" Az órák játéka és a díszlet széthullása, csak egyet sejtet, a vég elérkezett! "
A épületek ódon óriásokként csak a kérdéseket tették volna fel, de nem ember, nem volt szó, nem volt hang, csak a végtelen üresség. Mark nem kereste a megoldást, egy álomba járt amely a pokol peremére sodorta, és miközben az alkony sután hunyorgott, a pillanat kezdett megszűnni, mint a halállal a lélegzés. -Furcsa kelepce volt ez így, ha felébred a szíve meg fog állni, ha pedig ragaszkodik az élet e másik formájához, az alvilág emészti fel előbb elméjét, majd lelkét is.
Megállt, nyugat irányából a későnyár aszfalt olvasztó hőségét szellő enyhítette, valami furcsa kesernyés illatot sodorva, görgetve emléket ébresztve. -Egy megtépet újságlap vergődött a légáramlatba, hirdetve létét és a fekete betűk a világvégét. A falak ahol egykor vakolat, most a csupasz téglák leskelődtek ki, idő okozta rút sebhelyekként.
" Nem a fájdalom az amit érzünk, az érzés maga a tiszta fájdalom! "
Bizonytalan volt, az élet elkerülte a várost és az égen ballagó fellegek is inkább torzak és veszedelmesek voltak, mint árnyékadó, enyhülést teremtő angyalok. Persze, az enyhülést a halál jelentette és ez olyan megkerülhetetlen tény volt, hogy Mark csak az idejét tudta kicsit odébb tolni, meghosszabbítani, a lényegen változtatni immár nem lehetett. -Egy padot pillantott meg, egy padot amely egy kiszáradt fa tövébe várakozott, ott ahol az utca megszűnve, egy kisebb tér formáját öltve fel.
-Rohadt dolog! morogta a középkorú férfi és a hanyatlás mementói közepette egy rezdülésnyi időre saját múltjába tekintet. Nem emlékezni kívánt, a dolog magától jött, talán a tér, talán a repedezett, gyomoktól feltört aszfaltkígyó, nem tudta és nem is akarta megmagyarázni, helyette a padhoz érve leült és a házak tetején dekkoló napba tekintet, remélve kiégeti retináit és emlékeit, természetesen ez csak hiú ábrándnak bizonyult, a múlt nem adta ily könnyen a dolgot.
" Porul járni csak az tud aki megpróbálja"
Talán ez volt az oka de a szerelemnek sok jó oldalát nem igen tapasztalta, hiszen egy elcseszett világba született, a fogyasztói társadalom uralta eltárgyiasult világba ahol az érzelmekre köptek és az értelem is engedelmeskedett, idomított baromként a mesterségesen diktált direktíváknak.
"-Porul járni csak az tud aki megpróbálja" mondta egy utcai szleng és ez nagyon igaz volt Markra nézve.
Nem azt utálta, hogy semmi nem teljesedett be soha életében, hanem azt, hogy egyáltalán ezért MIÉRT IS KELLETT MEGSZÜLETNIE! -Jó kérdés volt, isten ironikus játéka, mert bizony az senkit nem boldogít, hogy majd a következő inkarnációba. Majd, ez egy olyan hamis szó, mint a remény, egy hülye átverés, egy kaja ami életbe tartsa az embert, vergődve, küszködve a végén természetesen egy gödörbe végezve. -Szétesett a hangulata, a nap viszont továbbra is várakozón, nem igen mozdult, vagy azt sejtetve, hogy kizökkent az idő, vagy azt, elérkezett az a bizonyos idő!
" Az igazán borzasztó mikor felismerjük, éltünk és ami történt egy teljesen felesleges naplóbejegyzés csupán "
Nem bánta a másodpercet amely mozdulatlanságát követőn villámgyorsra váltva, ragadozómadárként kívánta felfalni, mint pockot, patkányt vagy magát a mindenséget. -Nagy levegőt vett, ez már ingyen volt, mert a halál másodperceibe minden filléressé válva, csak az élet mutatta, hogy ő még érték ő még remény, ő még az esély...
-Nem! csóválta fejét a férfi, véglegesen elutasítva az élet minden hamis hívószavát, ő a halált várta, azt amikor a nap örökre lenyugszik és a csend, békét termet és a hamis emberek intrikáitól, kisded játékaitól végérvényesen megszabadítja.
-Fanfár elmaradt, a halál egyszerű hullámként érkezett, egy mindent elöntő forróság keretében, miközben a férfi érezte, hogy minden fájdalom, csalódás, kínszenvedés törlődni kezd és a túlvilági hő kiűzi lelkét a formából, hogy megszűnjön létezni, saját reményei szerint mindörökre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése