-A kiégett iskolabusz a benne fehérlő csontok, emberi emlékek, csak egy futó mozzanat volt, egy röpke lélegzetvétel, és a legközelebbi torony kétnapi járóföldre. Félni nem félt, a holtak se remegtek, de azért ember volt és így szeretett volna élve eljutni a célig, az egyház által uralt tornyokig.
Igen, már csak a fellegekbe nyújtózó tornyok voltak, az emberiség zöme elhagyta a planétát és csak az egyház maradt hátra, utolsó őrszemekként az egykor csodás kék bolygón, emlékezetre vigyázva és talán remélve, hogy a mutálódott itt maradottakkal tudnak majd mit kezdeni. -Illúzió volt természetesen, a szörnyeké változott emberek, kiket a biológiai fegyverek degenerált mutánsokká tettek, nem fognak soha a pozitív változás útjára lépni. Persze ezt tudta igazából mindenki, miként azt is, amíg lesz nap, lesz hajnal is, tehát hamis remény is.
John nem igazán merült el a gondolataiba, az élete volt a tét, a keleti 57-es torony elesett, és ez volt ami lehetetlennek számított és ez volt az, amiért egy osztaggal John Marn inkvizítor kimerészkedett a pusztulás világába. Kiléptek, légi járművükkel hamar elérték a prominens tornyot ahonnét a személyzet vészhelyzetadást adott le. -Odaértek és akkor a vasbeton torony falain belül elszabadult a pokol, és az oly bátor és büszke csapatból, már csak John volt életbe, és csak remélte, a démoni borzalom nem fogja beérni, és a mutánsokat is sikeresen elkerülheti. -Bár el kell ismerni, amit a 57-es toronyba látott és ezt lejelenti, a Klérus atom ledobását sürgetné, vagy ami még valószínűbb, a bolygó teljes felperzselését. Nem mintha idilli hely lenne a Föld bolygó, megbolondult időjárása és a fertőzöttek miatt, ám amit az inkvizítor látott túllépet minden elképzelésen.
Egy bevásárlóközpont maradványai bontakoztak ki, az út egyenest a parkoló felé vezetett, és bemutatta a roncsok temetőjét, az egykori vásárlók járműveit, már amennyire járműveknek lehetett nevezni a hasznavehetetlen, rozsdának felkínált vázakat.
A férfi megállt, a nap erősen szórta a magas UV sugárzást, s bár a páncél védelmet szolgáltatott, John fáradt volt, és nagyon azt latolgatta, hogy bemerészkedik az egykor forgalmas bevásárlóba, és néhány órát aludni próbált, már ha a hely biztonságosnak bizonyul. -Tudta, hogy az idő ÉLET, tudta, ha üldözik, nem szabadna megállnia, de van olyan, hogy test és van olyan, hogy végső kimerültség.
-Lassan lépkedett, a karabélya sorozatlövésre állítva felkészült a legrosszabbra. Igaz a legrosszabb a toronyba történt, a toronyba, amely a legtávolabbi egyházi építmény volt és amely elesve utat nyitott a belső területek felé, ahol az utolsó űrlift működve az utánpótlást szolgáltatta a tornyok számára.
A borzalom a föld alatt közeledett, az átkozott iszonyat a falak helyet alulról tört fel és pusztította el a jól felfegyverzett torony legénységét, egy nap kellet neki, és csak néhány óra a különítmény megsemmisítéséhez. Az inkvizítor úgy vélte, hogy a tornyok külön-külön biztos elesnek, és egy büntető expedíció is kérdéses eredménnyel kecsegtetne. John véleménye szerint, ide a királyi légió vagy az egyház legmagasabb szintű egysége a pápai gárda inkvizíciós különítménye szükségeltetne. -Egy biztos, a földön most nincs olyan űrhajó amely el tudná hagyni a légkört, tehát a pokolból előtört megnevezhetetlen valami csak is az űrlift által tudja megfertőzni az emberi birodalmat, ezt meg senki nem engedhette. Tehát a lehetőségek közül a legkézenfekvőbb a lift tönkretétele még mielőtt nem lesz túl késő, igaz előbb tudni kellene a vezetőknek a veszedelemről, ugyanis a támadó borzalom nem adott lehetőséget a megfelelő jelentés leadására, és míg ő pihenésre kényszerül, a szörnyetek a föld mélyén vakondként egyre közeledik vagy a következő toronyhoz, vagy magához a lifthez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése