Hullaházban első rész

Hullaház volt, bent a hűtőbe a temetésre váró holttestek, kint az életre szomjazó élő-halottak, ironikusan éppen a hullaházba kívánkozva bejutni.  -Pocsék nap volt, Mark tisztába volt, hogy az épület elbarikádozott ajtaja csak ideig óráig fog ellenállni a egyre több és egyre erőszakosabb zombik rohamának. -Már nem félt, még a hullaházhoz vezető úton, folyvást imádkozott, hogy élve, élve és ne holtan megússza. Ám most itt, a kinti hőség ellentétében valahogy letisztultak a gondolatok és a kintről behangzó üvöltések sem tettek rá immár semmilyen hatást. Persze ez nem bátorság volt, mert hiába volt katona és hiába tudott maga mögött számos küldetést, a félelem egy olyan szörnyeteg amely minduntalan fel tud bukkanni, összetörve az egot, az önbizalmat, magát az életet. -Természetesen, most nem a félelem kerekedett felül, most nem. -Ha az ember megkapja az utolsó rádióüzenetet, hogy a maradék ember ellenőrizte világnak vége, a főerőd védelme összeomlott, egy hatalmas üresség költözik a szívbe. -Küldetésbe volt, a portyák és akciók tartották életbe a központot és a helikopterek voltak a kapcsok. Nos lehet helikopterek még voltak, vélhetően azokkal menekültek akik tudtak, de az erőd a szervezett civilizáció utolsó zászlóshajója találatot kapva, immár minden feleslegesnek mutatkozik, mint lidérc a nemlétező mocsárba.

 Jó, a bázisnak vége, elméletileg még van számos kisebb bunkerváros, a túlélés záloga nincs teljesen elveszve. Ám a túlélés valódi kulcsa egy erős központi irányítás. -Úgy mellesleg fel sem fogható, miként tudták a föld mélyén több szinten létező főerődöt sikeresen megostromolni, hiszen már egy egész éve dacoltak a talaj feletti leszállótornyok a milliós ostromló hordákkal.  Meg aztán, ha el is esnének a sok tíz méter magas tornyok, a páncélkapuk akkor se engednék, hogy a zombik a földalatti városba behatoljanak, itt valami egészen váratlan dolognak kellet történnie, másként ez megtörténhetetlen lenne. -Mark Zenn hadnagy a gondolataival viaskodott, miközben nagyon jól tudta, az élő-halottak hamarosan bekopogva, pontot tesznek az életére, még akkor is, ha ez, nem az a történet amire szíve mélyén számított. Bár el kell ismerni, egy portyázó katona leginkább csak a halálra számíthat és most ez a hely a maga módján ideális a meghalásra. -Lett volna jobb döntés, tulajdonképpen nem volt szükségszerű a temető közepén magasodó épületbe keresni a menedéket. Nem volt szükségszerű, de mikor a vészhelyzeti frekvencián minden kint tartózkodó egységgel közlik, nincs hová visszatérni, az ember agya kicsit leblokkol, még az ilyen elcseszett világban is.

 Felállt és újra megnézte a fagyasztott hullákat és igazából nem is értette miként működhete ez a épület energiaellátása, bár ez volt a világ sokadik rejtélye amire talán senki nem volt kíváncsi. -Egy nő és három férfi, érdekes, hogy ők nem akartak feltámadni és az is érdekes, hogy a bomlás egyáltalán nem mutatkozott rajtuk, mintha csak tegnap hozták volna őket, aztán meglehet tényleg tegnap érkeztek... Minden olyan irracionális volt ezekbe a pillanatokba, még maga a járvány is ami romba döntötte a modern emberi civilizációt, úgy hogy egy kozmetikai szer kísérletének sikeres eredményeként jelent meg, mint utólagos mellékhatás.
 Elfordult, se étel se ital a készletei meg a nullával egyenlők, tehát idő kérdése, hogy vagy befekszik a hullák közé szépen meghalni, vagy ha addigra bejutnak a kinti bestiák önkéntes zombivá válva, vélhetően egyáltalán nem fog semmiféle dolgon elmélkedni. Na jó, ott volt a harmadik variáció a kitörés, de ez egy kard és egy pisztollyal szinte kivitelezhetetlen, a felszerelése java ugyanis a küldetése alatt elkopott, mint a szőnyeg a főnök irodájába, mikor még a főnök ember volt és nem egy élő-halott...