Sötét Hatalom ( Első Rész )

 Fáradt voltam, a pillanat annyira halottnak tűnt, hogy már üresebb nem is lehetett volna. Persze zajlott a jelen, a buszra tolongtunk túljutva egy munkanap messze nem mámorosító periódusán, a túlélésért dolgozni, nem élet csak a létért való gyötrelem.
 Azután még is egy villanásnyi virágzás, egy nő huppant mellém, egy hölgyemény akit már rég szépnek ítéltem és csak reméltem lesz egyszer, egykor egy cél érdekében valami. -Nem beszélgettünk, de ahogy a jármű ultrakelt és olykor-olykor karjaink érintették egymást, valami kellemes bizsergés járt át, egyfajta dopping módjára. Itt volt az a pillanatot, mikor azt kívántam, bár ő is hasonlót érezne, mert hittem ebből csak jó dolog születhetne...
 Aztán ő leszállt, utána csak a fejembe visszhangzó "Szia" maradt, és újra rám telepedett a rideg, értelmetlen üresség. -Ez az élet?! tettem fel a költői kérdést magamnak, magamba. Iróniaként egy hasonlóságot fedeztem fel Ő és én közöttem, mindketten nem kerültünk a rivaldafénybe, más világot képviseltünk, mint a többség.
-Megérkeztem, magam is elhagytam a szolgaszállítót és indultam utamra, mikor az első ami feltűnt, hogy egy nő egy pocsolyát bámult az út szálén, mint a zombis filmekbe, gondoltam és tovább léptem. Ám a vízió újra és újra ismétlődött, volt ki a falat bámulta, egy másik a saját tenyerét és a sor végtelennek ígérkezett, a városka átokba merült!
 Már féltem, a filmek éltek bennem,a filmek, melyekbe hirtelen megmozdulnak a megszállottak és kezdődik a vérengzés. S bár még minden mozdulatlan volt, eszközt kerestem tekintetemmel, mert valahogy nem voltak kételyeim, ennek a vége robbanás lesz, robbanás és távolról sem biztató reám nézve. -Mily jó is volt a buszon...
 Nem ott voltam, és a miközben elértem a házam kapuját, még mikor bezártam magam mögött, sem éreztem a biztonság varázslatát. S a monoton sorrendet feledve, fegyverszerű tárgyak után indultam a ház mögötti műhelybe, úgy éreztem, mire jön az alkony a mozdulatlanság, felettébb gyors változást hozhat. -Előbb fegyverek, majd élelem és víz a padlásra, az idő bár nem gyorsult a sok feladat miatt gyorsan szaladt.
 Hívhattam volna valakiket telefonon, de a tévé bekapcsolása és a rádió némasága arra engedett következtetni, baj van, nagy baj! -Igaz, hívtam néhány barátot, de a telefon haszontalannak bizonyult, tulajdonképpen egyedül voltam! -Persze kár panaszra, egyedül jövünk és megyünk az élet nevű kavalkádba -ból. Az meg, hogy valami történt és szerencsére még áram volt, csak egy dolog, mert az alkonyat jött!
 A padlásra indultam mikor az első rémületes üvöltés felhangzott, hát, majdnem infarktust kaptam a csendet törő borzalmas hangtól, ám az egyet követte a kettő és a sok száz, kezdődött a mészárlás(?)
 - A halál tombolt az éj leple alatt és házamat is átjárták a folyamatosan nyöszörgő kísértések, itt aludni nem lehetett és egész éjjel a fejszémet szorongattam, de nem volt rá szükség, miközben újra beállt a csend és megvirradva hullafáradtan nem igen volt kedvem lemerészkedni, bár tudtam, a padlás egy hely, de csak éj kérdése mikor találnak rám, agyalnom kellet, hol ott rettegtem, agyalnom egy erős jó védhető helyről, mert mikor újra leereszkedik az éj, a még általam nem látott borzalom vélhetőn  folytatódik...