Pontosan tudtam mikor kezdődik, azt viszont nem, hogy jó ötlete e volt itt maradni, a kocsi kétes biztonsága cseppet elbizonytalanított. Persze sok választásom nem volt, ez volt a megbízásom és a szakemberek szerint a jármű, ami egy kicsit megviseltnek tűnő Ford, túlfogja élni a "megrázkódtatást." -Az igazi kérdés persze valójában az lehetett volna, "én is túlélem?"
Az órámra pillantottam, az idő 15:33 elméletileg a pusztulás kezdete. S éppen csak felfogtam mit is gondolok, a semmiből, vagy minden irányból mély sárga füstszerű (köd) jelent meg, és mintha csak élne mindent körülölelt és elnyelt, ha nem is szó szerint de másodpercek alatt csak a kavargó nyúlós ízét láttam és a kintről beszivárgó hangokat. -Bár ne hallottam volna, bár még se vállaltam volna és bár meg se születtem volna.
-A mocskos, ködlő pokoli pára egyenlőre nem tudott betörni a járműbe, de lidérces formákat öltve az idegrendszeremmel játszott, számára kellemes volt az időtöltés, számomra maga az iszonyat. A hangok hamar elhaltak, a sikolyok kimúltak és a neszezést felváltotta a pokolból szivárgó élő, elfajzott némaság. Képek ezrei táncoltak a szélvédőn, lelkek jajgató torzóit húzta valami valahová, egy horrorfilmet vetítve elém, körém, miközben csak imádkozhattam, hogy e túlvilági iszonyat be ne törjön a gépjárműbe, felülírva a tervezők elméleteit.
Nem tudom mennyi idő perget le valójába, de hogy nem egy perc abban biztos voltam, ám de az órám 15:34 re ugorva a sárga őrjítő páratenger ahogy jött távozott is, nem hagyva mást csak összecsavarodott fákat, eltorzult, szinte felismerhetetlen állati és emberi tetemeket, miközben az épületes sértetlenül magasodtak, egyfajta titánként, talán önmaguknak bizonyítván legyőzhetetlenségüket. -Tudtam mit kellene tennem, a parancs arról szólt, gyűjtsek mintákat és ellenőrizzek néhány pincét, zártabb teret, hogy a pusztítás 100%-osra sikeredet e. -Mocskos feladat volt, a hányinger rázta testem a könnyekkel vívódva, ám a mocskos múltat óhajtottuk eltörölni, csak azért, hogy ne történjen meg egy még mocskosabb jövő. A kérdés csak az volt, vajh, ha én létezek az most paradox vagy valami nem teljesen sikeredett. Persze az agyalás nem az én reszortom volt, mi több, igazából mielőbb el kívántam tűnni e lidércnyomásos múltból, csak annyi időt akartam maradni amennyi mindenképpen szükségesnek ígérkezett. -A műszerpultra néztem, a külső értékek normálisak, az emberi szervezetre semmilyen veszélyforrás nem létezett. Nem sokat tehettem, nyeltem egyet és magamhoz véve karabélyom és egy plazmapengét óvatosan kinyitottam az ajtót és kiléptem egy egészen másik dimenzióba.
" Néha a démonokon szoktam gondolkozni, ám félő, ők meg rólam és nem csak néha. "
Lassan lépkedtem, a csendességet felváltotta a valódi, tiszta és nyers csend! Elvben nem volt kitől és mitől tartanom, az élettől megfosztott, kitekeredett növények és állatok veszélytelenek voltak, tetemeik üres és száraz, talán csak néhány szívósabb fa az mely dacolt a rohammal és némi tartalékkal, az életet képviselhette e nyugat-középi kisvárosba. A látvány visszataszító volt és bár se vér se nedvek nem voltak, ezen torz múmiák is elégé rémisztőek voltak, miközben a földön heverő mobil, amelyből halk zene áradat, a totális ürességet igyekezett némiképpen megtörni, hamis reményt sugallni.
Nem volt remény, a zenétől távolodva csak a pusztulás nézett vissza rám, az ég továbbra is nyarat okádott, viszont a föld maga volt a megdermedt borzalom, egy újszerű pokol első rezdülése. -Talaj és levegőminta, egy apró robot aktiválódott ahogy övemről lecsatoltam a táregységet és a szerkezetet szabadjára engedtem. Húsz percre gondoltam, és miközben bekukkantottam egy hamburgert árusító kisbuszba, a kicsiny analizáló és mintagyűjtő útjára indult. -A hús már éget egy tetem megroppant csontozattal alig gyaníthatón, hogy férfi e vagy nő volt e, a kopott műanyag padlón hevert. Lekapcsoltam a grillezőt, lekapcsoltam az élet utolsó művi kötelékét és undorral léptem ki, talán túl hamar, talán túl későn, mindenesetre még egy házat gondoltam, hogy átnézek, és utána vissza, el innen, legbelül attól félve, hogy a túlvilágot megnyitó szerkezet valahol a távoli jövőben, ismét bekapcsolódik, és akkor engem is elnyel a sárga iszonyat, be fejezetnek nyilvánítva küldetésemet.
Nem volt életnek nyoma, és ahogy visszaültem az autómba, egy nagy lélegzetvétellel igyekeztem száműzni az eltorzult külvilág még eleven képeit. -Voltaképpen feladat teljesítve, a mintavevőegység visszaérkezett, az erre szánt idő alatt életnek nyoma még csak fel sem bukkant, a kísérlet pozitívnak tekinthető. -Groteszk gondolat volt, de mivel a jövőt csak a 2019. esztendő kitörlésével volt lehetséges megoltalmazni, igazából az egész csak nézőpont kérdésének számított. Igaz ez csak a kezdett volt, a igazi feladat, mikor a pokol dimenzióját nem korlátozva, hanem teljes egészében 2019-re zúdítják. A világ meg fog változni, a világ szebb lesz és mivel a törlés az elméletek szerint tökéletesen fog sikerülni, a nyomasztó emlékek sem fognak létezni, csak egy évet és komisz eseményeit egyszerűen felfalja majd az eleven pokol!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése