-Hadnagy, akár évekig is kibírjuk. lelkendezett egy önkéntes, civil volt, nem tartozott a különítményemhez, igaz, már a különítmény is csak árnyéka volt, régi valójához viszonyítva, és a négyemeletes ház, csak illúzió, hogy örökre védelmezhet minket. Felrobbantottuk a lépcsőházat, feljutni elvileg nem tudtak, utánpótlás olykor érkezett helikopteren, de tény a zombik előbb vagy utóbb meglelik a módját, hogy elérjenek és felzabáljanak minket. -A lényeg figyelni kellet őket, mert egymást agyontiporva, egymáson felkapaszkodva igyekeztek, nekik nem számított a reccsenő csontok, a felszakadó bőr, a kitüremkedő belsőségek. Természetesen résen voltunk, a lángszóró vagy egy gránát mindig rendet vágott közöttük, és a tetőn felállított két aknavető is nagy segítség volt, mikor az éhség elfogta a dögöket és totális rohamra indultak.
Esteledett, a vihar csak tépte a száját, rideg lehelete be-be tört az épület résein, igaz nem volt idő fázni és nem volt idő élni, ha úgy néztük, mi sem voltunk különbek a zombiknál. Tettük a mit muszáj volt, a cél a túlélés, a élő-halottak is tették ami az ő túlélésük záloga volt, a vírustól hajtott, késztetett emberevés. -Leültem, szám ki volt száradva és ugyan a konzervvacsora illata meg-meg ütötte orromat, a "szakács" felmelegítve tálalta, nem érdekelt az étel. Az ember eltud úgy fáradni, hogy már inkább a halál, mint sem egy két lépés, és be kell vallani, a magam részéről közel álltam e pillanathoz.
-Villámlott! a fénye lidércvilágot tárt elénk, ha kilestünk az ablakon. Az utcán százával az üvöltöző szörnyetegek, a város összességében a halál arcát mutatta, betört ablakok, kiéget épület, romok, dúlás és pusztulás, utcától-utcáig, míg végül a város megszűnt létezni.
Nem voltak nagy terveim, a tervek a halál árnyékában omladozó, de romlott keksznek tűntek, utolsó öklendéssel ajándékozva meg a szerencsétlen hülyéket, olyanokat, mint én is voltam. -Persze parancsra érkeztem, egy előretolt megfigyelési pont létrehozása céljából. De a zombik kiszagolják vagy mi, hogy hol gyűlik össze több ember, mert éppen csak kiépítettük a helyet, már is tucatjával, majd százasával érkeztek, pedig meghívót nem kaptak. S a túlélők, a civilek, hát ők is jöttek, azt képzelték a katonaság megoldja a gondokat, de egy húsz fős egység semmit nem tud megoldani, pláne ha a húsz mára tizenegyre fogyatkozott. Igaz akadt utánpótlás, sok túlélő kért az elejében bebocsájtást, és mi megadtuk. Akkor még megtehettük, ám mára az ház ostrom alatt állt, és épeszű ember inkább kerülte, mint megközelítette, ez volt, nem volt mit tenni.
-Igazából a megfigyelőpont létében sem voltam biztos, hogy pont itt és és ennyire kiszolgáltatottan. Ráadást ezerszer jobb helyek is léteztek, még a kisvároson belül is, ám a stratégák így látták jól. S ugye a parancs az parancs, nem volt ellenvetés, mi több jó diák módjára nap mint nap leadtuk az aktuális jelentést, koordinátákat küldtünk, vagy éppen a kért utasítást követve tájékoztattuk a vezetést a tapasztalatunkról, bár értelmét nem igen láttam, de reméljük, valami fontos részesei vagyunk, különben minek is lennénk itt(?)
Arra riadtam, hogy enyhén megremegett az épület, miként földrengés idején. A fáradság ideglenesen elillant és az elszaladt idő a reggel csalfa fényeivel köszöntött, úgy tetszett a vacsora kimaradt az életemből.
-Mi történt?! kérdeztem, a legrosszabbra gondolva, és mintha kint a nap vakítóbb lenne, mint valaha.
-Nem tudom uram. felelte az egyik emberem, szemeiből ítélve őt is az álomból ragadta ki a hullámzó másodperc.
-Figyelem, mindent ellenőrizni! rendelkeztem, csak néhányan voltak a közelembe, de ők legalább katonák voltak, a civilek a legfelső emeleten éjszakáztak, a miénk volt a harmadik, és innentől lefelé nem létezett lépcső. -Egy furcsa érzés hajtott, az ablakhoz léptem és kelet felé pillantva, túl a városon, talán az azt követő erdőn is, és egy pokolian misztikus gombafelhőt pillantottam meg, amely fenségesen kifogyhatatlan lendülettel, egyre csak emelkedett.
Még mindig a felhőnek nevezett valamit néztem, és miközben a ház feléledt, miként a megzavart kaptár, többen is ösztönösen az egyre növekvő szörnyetegre meredtek, zagyva kis gondolataikkal szembesülve.
-Nem működik a rádió! kiáltott a híradósunk, nem volt jelentősége, semmi nem működött, egy nukleáris robbanás történt ez elég nyilvánvalónak tűnt, s ha jól sejtettem nem is oly messze, azt hiszem a küldetésünk innentől számolva percek kérdése, jó esetben és befejeződött.
Nem tudtam mit csinálni, nem tudtunk a bomba ledobásáról, azt sem, hogy miért, miként az sem volt világos, miért nem evakuáltak minket. -De már nem volt értelme, sem kérdéseknek sem a válaszoknak, a fény, hő, a lökéshullám mindent eldönt, azt is, hogy túl közel vagy túl távol voltunk az epicentrumtól, csak néhány lélegzet és megvilágosodunk, kiderülve, hogy elpárolgunk, esetleg sugárfertőzöttek leszünk, hogy aztán fájdalomtól gyötörten pár nap, hét vagy hónap és elpusztuljunk...az én véleményem, szerint most meghalunk...
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Egy Hirosima-típusú, 20 kilotonnás atombomba robbanásának következményei A felszabadult energia három formában jelentkezik: mintegy 50% lökéshullámként, 35% hősugárzásként, 10% radioaktív kiszóródásként és 5% kezdeti sugárzásként. A lökéshullám 30 mp-ig hat, és mintegy 3 km sugarú övezetben okoz pusztításokat. A hősugárzás elsősorban optikai jelenségből (fényfelvillanás) keletkezik, és csak mintegy 10 mp-ig tart. Ezalatt közel 1000 m sugarú körzetben szinte minden anyagot szétolvaszt, 2500 m-es övezetben pedig elpusztítja az éghető anyagokat. Az atomsugárzás az azonnal felszabadult sugárzásra és a radioaktívan szennyezett anyagok másodlagos sugárzására oszlik. A kezdeti sugárzás mintegy egy percig tart, és alfa-, béta- és gammasugárzásokból, valamint neutronsugárzásokból tevődik össze. A másodlagos sugárzás évtizedeken keresztül hat, a neutronsugárzás által kiváltott alfa-, béta- és gammasugárzásból áll, elpusztítja az élő szervezeteket."[A technika krónikája]
forrás: Kisokos-az atombomba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése