Egyáltalán nem tetszett a hely, egy hatalmas épület, mint egy Azték piramis, melynek kapui csak egy irányba nyílnak, azaz belépni be lehet rajta, ám a kiút egészen máshol található, már ha egyáltalán akad ebből a bizarr épületből kifelé vezető út. Pontosan nem tudnám hová tenni e torz kreatúrák rajzaitól ékes homokszín építményt, már csak azért sem, mert ez az emberiség előtti időkből maradt itt, legalábbis az elemzések szerint. -Mindegy, a lényeg, hogy egy nevenincs milliárdos azzal bízott meg egy zsoldos osztagot, hogy hatoljon be az objektumba és ha lelnek idegen technologiát, azt hozzák el. Hülyék mindig akadnak, a pénz egyfajta varázseszköz e fogyasztói fertőben, és a csapat vezetője, egy nyugalmazott százados úgy vélekedett, ha nincs ajtó, majd robbantanak egyet. Nos ez elvben szép, ám a valóság az, még az anyagot sem ismerjük amiből ez a piramis épült, az idő, a Guatemalai időjárás sem tett benne kárt az elmúlt sok ezer év alatt, majd némi trotil biztos mindent megold. Igaz, vettek mintát, igaz a tesztelések azt mutatták van rá mód, hogy robbantással ha minden kötél szakad utat törjünk, van rá mód, csak az a kérdés ott bent ez az információ mire is lesz elegendő.
Heten voltunk, csupa bérvadász plusz jómagam akit az a bizonyos dúsgazdag megbízónk ügyitézője csak azért szervezett be, mert pont így akartam, azaz némi manipuláció, ugyanis a magam részéről volt némi sejtésem mi vár ránk vagy bárki behatolóra a piramis kapuján túl, és az nem egy idegen technológia, vagy legalábbis nem oly formában ahogy azt egyesek gondolják...
A kapu lassan de hang nélkül tárult, fáradt levegőt és a kinti sötéttel keveredő derengő marsi félhomályt árasztva. A karabélyok előre szegeződtek, a sisak reflektorok teljesen feleslegesen mártóztak a félhomályban, ugyanis az árnyak ügyesen keveredve, nem akadályozták a hosszúnak ígérkező folyosó áttekintését. -Óvatosan haladt kis csapatunk miközben ahogy kellően eltávolodtunk a kaputól, az ahogy nyílt, úgy az záródni is kezdett, és bár ez kicsit frusztrálónak tűnt, a baj nem úszkált a levegőbe, csak megannyi apró porszemek, ahogy lépteink táncra szólították őket. A falak kellő távolságba voltak, akár négy ember is elfért volna egymás mellet, de ez valahogy nem volt tervben. -Megérintettem, a kesztyűn keresztül is éreztem a darabos fal smirgli szerűségét, de bronz szín sajátosságán túl semmi negatívat nem sugárzott, vélhetően nem is ez volt a célja. Igen, úgy éreztem itt minden él és egyben minden holt volt, holttárgyak élő maszkban.
-Baszódjon meg, milyen kurva hosszú ez a járat. morgott a sereghajtó, egy John Blen nevű középkorú férfi, aki állítása szerint több évet szolgált a császár gárdába, a birodalom elitjében. S bár zord külsője ezt nem cáfolta meg, sőt még rá is erősített, ám a valóság az, hogy csupán jó helyen volt jó időben, és valójában csak egy peremmenti erőd őrkatonája volt. Persze a peremen nem egyszerű az élet és akik ott szolgáltak, nem hétköznapi emberek voltak, hisz olyat láttak amit sokan csak rémálmaikba és a tapasztalataik felbecsülhetetlenek voltak, igazából ők alkották a kiképzőtisztek legjavát, már ha megérték az a bizonyos kort.
-Voltaképpen nem kellet volna életútját átírnia elég fajsúlyos volt ahhoz, hogy alkalmas élegyen egy ilyen eszement küldetésre, és még elméletben túl is élhesse. Persze meglehet az egész arról szólt csupán nála, hogy szabadulni akart még az emlékektől is a saját rémálomszerű múltjától, valahol ezt meg is tudtam értettem.
-Állj! vezényelt Wonn parancsnok kicsiny csapatunk vezetője, a folyósó ugyanis meghalva egy elképesztően nagy átriumba torkolva, de nem csak a mi folyosónk, amíg látni lehetett számtalan járat ért itt végett, valamely csomópont gyanánt. Semmi extra nem volt, mi több a fényviszonyok sem változtak, mégis itt dönteni kellet merre és hova. Persze volt terv, és voltak műszerek melyek meghatároztak bizonyos irányt. Meghatároztak, de vajon ez a hely is azt tervezte amit a mi, és vajon mint már az idők végtelen áramlása során, nekünk esélyünk akad élve kikeveredni e ismeretlen helyről, vagy szobrai leszünk a piramis örökkévalóságának(?) -Nem voltam sem pesszimista sem optimista, jól tudtam hogy egy ismeretlen helyen, meglehet dimenzióba keveredve, még nem ismerjük az itteni törvényszerűségeket, és félő volt, ezen hely nem csak folyósok és csarnokok összessége.
-Ám mégis leginkább valamiféle labirintus volt, és még messze nem rajzolódtak ki a vonalak, akadt egy megérzésen, hogy ez egy olyan útvesztővé válik, amely egy átokverte vesszőfutásba fog torkollani. Természetesen nem tudtam a jövőt, és még a saját sorsommal se voltam tisztába, el kell ismerni számomra is ismeretlen terület volt e hely és éppen úgy az életemmel játszottam, mint itt mindenki más. A különbség csupán annyi, hogy jómagam nem pénzért léptem be ezen ismeretlen világba, az arany nem csábított, mi több a hely sem. De mindenki életében vannak oly dolgok amiket ugyan kerülgethet, de eljön az a idő, mikor már nincs más választás és be kell lépni abban a bizonyos sötét, eldugott szobába, hát beléptem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése