Menekülve

Furcsa alakzatokba rendeződtek a fellegek,  elveszítve természetességüket, mint ha mértani formák felé próbálnának közelíteni, ijesztő csend közepette.
 A férfi fáradt volt, lábai inkább ellengették volna a testet, csak az akarat tartotta még talpon, az akarat, hogy fedél legyen a feje felett és hogy minél távolabb kerüljön az elesett erőd romjaitól.
 Futni már nem igen tudott, egy egész napja menekült, az élőhalottak áttörve a védelmi vonalakat eszelős vérengzésbe kezdtek, koordináltan, parancsra cselekedve.
 Rémálom volt, az erőd a védelmi vonal legfontosabb pontjaként, ez eddig kulcs szerepet játszott a nagyváros biztonságára nézve. Immár csak játszott, most a szörnyek az elesett katonák testéből lakmározva diadal ülve, közvetlen veszélyt jelentettek az egész belső zónára.
 A rádióüzenetet leadták, vélhetőn az irányítótestület azonnali erőket mozgósít, mert ha nem, nagy baj történhet. A városig számtalan mezőgazdasági település volt található, szinte teljesen védtelenül. Ráadást egy elmebeteg bürokrata kitalálva, hogy a városnak immár nincs szüksége falra, elkezdték azt bontani.
 Megállt, nem nézett az égre és a levegő ízével sem törődött, arcán veríték csíkok, mint piciny patakok tekergőztek, vértezete súlya gigászi teherként nehezedett rá, miként karabélyát is a szentlélek tarthatta, mert a hadnagy kételkedett, hogy ez még a saját ereje. -Reménykedett, mielőbb a várható egységekkel szeretett volna találkozni, és egy szusszanás után visszavágni a zombiknak, elesett társait megbosszulván. Ám se katonákkal sem senkivel nem találkozott, és csak remélte, mielőbb legalább egy településre téved.
-Nagy volt a pánik,  senki nem hitte, hogy áttörik a hullák a védművet, az öt méter magas falról már nem is beszélve. De bekövetkezve a lehetetlen a dögök betörtek, nem tudni miként, de egy alig használt kapunk özönlöttek be. Lehetett szabotázs, lehetett mulasztás(?) igazából nem lehetett azt sem tudni, hogy jutottak át a taposóaknák vonalán sértetlenül, csak egy volt biztos, éjjel egy órakor lerohanták az Acélpajzsként ismert erősséget, és mire rendeződhetett volna a védelem, az ezerszer gyakorolt tervek szerint vissza hátrálva a toronyba, már minden elveszett.
 A hadnagy csupán azért élte túl a vérengzést, mert egy helikopterről védték a védhetetlent, és mikor már minden bukni látszott amely gépeknek sikerült a levegőbe emelkedni, a menekülést választották.
 Na ekkor történt a sokadik elképzelhetetlenség, a műszerek megbolondulva a gépek zuhanni kezdtek. A jobb pilóták szinte kisebb karcolásokkal le tudták tenni a gépeiket, de ez nem volt vigasztalás, hiszen, nem egy helikopter az élőhalott áradat felett lebegve pusztította a szörnyetegeket, hát ők hamar elvéreztek. 
 A hadnagynak valahogy szerencséje volt, a gép viszonylag a legvadabb küzdelemtől távolabb ért földet és a kis csapat megpróbálhatta a kitörést. Hát megpróbálták, ám sorra véreztek el társai, a menekülés nem volt zombi mentes. Mindegy, a lényeg, hogy John Wood hadnagynak sikerült élve eltávolodni  a helikoptertől és utat törve a hullák hadán az ostrom közeléből. Egy biztos volt, vagy hirtelen megtáltosodtak az élőhalottak, vagy valakik vagy valami irányítva őket, új felállást teremtet az ember és a zombik háborújának...