Malom

A malom ajtaja, mint gigászi kráter, beszakadt, kirobbant tályogként nézett a jövevényekre. John lassan lépkedett, nem tudta, nem tudhatta, hogy a régi üzem mit is rejthet számukra e szélmentes rohadtul meleg nyári napon. -Félhomály volt, vastag por és rengeteg szemét, miközben sorba rendezve gépek halott "mosollyal szemlélték a belépőt. A férfi nem az élettelenre koncentrált, élőkre illetve élő-holtakra számítva haladt egyre beljebb az épületbe.
-Na mi van? firtatta a bejáratnál várakozok egyike, a személy nem jelentett semmit, a lényeg a hang volt, a hang amely ébresztést teremthet, ha valaki, valami itt húzta meg magát.
-Kuss! mondta volna az ex katona, de igyekezve kizárni a zavaró a zavaró dolgokat, továbbra is a feladatára őszpontosított.  Tán szerencséjük volt, ez eddig senki nem toppant elő, ám a háromszintes malom átvizsgálása éppen csak most vette kezdetét, és mivel a maroknyi csapat túl türelmetlennek mutatkozott, John visszafordulva rövid eligazítást tartva, felosztotta a csapatot, minden párosnak feladatott adott, a hely felderítése érdekében, illetve három embert a bejáratnál hagyott, ők voltak az őrszemeik.

 Ilyen mázli is szinte csodába illőnek bizonyult, mert az üzem üres volt és nem is túl nagy erőfeszítések árán, az épületet védhetővé lehetett alakítani. Persze nem egy fáktól körülölelt, rég használt út közelében magasodó koszos, málladozó falakkal még álló, épületet kívánták otthonuknak kinevezni. Ám ideglenes megoldásnak megfelelt, és mert valóban jó védhetőnek bizonyult a malom, John úgy döntött egy ideig itt próbálnak szerencsét, két-három kisebb települést is tudva viszonylagos közelségbe, ami erőforrásokat jelenthetett. S mivel idejövet a legközelebbi faluból sikerült ezt-azt zsákmányolni, és valami oknál fogva zombikból is csak négy nyomorulttal találkoztak, úgy tűnt a környékről elvándoroltak és ez eddig túlélő csoportok sem nagyon mozoghattak, legalábbis a jelek erre utaltak. -Szóval jó hely, és hogy miért nem valamelyik település erősebb épületét választották, erre egyszerű volt a válasz, a malom az úttól beljebb egy gazzal belepett egykor aszfaltozott ösvény végén emelkedett, a főútról immár egyáltalán nem látva, csak az alapos tekintett szúrná ki, a tető csillanásait. -A katona aki e húszfős túlélő csapatot vezette, ismerte a környéket, még a világvége előttről, és ahogy haladtak eszébe jutott a gyerekkorában többször is meglátogatott, akkor még működő üzemet, és az eredmény a megérkezés volt.

 Egy összedől raktár mögött kertet igyekeztek létrehozni, a fákat oszlopoknak használva acéldrótokat feszítettek ki körbe az épület köré, egyféle védvonalként, miközben az tetőről ketten is állandóan figyelték amennyire a környezet engedte a környéket. Az alsó szint a malomnak megint csak védelmi pontnak számított, csak lőréseket hagytak és az emeletre vezető lépcsők közül csak egyet hagyva használható állapotban, azt is ha szükséges azonnali megsemmisítési lehetőséggel, mert végül is a kézi erővel működött és még ma is működő zsákfelvonó tökéletes megoldás volt az dolgok és ha más nincs az emberek emeletre juttatására. -Nagy munkálatok voltak és messze nem az ideális menedéknek tűnt első ránézésre, de John látott a helybe fantáziát és mivel a környező falvak egyenlőre biztosították ami a maradás érdekében szükségeltetett a férfi nem kívánt tovább vándorolni. Igaz akadtak vitái pár emberrel akik egy templomba több lehetőséget láttak, már csak azért is mert egy kisvárosba magasodott, végül azért ők is maradtak, azt elismerve, hogy egy település hamarabb célkeresztbe kerülhet a rosszindulatú emberek szemébe, mint egy távol viszonylag mindentől egy erdőtől körülölelt üzem. -Tél tűnt az igazi kihívásnak, de ez a nyár tikkasztó melegében nem igazán volt aktuális, meg aztán a túlélés szempontjából a napok voltak a lényeg, és nem az évek.

 John Zenner az emelet egy félreeső sarkába pihent és a következőéletén gondolkozott, a következőn amiről nagyon remélte, nem e káosz lészen, mert ebből pont elég volt ennyi is.
-Sóhajtott és a még a mogyorópálcákon függő szita barna kereteit nézve a többiek jövőjén kezdett morfondírozni. A sajátja meg volt írva, amíg számítottak rá, ő igyekezni fog megfelelni az elvárásoknak, amikor meg jön egy új vezető, nem fog küzdeni a pozícióért, ugyanis nem látta értelmét.
 Persze lehet mások is érzik, hogy bár itt a halál előbb-utóbb megérkezik, hiszen örültek és zombik között a túlélés szigeteit csak idő kérdése és elmossa az eleven pokol hullámai, ott van azért a lehetőség egy újabb élet reményében.
 -S ehhez kell-e hit? érdekes egy kérdés, mert John mikor bekövetkezett a világvége, mondhatni megvilágosodva, egy erő elméjébe suttogta, nem ez az utolsó világ és nem ez az utolsó élet.
 -Banális, mi több, lehetne elmezavarnak is mondani, ám ez eddig mikor megszólalt a hang a fejébe, mindig hasznos információkat közölve, nem egyszer még az életét is megmentette, így férfinak egyáltalán nem volt oka kételkedni a következő élet bizonyosságában...