Sóhajtás

A Gibraltár-híd egyik elképzelése  

 S hogy Isten mit gondol tökéletesnek, nem tudom. Sok kérdés létezik és még többre sosem kapunk választ, ám életünk kulcsa mi magunk vagyunk. Nem vagyok filozófus, és bár sok írást olvastam ez ügybe, még is úgy vélem, a küldetésünk, lehet nem a boldogság, hanem, hogy valaki boldog lehessen!
 Rég történt, talán nincs is jelentősége, talán a leírása is csak a papír pazarlása, de úgy vélem az időmből még kitelik, ha jók a jelzések a szétszakadt hold darabjai, még nem érték el a bolygónk légkörét, és talán ez a bunker megadja a túlélést, ha nem is az enyémet a leírásaimat igen!
 Nem akarok beszélni a Kínai gravitációs kísérletekről, erről biztos számtalan feljegyzés megmarad, végül is a világvégét ennek a felelőtlen kísérletnek köszönhessük... Arról sem írok, hogy a I Atomháborút követőn, mily nehezen tért is magához az emberiség, a tragédiába a szerencse, hogy csak korlátozott volt, és bár Moszkva egy lidércnyomássá változott, várható volt a végeredmény, ugyanis egy megelőző csapás keretében gyűrték le az Új Cári Oroszországot, régen volt.
 Igazából arról beszélnék, mikor egy hülye jegyérvénysítőgép mellet beszélgetésbe elegyedtem a később életem párjává vált hölgyeménnyel. Banális történet volt, a villamos gördült és mi a végállomásig azon okoskodtunk miért nem működik a gép, miközben számos másik ásítozott munkára felkészülten.
 Valahogy szerencsénk volt és ellenőr nélkül megúszva éppen elváltunk volna, mikor a folyó túlpartján magasodó hegy virágokkal és könnyed ligetekkel tarkított oldala, mely mesterséges tervezés, de fényképezésre ösztökélt, nem csak engem, de őt is. Ezen már mosolyogtunk és a bemutatkozásra is sor került, megjegyezném, neki jobb képei lettek.
 Tehát úgy annyira egy frekvencián mozogtunk, hogy ki is jelentettük, e pénzszomjas világban, ahol az első szempont az anyagi, döbbenten tapasztaltuk, hogy mindenről beszéltünk, csak éppen arról nem, mint a többség, hát így kezdődött...

 " A csodás pillanatoknak mindig meg kérik az árát "

 Ez, azon időbe történt, mikor a vén kontinens totális háborút indított a milliárdos népvándorlás ellen. Részben a globális időjárás-változás  klímamenekültjei voltak, új hazára vágyva,  de többségében pedig a hitüktől és fanatizmusuktól vezérelt, immár nyíltan pogánynak titulált, nem keresztények. Sokan gyengének tartották Európát, ám az olaj-levegő bombák másként gondolták és tulajdonképpen ott tartott a földrészünk, ahol annak idején Róma, a népvándorlás falait remegtette. De a bukás elmaradt, az emberek felismerték a jövő a tét, és nem kelletek sorozások, az többség önként jelentkezett katonai szolgálatra. -Nos én nem voltam önkéntes, mivel voltam egykor a fegyvereserők tagja, alapból az elsők között vittek a frontra, a frontra, mely a határok mentén brutális szintet öltött mind két oldal részéről.
 Már nem kellet olaj, így az őrületnek beáldoztuk a gazdagnak mondható arab országokat, ez időt jelentett, Európa ugyanis a hidrogén technológia segítségével teljesen új energiarendszert épített ki. -Persze erről sem kellene beszélnem, hisz a valóság megbotránkoztató és az igazság nézőponttól változó!

...egy rosszul kezdődött napon történt, nem veszekedtünk, de szó szót követve kicsit vitáztunk. Őnagysága ugyanis kijelentette, hogy ő a testesebb pasikat kedveli, és legyek hajlandó hízni. Ez egy szabadságolási időszakomba történt és nem is igen értettem csipkelődését, hisz több esztendeje együtt voltunk és ez idáig nem voltak ilyen elvárásai.
 A kisszobába voltunk, ő miniszoknya és pólóba, a nyár megengedte és nekem csak örömet szerzett öltözéke. De ugye vitáztunk vagy mi, majd felém fordulva elégé egyértelmű jelzést küldött, melynek hamarost  a vége nagy sóhajokba torkollott, amit úgy festett egyikünket sem nagyon bántott... Azután vége volt és közölte, nem is kell meghíznom, teszem hozzá a seregbe ere nem is nagyon lett volna alkalom...
-Nem ez vézna csaj volt, de nem is volt molett, egyszerűen olyan volt amilyennek lennie kellet. S hogy én számára mennyire feleltem meg, sosem kérdeztem, ehhez nem volt merszem, csak reméltem meg maradok neki, míg e földön az élet adatik mindkettőnk részére...
 Nem voltam otthon, egy a Földközi tengert átívelő Gibraltár-híd védelmét láttam el, az Afrikai oldalon. Tőlünk harminc kilométernyire  a tüzérségünk acsarkodott, az eget hullámokba árnyékolták be a nehézbombázó kötelékek. Volt mikor az első vonalba harcolva, szó szerint remegett a föld és mi a lövészárok betonnal kikent oldalának támaszkodva csak fohászkodtunk. Ám akkor csak a hidat védtük esetleges terrortámadástól, ami annyit tett, ami nem katonai jármű vagy gyalogos volt, már messziről kilőttük, jó kis mesterlövész puskáink voltak ez kétségtelen. -Szóval az egyik toronyt elhagyva, a váltás megtörtént, a kantinba töltöttem az időm, mikor egy levél érkezett, melyben annyi állt, az xy bevásárlóközpontba egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, és az elsődleges adatok szerint a feleségem is életét vesztette az ezer másik áldozattal egyetembe...

 " Igazság(?) míg ember embernek farkasa, nem fog létezni valódi igazság! "