Jövőkép

Kínai esőkabát volt, fekete és még jól is mutatott, de egy rohadt hátránya mindenképpen volt, kész üvegházként viselkedve, az embert ízadáságtengerbe süllyesztette. Na de ez volt, kár lenne panaszkodni, a csepergő esőbbe egy idő után, úgy is átázik a szerelés és akkor már teljességgel mindegy mitől is vizes az ember.
 Nem dörgött, a szürke fellegekből csak a könnyek hullottak, és a földút ugyan kezdett ragadós trutymóvá változni, ám még mindig egészségesebb volt ilyen időbe haladni, mint alkonyatkor, mikor a fertőzöttek hordástól rajzottak elő rajthelyeikből. -Persze panaszra nincs ok, a dögvészt ahogy a túlélők zöme nevezi a járványt, végül is, mi emberek teremtettük, és mi emberek zúdítottuk embertársainkra.
 Afrika volt a cél, anno ott sok kísérleti fegyvert kipróbáltak a hatalmasok, és pár éve úgy látták, jobb ha a kontinens legtöbb lakóját kiirtják. A dolog jól kezdődött, de aztán, miközben a kontinenst karantén alatt tartották a szövetséges katonák, a vírus gondolva egyet, átjutott a kordonon és párhónap alatt végig fertőzte az egész világot. A lét biztos módja a bunkerek voltak, kész bunkervárosok növekedtek a föld alatt és még a levegőt is tökéletesen megszűrve engedték a mélységbe, így kerülve ki a járványt. -De akadt egy kis bibi, a gyárak sorra leálltak, az ellátmány egyre fogyatkozott és csak néhány, valóban felkészült földalatti város tudta biztosítani a megélhetést.
 Kínt tombolt a járvány, gyilkoltak a megkergült emberek, lent szintén folyt a harc az élelemért és a túlélésért. Igaz, gőzerővel mentek a kutatások az ellenszérum kifejlesztése céljából, de ezek csak folytak és nem voltak készen. -Mi akik nem fertőződtünk meg, vagy a szervezetünk úrrá lett a betegségen, napról napra tengődtünk. Voltak csoportok melyek régi várakba húzódtak, megerősítve, védelmet remélve a zombiktól, mert a járvány egy az agyat felemésztő kórság volt, mely veszett szörnyeket csinált az áldozataiból, s e betegség elég okos volt ahhoz, hogy ne pusztítsa el a gazdatestet, nem engedte az izmok elsorvadását, etette rabszolgáit, velünk és minden más élővel. S valami szelekció folytán, nem csak téptek és zabáltak, mindig akadtak akiket, nőket foglyul ejtve, a szaporodást biztosították. -Komplikált egy betegség volt, a beteg a beteggel nem tudott szaporodni, egészséges testek kellettek nekik...
 Borzalmas dolog volt, de még borzalmasabb azok elméje akik e mesterséges vírust kiagyaltak és a világra szabadították. -Megtörtént, már nem volt mit tenni csak túlélni. Bár ez sem volt könnyű, sőt, a technológia összeomlásával a kommunikáció is papíralapon zajlott, mert bizony az akkumulátorok is lemerülve, ha nincs energiaforrás, nincs feltöltés, mi több, a lőszere is fogytán a megmaradás napról-napra nehezebbnek bizonyult.
 Akadtak próbálkozások, behatolni a bunkervárosokba, az ottani készleteket megcsapolni, ám mára amely városok túlélték a belső és külső krízist, elég jól fel voltak fegyverkezve, és be kell ismerni, mivel felkészült helyek voltak, nekik még akadtak elektromosság és egyéb hasznos technológia, ami annyit jelentett, nekik még a üzenetek továbbításához, pont elég volt a rádió.
 Voltak hozzánk is küldött üzeneteik, dronok szórta röplapok. Ígérték közel a gyógymód és jön a segítség, meg persze velünk akarták újjáépíteni  a világot, indítsunk be erőműveket, gyárakat és termeljünk nekik, miközben a világon élők többsége dühöngő zombi. S mint mindig, voltak kolóniák, kik igyekeztek megfelelni e kérésnek és voltak kik csak rabolni kívántak, a többség pedig nem szerette volna, ha azok uralkodnának megint, akik szó szerint, majdnem kiirtották az egész világot...