A katonák tehetetlenül álltak, a sorfal tökéletes volt, és még is a nyílvessző célba talált és a pap-király holtan hevert a díszes emelvényen, vére lassan a fa rései közé szivárogva. A nép pedig ki szónoklatára gyűlt össze, lefagyva, jégbe zárva döbbenten nézte a számukra felfoghatatlant, az istenkáromlást.
Kevés idő volt, a merénylőnek nem volt sok lehetősége, még a történés adta momentumot sem élvezhette ki, mert a dermedt világ megmozdult és neki is cselekednie kellet, immár az életéért. Alant, mint megpiszkált hangyaboly úgy a tömeg miként a őrgárda, rejtett parancsra megmozdult. Úgy tűnt a mindent irányító láthatatlan királynő megpendítette a szálakat és a történet folytatódott.
Ahre, elrugaszkodott a tető megviselt alapjától és a jól megtervezett útvonalon szellemként suhanva menekülésbe fogott. Volt esélye, a katonák még nem fedezték fel, inkább voltak tehetetlen árnyak, mint a mindenre felkészült, urukat megbosszulni szándékozó viharfellegek.
Végül mozdultak, inkább találomra, mint teljes biztonsággal a tetőket kezdték pásztázni, némelyek pedig ösztönükre hallgatva utat tört a pánikba esett és kaotikusan menekülni kezdő tömegáradaton. -A merénylő házról házra szökellt, a piactér és környéke, tán nem véletlen, gombamód egymás mellé sorjázott házakból állt, igazából remek lehetőséget biztosítva, jelen esetbe a meneküléshez.
Hát megtette, végre valaki meg merte lépni e vakmerő tettet, és bár még élete valós veszélyben forgott, tudta amint a hatalomért folyó harc kezdetét veszi, az ő története csak egy apró morzsa lesz e korszak históriájába.
Igen, a történelem már csak ilyen, nem a merénylő személye az igazán lényeges, hanem ami a merénylet eredményeként kibontakozik. Persze Ahre számára ez most másodlagos volt, első a túlélés, a többi, az értékelés, kielemzés mind-mind halovány háttérfények csupán a szürke végtelenség komisz tapétáján.
-Koldusok! immár feltűntek az egykor hatalmas pap-király kegyeltjei. Ők voltak a besúgok, ha a helyzet úgy kívánta gyilkosok, tulajdonképpen az uralkodó piszkos szándékainak végrehajtói. -Nem fedezték fel, már a házak magasát maga mögött tudta és hát egyszerű polgárként a nép részét alkotva, semmi jelét nem adta, hogy még percekkel ezelőtt a pap-király életének szabta meg határát. Riadt volt, arcán a döbbenet, a hitetlenség és a gyász különös máza rajzolódott ki, mint oly sok ember arcra, melyek a jövendölésre gyűltek össze, ámulva hallgatva, hallgatni kívánva a lélek és test urának szónoklatát, immár hiábavalóan.
Torkokat vágni, a pap-király hiénái ezért gyülekeztek, hiszen ők is tudták az idejük leáldozóba volt, mert bárki lészen az új király, vélhetően nem fogja szolgálatukat kérni és így kiváltságaik is a semmibe vesznek, mint egykori gazdájuk hatalma.
Ők nem kellette, egy immár múlt tartókövei voltak, de a múltat elmosta egy nyílvessző és aki a legesélyesebb, Moren szenátor volt. A jó ötvenes férfi távol állt a kegyencektől és megvetette a pap-király kegyeltjeit ám ügyes játékosként remek kapcsolatot tartott Levan hadúrral, a középső tartományok seregeinek parancsolójával. Na igen, nem ez a haderő volt a legnagyobb és legütőkepésebb, viszont ők voltak a fővároshoz a legközelebb. Tény, mire a hír eljut a peremet védelmező seregekhez, itt már új király magasodik a trónuson. Ráadást erőforrásaikkal is óvatosan kellet bánni, hiszen túl a peremen a birodalom gyengeségére vártak csak a puszták vad hordái, zsákmányra éhesen feldúlni kívánván a határ menti tartományokat.
Persze volt még egy tekintélyes jelölt, a halott király fivére aki vallási vezető és a testőrség parancsnokaként tagadhatatlan jelentős befolyással rendelkezett. Nem lehetett tudni most mik zajlottak a palota vastag falai között, mert az alkudozások már megkezdődtek az kétségtelen. Akadt potenciálja, csak az volt a kérdés, hogy némi pozícióért cserébe háttérbe húzódik-e, vagy megmozgatva minden lehetségest, ringbe száll a hatalomért, egy polgárháborút kockáztatva.
Mindegy, majd kibontakozik minden, mint csatatéren a győztes zászlaja, Ahre elméjében ezen teóriák csak átvillantak mint tavaszi égbolton a készülődő zivatar villanásai, pillanatok voltak csak, hiszen őt egyik fél sem bízta meg a merénylettel, az ő indítékai egészen magánjelegük voltak, és amit akart már beteljesítette. Nem kért a tortából, nem akarta a történelmet tovább formálni, csak egy bosszú volt, csak egy életért cserébe.
Kevés idő volt, a merénylőnek nem volt sok lehetősége, még a történés adta momentumot sem élvezhette ki, mert a dermedt világ megmozdult és neki is cselekednie kellet, immár az életéért. Alant, mint megpiszkált hangyaboly úgy a tömeg miként a őrgárda, rejtett parancsra megmozdult. Úgy tűnt a mindent irányító láthatatlan királynő megpendítette a szálakat és a történet folytatódott.
Ahre, elrugaszkodott a tető megviselt alapjától és a jól megtervezett útvonalon szellemként suhanva menekülésbe fogott. Volt esélye, a katonák még nem fedezték fel, inkább voltak tehetetlen árnyak, mint a mindenre felkészült, urukat megbosszulni szándékozó viharfellegek.
Végül mozdultak, inkább találomra, mint teljes biztonsággal a tetőket kezdték pásztázni, némelyek pedig ösztönükre hallgatva utat tört a pánikba esett és kaotikusan menekülni kezdő tömegáradaton. -A merénylő házról házra szökellt, a piactér és környéke, tán nem véletlen, gombamód egymás mellé sorjázott házakból állt, igazából remek lehetőséget biztosítva, jelen esetbe a meneküléshez.
Hát megtette, végre valaki meg merte lépni e vakmerő tettet, és bár még élete valós veszélyben forgott, tudta amint a hatalomért folyó harc kezdetét veszi, az ő története csak egy apró morzsa lesz e korszak históriájába.
Igen, a történelem már csak ilyen, nem a merénylő személye az igazán lényeges, hanem ami a merénylet eredményeként kibontakozik. Persze Ahre számára ez most másodlagos volt, első a túlélés, a többi, az értékelés, kielemzés mind-mind halovány háttérfények csupán a szürke végtelenség komisz tapétáján.
-Koldusok! immár feltűntek az egykor hatalmas pap-király kegyeltjei. Ők voltak a besúgok, ha a helyzet úgy kívánta gyilkosok, tulajdonképpen az uralkodó piszkos szándékainak végrehajtói. -Nem fedezték fel, már a házak magasát maga mögött tudta és hát egyszerű polgárként a nép részét alkotva, semmi jelét nem adta, hogy még percekkel ezelőtt a pap-király életének szabta meg határát. Riadt volt, arcán a döbbenet, a hitetlenség és a gyász különös máza rajzolódott ki, mint oly sok ember arcra, melyek a jövendölésre gyűltek össze, ámulva hallgatva, hallgatni kívánva a lélek és test urának szónoklatát, immár hiábavalóan.
Torkokat vágni, a pap-király hiénái ezért gyülekeztek, hiszen ők is tudták az idejük leáldozóba volt, mert bárki lészen az új király, vélhetően nem fogja szolgálatukat kérni és így kiváltságaik is a semmibe vesznek, mint egykori gazdájuk hatalma.
Ők nem kellette, egy immár múlt tartókövei voltak, de a múltat elmosta egy nyílvessző és aki a legesélyesebb, Moren szenátor volt. A jó ötvenes férfi távol állt a kegyencektől és megvetette a pap-király kegyeltjeit ám ügyes játékosként remek kapcsolatot tartott Levan hadúrral, a középső tartományok seregeinek parancsolójával. Na igen, nem ez a haderő volt a legnagyobb és legütőkepésebb, viszont ők voltak a fővároshoz a legközelebb. Tény, mire a hír eljut a peremet védelmező seregekhez, itt már új király magasodik a trónuson. Ráadást erőforrásaikkal is óvatosan kellet bánni, hiszen túl a peremen a birodalom gyengeségére vártak csak a puszták vad hordái, zsákmányra éhesen feldúlni kívánván a határ menti tartományokat.
Persze volt még egy tekintélyes jelölt, a halott király fivére aki vallási vezető és a testőrség parancsnokaként tagadhatatlan jelentős befolyással rendelkezett. Nem lehetett tudni most mik zajlottak a palota vastag falai között, mert az alkudozások már megkezdődtek az kétségtelen. Akadt potenciálja, csak az volt a kérdés, hogy némi pozícióért cserébe háttérbe húzódik-e, vagy megmozgatva minden lehetségest, ringbe száll a hatalomért, egy polgárháborút kockáztatva. Mindegy, majd kibontakozik minden, mint csatatéren a győztes zászlaja, Ahre elméjében ezen teóriák csak átvillantak mint tavaszi égbolton a készülődő zivatar villanásai, pillanatok voltak csak, hiszen őt egyik fél sem bízta meg a merénylettel, az ő indítékai egészen magánjelegük voltak, és amit akart már beteljesítette. Nem kért a tortából, nem akarta a történelmet tovább formálni, csak egy bosszú volt, csak egy életért cserébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése