta a vagyonát és tök hülye a cég profiljához.
Mindegy, eldöntöttem, hogy berúgok, sokat nem veszíthetek. S mivel nem csak a szavak embere voltam a volt munkahelyemhez legközelebbi ivó felé vettem az irányt.
Na itt történt valami, az egyik pillanatról a másikra minden elsötétedett és ebben a francos üveggolyóba találtam magam, egy nyikorgó széken ülve.
...bevillant az előttem az üveg felület és, mint tévé készülék egy kamion bontakozott ki a távolból és immár nem ültem hanem álltam szembe a gépszörnnyel és egy csattanás...
Ismét a széken ültem a "képernyőn" egy felismerhetetlenségig szétroncsolt emberi test, az én testem. A kamion legalább harminc méterre arrébb a sofőrre öklendezett.
Ironikus, a ráktól volt várható a halálom, de a munkámmal együtt mindent elveszítettem, még a lehetőséget is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése