Világvége Történet Trilógia első rész

 -Kurvára nehéz a döntéseken évődni, mikor jól tudni, nincs semmi jelentőségük. Persze ez így túl zavaros, ami viszont nem, a Földön kitört a totális atomháború és mi négyen itt rekedtünk a Sol-2 néven ismert űrbázison, túl messzi a nagyobb létesítményektől, de ahhoz túl közel, hogy kényelmesen székeinkbe ülve végignézzük a bolygón pusztulását, az utolsó adásoktól számolva az őrülettel küszködve. -Idilli világ! élelem és víz nélkül korlátozottak voltak a lehetőségeink, és mivel járműveink nem voltak, a nagyobb létesítményekbe való eljutás is lehetetlen, figyelembe véve az űrruhák levegőkészleteit és a megtenni szükséges távolságot.
-Itt rohadunk meg! ordította Tom Brenn mikor elégé nyilvánvalóvá vált mindannyiunk számára a szűkös lehetőségeink, miközben a franci társunkat leszíjazni kényszerültünk, mivel az események következtében elveszítette önmagát és őrjöngések közepette csak annyit motyog, hogy "anya-anya."

 -Rémítő volt minden, rémítő a világűr sötét végtelenje, miként a Föld, fényeitől fosztott lángoló golyóbisa. -Ez volt a pokol, ami egyik napról a másikra bekövetkezve sok milliárdnyi életnek a végét jelentette. S ugyan mi túlélőknek is mondhatnánk magunkat, ám mégis halálra voltunk ítélve, hiszen utánpótlás nélkül szűk egy hónapunk volt hátra, jó esetben.
 Persze álmokat nyugodtan szövögethetünk, hogy valami isteni csoda folytán a Földön megmaradt egy teherhajó és hozzá személyzet meg ami kell, és jönni fog az ellátmány. Ilyen hülyeségeket elképzelhettünk, mi több kapaszkodónak is használatba vehettük, ha agyunk úgy kívánta, ám attól a rideg valóság annyira nyers és nyilvánvaló volt, mint a közönyösen pislogó jelzőfények.

 Négyen voltunk, és ez messze nem a fantasztikus négyes volt, ez négy szerencsétlen fazon, akik kint rekedtek az űr óceánján és esélyük sem volt, hogy feltűnik valahonnan egy mentőtutaj és kimenti őket a biztos halál markából.
-Ilyenkor persze beszélhetnék istenről, és ugyan sokat töprengtem, miért is engedte ezt a pokoli pusztulást, még is úgy érzem hiábavalóság, miként a mi helyzetünkben az imádság is. Mert azt nem tudom elképzelni, hogy megjelenik az öregúr és elrepít minket egy második földre, hogy éljünk békében, jólétbe, hozván a csoda tudja honnan, négy hölgyeményt is.
-Tény, az emberiség rászolgált a pusztulásra, de a planéta nem, miként azért akadtak normális, jóravaló emberkék is lent, ahol nagyon kérdéses a fő felelősökön kívül akik szuper bunkerokba kuksoltak, kik élték túl az első heteket, és kik fogják a következő éveket. Mert amit a tűz nem emésztett el, majd a nukleáris tél befejezi, innen nézvén legalábbis nagyon így mutatkozott ez az egész világvége történet...