Leült, az üresség kívül-belül jelen volt, és egyáltalán nem értette miért küldték ebbe a világba, hiszen voltaképpen nem volt igazi feladata, legalábbis nem látta a feladatot. -Gondolkozni próbált, valahogy mikor elsőnek leszületett és egy sorsfordító lehetőséget kapott, az emberek még vágytak a szabadságra, a mostaniak meg inkább félnek a lehetőségtől, őrület.
-Nyugalom Spartacus. szólalt meg egy régről ismerős hang, egy rég elveszettnek hit ODAFIGYELŐ rekedtes hangja. A jövevény a semmiből lépet elő, nem voltak látványos megnyilvánulások, de minek is lettek volna, a régi isteneknek nem volt kenyerük a kérkedés, ez a mágusok és az ördögűzők kedvenc eszközének számított, legalábbis a Spartacusnak nevezett, jó negyvenes, ez eddig így tapasztalta különböző útjai során.
-Miért lennék nyugodt, ide küldtek ahol az emberek azért dolgoznak, hogy minden jövedelmüket elvegyék tőlük ilyen-olyan szolgáltatásokért cserébe, még a vízért is fizetnek?!
-Ők már ostobák, tökéletes rabszolgák. ült le a megtört férfi mellé a rongyokba bugyolált, itteni nyelven hajléktalannak tűnő idős ember, akinek arcán számtalan barázda jelezte, sok időt megélt és még több dolgot meg is tapasztalt.
-Akkor minek kellek én!!!firtatta a hős, hangjából inkább a kétségbeesés csendült, mint a világmegváltás. De minek is a világot megváltani, arra ott az ATM-ek és a pénzváltók.
-Felébreszteni őket, a szikrát kifogják robbantani, a multik uralma nem végleges. felelte az öreg, enyhe foghagyma illatot árasztva
-Hűm, egy hónapja dolgozom egy gyárba, eszek, dolgozok, hazautazók és alszok! Elárulom semmivel sem jobb a világ mint az ókorba, csak akkor még mi tudtuk, hogy rabszolgák vagyunk, ezek meg nem, szánalmas.
-Lehet, de nézd a másik oldalát, az ördögűzők így azt hiszik, nincs is igazán dolguk, lankad a figyelmük, ez csak előny, mert a VALKŰR már elindult.
-A legendák, nekünk nem voltak valkűrjeink. fintorodott el a hős, messze nem értvén a 21. századi ember elmebetegségeit.
Mark álmosan ébredt, és hiába a fáradtság, tudta össze kell kaparnia magát, mert újabb munkanap, újabb gályázás a gyárba, hogy aztán dögfáradtan hazakecmeregjen csak, hogy az ágyába borulva elaludjon. -Nem értette miért van az, hogy aki tíz órákat dolgozik nem tud előrébb jutni, azok akik meg csak a lábukat lógatják, vagy dirigálnak, ráadást hülyeséget, egyre fényesebben élnek. Az egészből nem csak a logika, de az igazság is hiányzott.
-Felült, az ágy ugyan még marasztalta volna, a teste is a pihenést szorgalmazta, de a kényszer, a rezsi, az élelmek, és hogy bejárjon dolgozni mind-mind pénzbe kerültek, pont annyi pénzbe, hogy ne haljon éhen, és dolgozhasson az örökkévalóságig, mert a nyugdíj csak illúzió volt és nem egy lehetséges jövő része.
-Régen imádkozott, még előtte álmodozott, ám egyik sem segített, nem lett több, bár lehet kevesebb se, csak azt vette észre, mindegy mire használja cseppnyi szabadidejét, az életén az nem igazán módosít. -Se.nyalás, na az igen, e világ kedvenc időtöltése, a előrejutás szinte biztos garanciája. Na ez az a módszer, amely által a rabszolga elérheti a rabszolgahajcsár kétes titulusát, miközben a nyalást egy percre sem feledheti, mert különben esik vissza a pöcegödörbe.
Felnevetett, ironikus nevetés volt és voltaképpen a kényszer és e gyötrő gondolatok szülték. Az élet már csak ilyen, gyötrő és szánalmas olykor, ebben a fiatal férfi biztos volt, és a sok pozitív baromságról meg azt tartotta, hogy nem más mint egy újabb pénzkiadás, szóval kár a fáradságért. Persze néha, de csak tényleg ritkán, Mark úgy érezte van más lehetős, nem csak ennyi az élet. A lehetőség talán valóban ott várakozott, ott az utca végén a jegenyefa mögött. Ám a lehetőség megragadásához egy hősre lett volna szükség. Mark nem volt hős és az ismerősei között sem tolongtak az igazi hősök, szóval csak egy nagy kérdőjel volt minden.
A Valkűr egy hullócsillag formájába érkezett, majd hollóvá változva a város felé vette az irányt, csak remélve, hogy egy ördögűző sem figyelt fel bejelentkezésére. Nem félt a világot védelmező hatalmasoktól, hiszen a valkűröknek is megvoltak a képességeik. Megvoltak, ám most nem engedhette meg, hogy egy ördögűző megölje, most nem szabadott hibát elkövetni, az együttállások túl jónak ígérkeztek, a forradalom lehetőségére most nyílt ideális alkalom. Természetesen miközben a szelek hátán szárnyalt, tisztába volt azzal, hogy nem csak az ördögűzők, de a PRÓFÉTÁK, azaz az új istenek is bármikor közbe szólhatnak. Az esély nem volt elhanyagolható, és a tét is magas volt, hiszen ha kirobban a forradalom, nem csak a rendszer roppanhat meg, de a régi istenek is erőt nyerhetnek, és akkor kitörhet az ODAFIGYELŐK és a PRÓFÉTÁK közötti heroikus háború, újra.
Volt már ilyen, a kérdés csak az, hogy a TÖRVÉNY meddig és mit fog engedni, mert bizony csak is a TÖRVÉNY az, amely régi és új, mágus és ördögűző hatalmát megkötheti. Az íratlan betűt, voltak ki így nevezték a törvényt ami a valkűr egyszerűen csak sorsként aposztrofált.
Értelmetlen műanyag vackokat gyártottak, remek üzlet volt az olajból formát önteni, majd eladni a társadalomnak. Ez volt a világ, a fogyasztói társadalom a legjobb rabszolga volt az idők kezdetétől számolva, vélekedett az irodájába egy TANÁCSNOK vagy más néven cégvezér. Tiszába volt vele, hogy a gyárai által legyártott holmi, tök drága és teljesen haszontalan, de az emberek egy márka kedvéért, vagy mert divat ( a divatot is tervezték, kreálják, nem a többség igényéről szólt ) esetleg, nagyzásból. Visszaemlékezett azokra az időkre mikor képmutatásból a középosztály azzal rivalizált, hogy ki tudja karácsonykor minél több égővel kivilágítani a házát, mint ha bizony a karácsonynak vaj mi köze lenne a kérkedéshez. De így volt ez jó, mindig kellett egy hullám, hogy az emberek a pénzüket el tudják költeni, hogy azután ismét megszakadva dolgozhassanak, egy újabb légvár kedvéért.
-A tökéletesség! nevetett fel a Tom Long néven ismert milliárdos, akinek cégei a világhírű kerek ízével robbantak be a piacra. Persze Tom e vállalatbirodalom előtt is TANÁCSNOK volt, hiszen mindig igény volt a semmire, időtől és tértől függetlenül. Ő így játszott, voltak akik hasznos dolgokat csináltattak éhbérért, mindig mindenütt a lényeg az volt, hogy a pénz ne maradjon az embereknél, hisz a rabszolgaságnak fent kell maradnia mindörökre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése