Az Utolsó Pillanatok Kezdete

 A vámpírt vártam, nem mintha jobb, vagy gyorsabb lennék mint ő, esélyem lenne, de nem kívántam a halált kiprovokálni. Volt dolgom az életbe, és inkvizítorként elvben a feladatom a dimenziókapuk által világunkra özönlött szerzettek likvidálása.
 A dologba annyi volt a pozitívum, hogy a tudósok a Föld alternatív síkjaira nyitottak rést, így az evolúció és a tudomány, ilyen vagy olyan eltéréseiből létrejött lényekkel kellet megküzdeni, a vámpírok is effélék voltak.
 Na jó, nem csak voltak, vannak! a kapuk zömét bezártuk, de néhányat a lények tartsák már ellenőrzésük alatt, és így a világunk komoly csapástól gyötörve próbálja megőrizni régi arculatát. - Persze ez nehéz volt, a városok energiakupolákkal védettek, az utak szinte kihaltak és csupán a páncélvonatok és a repülő eszközök tartották a kapcsolatokat, a védett városok között. Igaz nem csak városok kellettek, élelem és nyersanyag, ám ezt a Föld veszélyessége miatt szinte lehetetlen volt. Így a aszteroida mezőkön nyíltak a hatalmas bányakolóniák, a Földet ellátva nyersanyaggal, és így fegyverekkel.
 Az élelem egy másik téma volt, részben a mikrokertészetek, részben a állattartó "városok" és részben a kint élőktől megvásárolt alapanyagok, akik külön kolóniákat alkotva, hatalmas energiaigényt követelő kupolák nélkül, ők csak fegyvereikbe bízhattak.
 4 milliárd még élő ember, és ebből nagyjából a fele a védett városokba, csillagkolóniákon, nos természetesen, ennyi embernek, még mindig kevés lenne az élelem, de egy teljesen ellenőrzött átjárót a világkormány megtartva, mezőgazdaságba kezdett, a Földön ekkor a kardfogtigrisek voltak az urak, de csak voltak, az új farmereket a hadsereg kellően védte, ám ez egy másik történet.
 Csend volt, a tanya elhagyatott volt, messze a civilizációtól, viszont túl közel a szörnyekhez. De ez volt, nekem találkoznom kellet a vámpírnővel, mivel ő volt a legjobb hírforrásom. -S hogyan jött ez össze(?) úgy mint a nők és a férfiak közötti kapcsolat, kölcsönös gyűlöletből.
 Először megakartuk ölni egymást, nekem ez volt a dolgom, neki a túlélésének eszköze. Azután egy ránk robbantott épület pincéjében volt időnk gondolkodni, bár engem a szépsége gondolkodtatott el, még akkor is ha a pokol szüleményei rendkívül csodálatosak tudnak külsőben lenne.
 Hát ő az volt, és bár az egyház elitegységéhez tartoztam, tisztába voltam vele, ők nem a pokolból jöttek, őket mi csábítottuk ide, mi nyitottunk kapukat mohóságunk kielégítése véget.  Ne démonok, de mint például Erina, ugyanis ezt a nevet viselte vámpírom, a hagyományosan ismert dolgok, mint kereszt, szenteltvíz, de leginkább a robbanótöltetek megtették hatásukat, s anno ezt használta ki az egyház, hogy a dimenziókapuk, mind-mind a pokolba vezetnek.
 Relatív, a pokol most itt is tombolt, és még mindig azt mondom, mert egy eszköz működik, az még nem igazol egy tovább vezetett következtetést.
 Nem számított, a konyha üres magányába ültem, az asztalon karabélyom egy felborult bádogbögre mellet. A falon egy megfakult Szűz Mária kép, a kredencet a szúvak foglalták el, az edényeket a por.
 Sóhajtottam, az idő perget és álcázott helikopterem rám várt, hogy tűnjünk innen a francba, mert megjárhatjuk. -Előfordulhat, az élet tele van meglepetésekkel, és szent jelekkel telerótt páncélzatom sem az örök élet titka.
-Hello. szólalt meg egy hang közvetlenül mögülem, ez meglepett, azt hittem elég éber vagyok, hát tévedtem.
 Hagyta hogy felálljak, és megfordulva a szemeibe nézzek. Hát nem volt biztató, mintha könnyet véltem volna észrevenni szemei sarkába. Ilyen még nem volt, de ilyen az élet és tudtam nincs sok esélyem, csapdába estem.
-Miért? tudakoltam, már a lehetőségeket kalkuláltam, kard, karabély és pisztoly és talán az oldalamon a vámpírcsaj(?)
-Itt vannak, mind ketten meg fogunk halni. csenget csendesen kedves hangja.
-Tudod mit, én még szeretnék élni.
-Egy horda van kint, szárnyasok, földférgek és egy gólem is úton van.
-Az jó. fintorodtam, még nem tudtam, hogy és mint, de azt igen, vélhetőn tényleg meghalunk, de nem lesz egy könnyű délután senki számára...