Nem azért jöttem a Földre, hogy idegenekkel háborúzzak, egy időn átívelő utazás részese volna, szimpla mágia, ám mivel érkezésem összefonódott az idegenek felbukkanásával, a továbblépés helyet, úgy határoztam, kivárok, mit is akar egy korszakokkal fejlettebb lény/lények, a hozzájuk képest nevetségesen elmaradott emberiségtől. Nem hittem a nyersanyag-vadászatba, azt pillanatok alatt megtehetnék, a száznál is több város méretű űrhajójuk vélhetően kellően elegendő tűzerővel rendelkezve, hamar megoldhatta volna ezt a kérdést. Valami volt a háttérbe, valami machináció, és bár nem voltam isten, úgy gondoltam, van annyi erőforrásom, hogy ha dacolni nem is, de gondot okozni tudnék, ha komolyra fordul a helyzet. Persze ez csak a saját elképzelésem volt, hiszen azt sem tudtam, miként reagálnának a mágiára, egyáltalán a mágia kellően jelentős eszköz e, egy ultramodern űrjáró néppel szembe. Ám mert hiú és egyben ember is voltam, nem logikáztam, csak érzéseimre hallgatva, felkészültem a legrosszabbra.
Oly idillinek tűnt minden, a napok egyre csak peregtek és az idegenek köztünk járkálva valami oktatásfélét igyekeztek megalkotni, több prominens intézetet hozván létre szerte a planétán, azzal a céllal, hogy mi emberek, megértsük miért is jöttek ők ide. -Hát a magam részéről semmit nem értettem meg, csak azt, hogy lassan de biztosan az élet minden területén letették furcsa kis névjegyüket. Korszerűsítették az adatfeldolgozás, "egyetemeiken" új világszemléleteket igyekeztek megosztani, mondásuk szerint felvilágosítani az emberiséget és ugye megnyílt általuk az űrutazás lehetősége, mi több, az első közös expedíció már a Marson verte a cölöpöket . -Az emberek többsége elfogadta a helyzetet és a még gyorsabb fejlődést, viszont voltak mozgalmak, melyek a gonoszt látták az idegenekbe és tetteik nem a jót szolgálták, hanem a kellő pillanatban, a totális ellenőrzés lehetőségét.
Meg volt a külön bejáratú véleményem, messze nem hittem el, hogy ők azért keveredtek ide, mert az univerzum végtelen és így a találkozások száma is. Nem igazán értettem isteneiket sem, melyek a régi idők processzoraira emlékeztettek, tehát tárgyak voltak. Tény, hittek bennük, azt mondták a múlt emlékei azért is istenek, mert hatják fajukat az egyre tökéletesebb pillanat felé, ami hitükből kiindulva sosem történhet meg, hisz az univerzum végtelen és a lehetőségek is. Egy biztos, furcsa volt minden, a száguldás, a két kultúra, két civilizáció egyre intenzívebb közeledése, egyféle modern Kánaán látszatát eredményezve. -Vártam, pedig rég elmehettem volna, időt és teret váltva. Ám valami nem engedte a könnyebb lehetőség igénybevételét, és ez a valami, nem az emberiség iránti felelősség volt. Az ember lemondott a lehetőségeiről, mikor ellenállás nélkül, kételyeket mellőzve elfogatta a kínálkozó lehetőséget. természetesen nem az elfogadással volt a gondom, inkább azzal, hogy bizonyosságot nem is igen kereste civilizáción, hanem egyszerűen fejest ugrott az ismeretlenbe, mely alján egy rég hasznavehetetlen processzor trónolt, szolgáltatván az isteni intuíciót.
Isten és ördög, rossz és jó teljesen másodlagossá vált egy márciusi napon, mikor is megjelentek az első betegek. megjelentek és pár órán belül lebomlottak, vagy eltűntek. Nem láttam beteget, azaz a tévé mutatta őket, majd a hűlt helyüket. Nos ez már ijesztő esemény volt, nem lehetett tudni ki fog eltűnni, semmit nem tudtak orvosaink és az idegenek is hallgatásba merültek, ami számomra annyit jelentett, tudják mi történik. Nem tévedtem, még mielőtt kitört volna a pánik, előálltak egy magyarázattal: a tökéletesség felé vezető út rögös. Civilizációink összekapcsolódtak és a nagy egész elindította immár az emberek számára is a kiteljesedést, azaz a sérült DNS-sel rendelkező emberek , a külső térbe kerültek, immár a Föld a mennyország lészen!
-Félelmetes beszéd volt aki odafigyelt, ám talán tudati manipuláció, talán hiszékenység, az emberek ezt is kezdték elfogadni, ám én és néhányan megkérdőjeleztük az idegenek ittlétének létjogosultságát, és ezzel kezdetét vette a forradalom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése