Ketten álltak, egy lány és egy fiú, a lány új kesztyűjét mutatta, a hidegbe elkélt, ez ellen a fiú kabátja zsebeibe süllyesztette kezeit és bólogatott, miközben mindketten csak keresték az igazi szavakat, mivel társaikra vártak és az ilyen alkalmak ritkán adódtak.
-Már jön. örvendezett a srác, egyrészt a hideg az hideg volt, másrészt a közeledő járművön barátaik közeledtek.
-Tényleg. vont képzeletben vállat a göndör fürtű lány, még igazából nem tudta, hol jobb lenni, barátaikkal vagy bent a tanműhelybe... -Ez a múlt volt, és ugyan a villamos sínpárja még megvolt, sőt maga a jármű is, miként a házak és télen még a hó is. Ám az épületek egyre inkább a halálukon voltak, némelyik csak rom halom volt, a 2078-as bombázás eredményeként, és e sok pusztulás közepette ott masíroztak, tán céltalanul a zombik, azok a zombik melyek az egész planétát uralták.
A férfi egy kivert ablakú lakásból szemlélte az éppen aktuális csorda vonulását, legalább ezren lehettek, és elég némi zaj, és az éhes dögök megtörve monoton lépteiket, felturbózva állkapcsaikat csattogtatva rohannának a hangforrás felé. -Szánalmas világ volt, szánalmas miként a küldetése is, egy rohadt adatkristályért sétált be a élő-halottaktól nyüzsgő városba, ráadást egy olyan adattartalomért, amelyről igazából a szakértők sem tudják biztosan, hasznos-e a zombik elleni háború megnyerése érdekében. Bár John az egész háborút vesztésre ítélte, miközben persze mindent megtett, hogy azon erődök, bunkerek melyek még az emberek kezén voltak és a túlélést szavatolták továbbra is emberi kézben maradjanak. Felemás a dolog volt ez, a zombik lassan de tanulnak, pontosabban a mesterséges vírus amit kiengedve a világra, elhozta az apokalipszist. A szörnyek tehát okosodtak, az emberelek erőforrásai meg egyre csappantak, valahogy a mérleg nyelve a vírus javára játszott, miként a vonuló zombik hitvány eszközökként tették amit tehettek csak-csak mozdítván az események vánszorgó és borzalmas kerekét.
Már esteledett és a törekvő, tolakodó növények árnyékait immár nem törte a csorda, a zombik tovább álltak és az utca üressége valahogy kezdett rémisztővé változni, az ürességével rosszabb arcát mutatta, mint a vérre szomjazó élő-halottak vonulása. Nagyot nyelt, belegondolt a múltba, és savanyú mosollyal arcán, már visszasírta a pillanatot, mikor ifjúként egy osztálytársnőjével állva és várva nem találva a szavakat, a legnagyobb kihívás előttük az volt, hogy elvégezzék az iskolát, szakma kerülve a kezükbe, amúgy ez megtörtént, ám régen, egy felettébb messzi múltban. -Élet, egy olyan izgő-mozgó valami ami nem teljesen definiálja teljességgel az embert, mert íme a valóság groteszk világa, az élő-halottak is részei e dolognak, pedig 5 percig mindegyik a feltámadása előtt minden téren halottnak számított, és lám mászkálnak. Mindegy, a helikopter érkezésének lassan az ideje közeledett és neki, ildomos volt a tetőre vonulni, ha a kristályt és természetesen önmagát is ettől az átok várostól minél messzebb kívánta tudni.
-Elindult, a karabélya kibiztosítva, oldalán rövid rohampenge, egyenruhája mely erős anyagból készült kosztól maszatosan kezdett alapszínének köszönhetőn a sötétségbe. Lépés, lépést követett, emelet után emelet maradt el, és végül kilépve a terhes szürkeségbe nagyot szippantott a friss levegőből, melyet akaratlanul is hűtött a folyó irányából fel-fel támadó szél. -Jelzőfények! szükségesek voltak, hogy a helikopter felfedezze, így tette a dolgát aktiválta a lézeres helymeghatározót, mert hogy a járműnek lassan érkeznie kellet.
Feltűnt, a helikopter méltóságteljesen közeledett, a megmentést ígérvén, egy további lehetőségeket, küldetéseket rajzolva meg a jövő tekintetében. Azután még sem, Johnnak rossz érzése támadt, a halkan immár lebegő gép inkább egy harci eszköznek tűnt, mint a kimentésének tárgya. -Valami nem stimmel, valahol valaki .urvára bekeverhetett, mert ez a helikopter nem az a helikopter volt amire annyira várakozott. -S ekkor felvillant a torkolattűz, a légijármű gépágyúja milliónyi darabra törve a csendet a katonára okádta lövedékeit. A férfi ahogy tudott menekült vissza az épület vélt biztonsága felé, és ugyan még nem találta el egy a betont is feltépő lövedék, jól tudta a lárma, a harci zaj hamarosan zombik ezreit csalogatják az épülethez, egyértelművé téve, vagy a technika vagy a szörnyek szaggatják darabokra, testestől adatkristályostól, tudatván akaratlanul is valami nagy dologba tenyerelt, ami jelen pillanatba, elérve a lefelé vezető lépcső lejáratott, csak is .zarnak tűnhetett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése