A Földért folytatott küzdelmet az élők elveszítették, a planéta az élő-halottak kezére került. Az emberiség töredéke még bunkerekbe rejtőzve vívta mindennapi harcát, ám a többség dimenzió kapukon ált, egy második földre menekült. -De hiába voltak a dimenziók közötti határok, a zombik e áttörhetetlennek vélt határon is átlépve, az emberiség háborúja, itt a második földön tovább folytatódott...
A városokat már elkezdték falakkal oltalmazni, az összeköttetést magasba futó vasutak és repülésre alkalmas gépekkel oldották meg. De míg az összes fal nem áll, városok és termőterületek körül, az addig a véderőnek kellet folyamatos járőrözéssel a holtakra vadászni. -Furcsa világ rajzolódót ki, annyi előnyel, hogy most az emberiségnek meg volt az esélye, hogy sikeresen elszigetelje magát a csoda tudja honnan felbukkanó zombikkal szemben. Igaz a világ így a falak világává válik, és a rendszeres bombázások mindig szükségesekké válnak, hogy valamilyen szinten, kordába lehessen tartani az élő-holtakat létszámát.
Atombomba! elvben jó ötletnek is tűnhetett, de már kipróbált volt, a dögök ugyan a lökéshullámoktól és a hőtől elpusztultak, de kikre csak a sugárzás átka nehezedett, tovább sétáltak, természetesen élőkre vadászva. Persze volt kezdett, volt kiváltó ok. Sokan máig a hadsereget okolják, hogy mert alkalmaztak egy különleges vírusfegyvert, de nem ez volt az igazság. A járvány vagy kórság a napból érkezett! Nehéz megmagyarázni miként égette ki valamilyen sugárzás az elméket és tette az emberek egy jelentős részét élő-halottá, viszont téves összeesküvés elméletekkel szemben, ez volt az igazság. Pontosan még ma sem tudni a teljes eseménytörténés minden morzsáját, de azt igen, hogy mikor egy kisebb üstökös becsapódott a Merkúrba, a nap közelsége miatt nem tudni mi, a Merkúron lapult-e vagy az üstökös hozta, viszont a lényeg valami párologni kezdet, de nem megsemmisült hanem , a fénnyel a Földre érkezett...
Ez volt, ezt lehetett letagadni, fikciókat kreálni, sőt még az ufókra is fogni, viszont a lényegen, nem változtatott semmi a tényeken, a Föld haláltusáját vívta, vagy is inkább az emberei civilizáció és maga az ismert világ, és egy új faj kezdte uralni a bolygót, csak ösztönöktől vezérelten.
Ilyen korban sokan fordultak Istenhez, de lekéstek könyörületéről, a apokalipszis egyik lovasa ugyanis benyargalta a Földet, és sok élőt nem hagyott maga után. S most az emberiség második esélye is veszélybe forgott, hiába a dimenziók közötti korlát, a szörnyek valahogy utat leltek. - Viszont akadt egy elmélet, mely talán vissza fordíthatja az idő kerekét, vissza egészen a Merkúron történtekig, sőt azt megelőzendőn, azzal a céllal, hogy minden lehetséges módon megakadályozzák azt a bizonyos becspodást. Az ötlet jó, ám akadt egy hátulütője, akik a második földre menekültek, a szó szoros értelmében kitörlődnek az időből, megszűnik számukra a jelen-múlt és jövő, semmivé válnak, mint ha sosem léteztek volna. Az elmélet szerint csak azon emberek maradnak, mint élők, akik most a Földön rejtőzve élnek. Az emberiségnek egy új remény, túlnépesedés és egyéb civilizációs gondok nélkül...igaz ez csak feltételezés. Ugyanakkor viszont valóság, hogy az emberiség nagyobbik része, már a második földön él. Miként lebeg egy kérdés is, mindent figyelembe véve, mégpedig az hogy , MEG E SZABAD EZT CSELEKEDNI?!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése