2017. június 11., vasárnap

FORGÓSZÉL első rész


Mark az életen gondolkozott, nem igazán értette, hogy az egyiknek olyan természetes összejönni egy lánnyal, míg például neki, kész lehetetlen küldetés. Furcsállta az életet, mi több olykor utálta, mert nem érezte igazságosnak. De mi az igazságos e fránya világban, a nulla emberek debütálnak, akiknek pedig egy kicsit a gondolataik is működnek, önálló világképpel rendelkeznek, azoknak minden bonyolultabb. -Nagyot nyelt, Zoé kedves mosolya, picit szeplős arca libbent be lelki szemei elé, miközben a lány a valóságban sem volt messze, ő is a buszon ült, mely egyre csak nyelte a kilométereket, röpítve utasait a közeli kisváros felé.

 Sui'li a buszmegállóban állt, és ugyan néhány éve még, feltűnést keltett volna egy keleti beütésű nő, a vidék egyhangúságában, ma már szinte természetes, hiába ez volt a globalizáció. -Egyedül volt, az esővédő könnyen dacolt volna egy kisebb zápornak, de a hőséggel szembe gyenge harcosnak bizonyult. A nő fintorgott, nem mintha hatna szervezetére a természet szélsőségei, angyal volt, a test csak eszközként funkcionált és maximális terhelésig feszíthette a lehetőségeit, minden komolyabb következmény nélkül.
 Nem akart ölni, ha szerencséje van, a srác még a végén egy köszönőmmel is tartozhat, persze ha nem, a csoda tudja miként fordul az események vitorlája, miként a csókról sem lehet tudni, milyen érzelmeket ébressz, vagy éppen rombol teljesen porig. -Felnevetett, a városka a nyomasztó nyár melegétől teljesen kihaltnak tűnt, csak a közeli ívóból szivárgott ki némi kocsmai lárma, az okoskodás még ilyenkor is javába zajlott.

Zoé tudta, hogy Mark szerelmes belé, a suliban igazából nem létezett olyan, hogy titok. A srác aranyos volt, de kicsit talán félénk, s bár ez nem zavarta lányt, sőt inkább némi plusz kíváncsiságot ébresztett lelkében, még is, úgy gondolta, Mark oldalán a cselekvés ideje. Ráadást itt volt a fiú, nem is oly messze, végtére is egy településen éltek, tehát igazából könnyedén össze tudnának jönni, vagy éppen ezért nem?!
-Zoé a kinti kukoricatáblákat nézte, amelyek igaz sietősen elmaradtak, és az egészről egy hülye horrorfilm jutott az eszébe, amely a másodpercet zordan törte, miként a tűző napsütést a napszemüveg. -Percek voltak hátra, az első farm már látszott, miként az út szélén békésen kérődző tehenek, a hatalmas kőrisfával együtt.

 Angyal és isten, a valóság szövedékét két hatalmas kéz tépve ketté, eltüntetve a buszmegállóval szembeni házakat és a szürke süvítő köztes világból egy négy méter magas titán lépet az elsődlegesnek képzelt világba, vörösen izzó szemeiben mérhetetlen gyűlölet lángolt, miközben palástja jégkristályoktól fénylett. Mélységi isten volt, az alvilági dimenziók egyik önjelölt ura, aki pont az a lény volt, akinek megjelenése messze nem volt az ideális tervbe. De ugye az ideális csak a képzeletben létezik, így Sui'li ha nem is akarta, valahol ezen történésre is számítva, már is kéklő pajzsot vont teste köré, csak remélve, ki tudja zökkenteni a tér és időt, még mielőtt a busz megérkezik és ZUU megváltoztatja az elkövetkező jövő előzményeit.
-Takarodj angyal! zengte az isten, nem volt meglepődve a buszmegállóba magasodó szuka láttán, jól tudta, a jó és a rossz csatájához, mindkét félre szükség van.
-Nem tehetem. közölte tárgyilagosan az angyal, ijesztőnek hatva a föléje tornyosuló jelenés, miként a megdermedt idő is, az emberek így már is ki voltak ütve a jártékból, csak a busz közeledett, miközben ZUU elégedetten vigyorgott. Úgy látszott, most nem harcolni akart, csak a járműben közeledő személyre volt kíváncsi, és hatalmából adódóan, minden terve szerint alakult...

 Vagy sem, ugyanis az angyal, mindent kockáztatva, még saját védelmét is, amint felvillant a közeledő utasszállító szélvédőjén a napfény, egy erőteljes varázslattal térkaput nyitott közvetlenül a busz előtt, amely fékezés nélkül a hirtelen a semmiből megjelent szivárványos átjáróba gördült.
-ZUU felüvöltött! esztelen harag lett úrrá rajta, a jégvillanások  dermedt palástján eleven üstökösöké éledve iszonyatos sebességgel iramodtak meg az angyal felé, mindent elsöprő süvítéssel törve a furcsa csendet, miközben a térkapu ahogy nyílt, úgy záródott is...
...senki nem értett semmit, a sofőr a fékre taposott, miközben az aszfaltösvény eltűnve, egy az ablakokig érő füves pusztán sodródtak, immár távol az eddig világtól, hatalmas huppanások közepette. Mindenki kiabált, sikoltozott vagy csak kétségbeesetten kapaszkodott, az események túl gyorsan történtek, hogy felfogják, illetve megértsék a történéseket. -A busz megállt, az égen sötét fellegek gomolyogtak és a füves "szavannán" hatalmas, a dinoszauruszokhoz hasonlatos lények lépdeltek, alig-alig figyelve fel, a hozzájuk képest hangyányi járműre...     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Dögvész! / tört verzió /