Lépéshatáron ( Mozaik-saga része )

-Üde színfoltnak tűnt, de ha így nézné az ember a halál is az a maga módján. Mark Awood nem rajongott a pillanatért, mi több, az ókor ránehezedő árnyai csak tovább rontották a kedvét. Ez munka volt, technikusa információja szerint e poros kisvárosba húzta meg magát egy időúr. A dolog persze felettébb ironikus volt, mert az időurak csak utaztak, sok vizet nem kavartak, és még az életük is kimondottan veszélybe forgott, a hatalom halálra ítélte őket. Persze a férfi is egy időúr volt, ám azzal a különbséggel, hogy az áldozat helyet, a vádászok oldalán foglalt helyet, nem értékelte az időutazást. Azaz érdekelte volna, ha valódi előnyt lehetett volna kovácsolni a lehetőségből. De nem, egy mesterséges járvány túlélőire gyakorolt mellékhatás volt csupán. S mivel félő volt, hogy a utódaik génszerkezete tovább módosulhat, a megsemmisítés látszott a legbiztosabb megoldásnak. Persze Markot nem ezek a dolgok vezették a vadászok táborába, ő a kudarcok miatt illetve az emberiségről alkotott elképzelése végett látta be, hogy ez egy rossz mutáció, és jobb ha nincs ilyen képessége senkinek.

" Döntés és döntés között nincs különbség, csak az eredmény más olykor"

 Egy gyaloghintóba ült, a fülledtség a függönyökön át is zokszó nélkül betolakodott, ahogy anno a pestis a túlélők életébe. -Egy ocsmány betegség, sok fájdalommal, melynek a végén, aki túléli, agya valamiképpen mutálódva, jobb szó nem igen létezett a dologra, képessé vált  időkapukat nyitni. Természetesen az elején mindenki adománynak tekintette, és a káosz idején hasznos is volt, mert a legjobb menekülés az anarchia elöl, egy másik idősík volt. -Az ötlet jó volt, ám mikor az utazó szembesül, hogy csak minimális változtatásokat tud eszközölni, mert ami előre elrendeltetett, azt nem lehetett módosítani, jött a fricska. A fricska után, az idő előre haladtával pedig a hatalom részéről a vadászok. S ha már így alakult, jobb vadásznak lenni, mint áldozatnak, erkölcsi, morális okokból is vélekedett a férfi, jól tudván, tulajdonképpen gyilkossá vált, tudva azt, a végén őt is likvidálja majd valaki. -Kicsit olyan volt mintha megakadt volna a lemez, Mark elméje az időurak és a járvány körül forgott megunhatatlanul, miközben tógája alatt ott lapult, hideg ébresztőként a szinte hangtalan AH-551-es, a vadászoknál rendszeresített félautomata pisztoly.

 Így kellet történnie, Mark utálta a képességét, pont azért mert nem tudta általa megváltani, nem a világot, de még saját életét sem. Anno sokat töprengett mielőtt beállt a vadászok közé, ironikus, mióta vadász, az időurakon agyal szüntelenül. -A kikötő felé haladt, útját bérelt zsoldosok biztosították, Néró utálkodása alatt, sajnos fényes nappal is bekövetkezhet valami kellemetlen, még akkor is ha Róma viszonylag messze hirdette az örült fickó piromániáját. Bár az a fél évvel korábbi nagy tűzvészt nem a császár csinálta, mi több, még parancsba sem adta, talpnyalói engedelmeskedtek és egy időúr! -Roppant ügyes és egyben elmebeteg fickó volt, úgy tudta manipulálni a történelmet, hogy a sorsszerű dolgokat nem kavarta meg. S mint utóbb kiderült, nem a tűz volt sorsszerű, hanem, hogy akkor a császár Rómába tartózkodjon. Jól csinálta, még ha szörnyű dolog is volt, mert Néronak más szándéka volt, és csak ez a rafinált fickó tudta úgy megkavarni a lapokat, hogy a események úgy történjenek, ahogy mostanság a történelemből ismerjük.

"A tükör és az üveg más-más világot mutatnak meg"

 A hintó megállt, egy szolga kis várakozást követőn félrehúzta a függönyt és behajolva közölte a férfival nyilvánvalót. Mark érezve a Mare Superum illatát, hallotta a kikötő megszokott lármáját és a félrehúzott szövet utat engedett a erőszakos napsugaraknak. Kikecmergett, mint egy romai kereskedő, semmi feltűnő nem volt sem rajta sem kíséretén. -Operációs rendszere észrevétlen volt, így feltűnés nélkül tökéletesen beszélte a latint és értette is. -Nagyot nyelt, az értesülések szerint a keresett személy, itt húzta meg magát a kikötőnegyedben, egy kétemeletes bérház olcsó zugába.
-Várjatok. szolt fegyvereseihez, ők nem az időúr miatt kellette, ők csupán díszletek voltak, hogy a  tökéleteshez közeli képként vésődjenek be a történelem, az idő ezen pillanatába.

 Lassan lépkedett, a tömeget, hal szagát igyekezett kizárni tudatából, és miközben egy kóbor kutya társának kívánt szegődni, óvatosan ellenőrizte fegyverét, ha minden a terv szerint történik, hamarosan a pisztolya egy életet fog kioltani, miként a nappalt az éjszaka.
 Az eb kitartónak mutatkozott, vadul csóválta farkát és szemeit le sem vette a vadászról, úgy látszik nagyon akarta a barátságot.
-Félre-félre! ordított egy szolga, almával megrakott szekerét kísérve a rozoga kövesúton. Mark ahogy elhaladt a szekér egy almát leemelve jóízűn beleharapott, savanykás volt, mondhatni nem volt az igazi, bár ebben a melegben kimondottan jólestek a picit fanyar falatok. A kutyának nem igen alma kellet, és valamiért Mark úgy döntött, hogy miután véget az időúrral és a kutya még mindig kitart, vesz neki pár, számára finom falatott.

"A jó cselekedett csak nézőpont kérdése, az igaz cselekedett, na az egészen más történet"

 Öröm volt belépni a hűvös épületbe, mert bár a szegények lakták, kialakítása a várt állott levegővel ellentétben némi szellőt teremtett. Ám még a csepp huzat is kevés volt a kintit túlszárnyaló illatkavalkád enyhítésére, a rothadó gyümölcstől, a sülő hús illatáig egész a szenny szagáig minden keveredett, igazi orgia volt, igaz a rosszabbikból. Bent már sietett, a kopott lépcsőn halad felfelé az agyag és fa keveréke fal kétes biztonságába reménykedve. Ha ne dől össze, leég, morogta a férfi, tagadhatatlanul egyre közelebb érve a jeladók szerinti ponthoz és egy élet befejeződéséhez.
 -Nem kopogott, az ajtót berúgva pisztolyát előre szegezve rontott a helységbe, amely szegényes bútorzatú, és az asztalon lapos kenyér és sajt árválkodott mézes bor társaságában. -Dave, mert így hívták a célszemélyt riadt, elkerekedett szemekkel mered a jövevényre, kezéből kiesett egy falat sajt, a meglepetés tökéletesnek bizonyult.

 Nem hagyott a szavaknak időt, a félelemmel telítődött szemek gazdájának halnia kellett.  Mark nem engedhette meg az érzelgősséget sem pedig az esélyt a szökésre vagy a védekezésre, azonnal lőtt. Az elektromos lökéshullám egy másodpercre körülölelte a férfit,a teste görcsbe rándult, nyelvét elharapva a mellkasához kapott, a szíve ritmust váltott, majd meg szűnt újra dobbanni, nem maradt külsérelmi nyom, csak egy végzetes infarktus. -Gyors és egyben valahol ironikus halál volt, a levegőben a benti atmoszférát megtöltötte az ózon jellegzetes szaga, jó és rossz egyszerre.-Mark picit remegett, a feszültség miként a halál fegyveréből, most testéből csapódott ki, arcán verejték cseppek formájába. Megrázkódott, nem volt idő lelkizésre, eszmefuttatásra,hisz minden lélegzetvételnyi idő ott hordozta a lebukás lehetőségét. Haladni kellett, a munka bevégezve, ideje volt lelépni az ókor sajátos világából. -Ismét sietett, miközben semmi nem változott, minden úgy volt mint percekkel előtte, ő pedig pont ott távozott ahol érkezett és ha látta is valaki, úgy tűnt nem keltett feltűnést.
-Istenem. nyögte Mark mikor kilépett az épületből, a szabadban a nap ugyanúgy sütött mint mielőtt belépett volna az épületbe, az életkép sem változott és emberei is türelmesen őt várták, miként az a kóbor kutya is, egyfajta idillt hazudva. Igen, látszólag minden tökéletesen ugyanolyan, változatlan marat, tán még idillnek is lehetett nevezni, de közben a férfi lelke nehezebb lett, még akkor is, ha igaz ügyet szolgált...