Egy isten távozása

-Szavakat mondotok, hamis szavakat, oly alattomos módon, hogy még saját magatokat is becsapjátok, persze be is kívánjátok. a kortalan férfi aki a hátát egy sziklafalnak támasztotta elhallgatott, testét görcs rázta meg, és felköhögve, szája szélén feketés, vérszerű anyag jelent meg, ő már haldoklott.
-Talán, de még is ti haltok ki, ó hatalmas istenek, mi meg tovább uraljuk a világot. fintorgott a hatalmas harcos, az emberi külsőt viselő istenhez képest óriásnak tűnve.
-Mi nem halunk ki, hatalmas tévedés, mi csupán magatokra hagyunk titeket. nevetett fel, a fájdalmai ellenére szívből és őszintés, a földön még létező utolsó istenek egyike. -Nem volt ez a végzete, megküzdött egy egész különlegesen kiképzett emberrel és robotjaikkal, és végül, hagyta, hogy legyőzzék, isten volt, tudta mikor és miért van értelme győzni és azt is, mikor és miért van értelme visszavonulni. 
-Magyarázat, a vesztes fél szánalmas magyarázata. zengte a hadnagy, testpáncélja és plazmapengéje a legyőzhetetlen emberiséget jelképezte, azt az emberiséget aki mára megmérgezte saját bolygója vizeit, kipusztította az élővilág több mint 60%-át és a nap káros sugaraitól immár mesterséges pajzs mögé rejtőzve, szívük mélyén, mind a naprendszeren túli kolóniákra vágyakozva, mert a Mars és az Anyabolygó  mérgektől háborgó végtelen óceán csupán.

-Az a baj az ilyen szavakkal, mint a hamis szerelemmel, előbb-utóbb lekerül a függöny és minden világossá válik. Azt képzeled, hosszú jövőtök van ezen az egykor csodás planétán, azt gondoljátok, hogy a mű-élelmiszerek és a klón állatok húsa életbe tart titeket(?) Elszomorítalak, a klónok DNS szerkezete már most módosult, már most végzetes járvány van születőben, miközben, csak idő kérdése, hogy a Föld végleg megunva titeket, kirobbant egy-két szuper-vulkánt, befejezetté változtatva az oly dicső emberiség történelmét. Elárulom, mi a régi és újabb istenek, létezni fogunk, hiszen előtettek is léteztünk. Azt is elárulom, mikor az utolsó istent is megölitek, a Föld szabad kezet kap, és akkor már nem lesznek istenek akik irgalmazzanak nektek.
-Mindegy mit mondasz, szánalmas vagy és a fejedet hamarosan a Hősök Csarnokában fogják mutogatni, bizonyítván, ennyi érnek az istenek.
-Szerintem csak azt bizonyítjátok, ti mennyit értek, semmit! vágott vissza az isten, és immár fölösleges mellvértjét remegő kezeivel elkezdte lecsatolni, majd mikor a rúnákkal díszített fém a rideg, kemény földre zuhant, mialatt a háttérben folyamatosan kékes derengéssel dominált a planétát védő pajzs. -Ekkor, tán sóhaj. az Andok magasságában feltámadt a hideg szél, talán a halál lehelete gyanánt, mindenesetre az isten felkészült, miként a katona is...és a fej a földre hullt.