"Nem felébredni kellet, hanem megérteni amibe beleébredtünk"
Egy faház volt, igazából ép csak sejtéseim voltak, hogyan kerülhettem ide, de még ezek a sejtések is homályosak, inkább illúziók, mint sem valós emlékek. Persze az egésznek nem sok jelentősége volt, vagy ha volt is, az adott pillanatba nem sokat értettem meg az egészből. -Nem voltam kiváltságos vagy legalábbis nem éreztem annak magam még ezen esemény következte által sem. Tény, kijutottam a fertőzött városból, miként az is, valaki valahogyan ide hozott, egy szerény komfortossággal berendezett épületbe, az asztalon egy üres papír és ceruza ennyi volt a fogadtatás.
Az ember mindig formálja gondolatait miként a gondolatai is formálnak az embert, ördögi kör. Lassan állatam fel, nem azért mintha szédültem volna, vagy mert a mögöttem álló napok nyomasztó bélyegéit még nem mostam volna le. Már lemostam, már negyedik napja vendégeskedek ezen, egy erdő közepén található faházba, ahol minden megtalálható egy kényelmes élethez, a fegyvereket amiket talán a legelsők között megleltek, külön bonusznak tekintettem. Ajándék az édenbe, csak azért, hogy tudja az ember, a pohár ugyan félig üres, de megeshet, inkább már félig teli, ennyi. Persze az ember óvhatatlanul is elmélkedik az idő direkt arra való, pláne mikor a madárdal köszön rád, és nem egy fenevad ocsmány hörgése.
-Igazából az a érdekes az egészbe, hogy nem a válaszokat kerestem és nem is a menekülés lehetséges útvonalát, hiszen valahogy, megmagyarázhatatlan módon, biztonságba éreztem magam. S bár e varázslatos idillt némiképpen megtörte az erdőt átszelő patak, melynek túloldalán minden a zöldellő rengetek ellentétje volt. Kiszáradt fák, eltorzult állatok és olykor, rút ébresztő gyanánt felbukkanó élőhalottak. Az érdekes az volt, a vízen egyetlen szörnyeteg sem merészelt átjutni. Hörögtek, ocsmány hangokat adtak ki mikor a parthoz merészkedtem, de mint láthatatlan fal, a víz áttörhetetlen korlátnak bizonyult, legalábbis egyenlőre. Jó, ebben semmi misztérium nem volt, mikor kitört a járvány, fertőzés vagy csak szimplán a világvége, a tudósok hamar rájöttek a víz taszítja a dögöket. Rájöttek, de az eltorzult szörnyetegek is, hamar kifundálták, hogy kerüljék meg, hogy hidalják át sajátos problémájukat. Ők megtették, mi meg időt nyerve le lövöldöztük a bestiákat, ilyetén közjátékokkal teltek a mindennapjaink és iszonyatosan hálásak voltunk mikor szakadt az eső, ugyanis ekkor legalább olyan biztonságba voltunk, mintha egy bunkerba várnánk a csodát.
"Istent megtalálni nem túl egyszerű, mert olykor nem kint, hanem bent kell felkeresnünk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése