A második hidrogénbomba ledobása után, már semmi nem volt meglepő. A hősök túlélni akartak, az emberek percekbe reménykedtek, és néhányan elkezdték Istent keresni.Nem volt ez vallási áhítat, inkább egy végső elkeseredés közepette felmerült hullócsillag. -A kívánság megtörtént, már csak a csillagot, azaz a Teremtőt kellet megkeresni.
Persze az idő úgy pergett, mint a legnagyobb vízesésekben az megannyi csepp. Ám mivel a legsötétebb időkben, mindig feltűnik egy esélyt hordozó legenda, így Isten, ismét az előtérbe került, néhányaknak fényt szolgáltatva a kaotikus világban.
Ezer feltételezés született, Tibettől egész a Szaharáig, hogy hol is rejtőzik Isten, testbe költözött megtestesülése. Százak indultak útra, talán nem is a világot, mint sem inkább saját magukat megmenteni kívánón, viszont ez eddig, senki nem találta meg az ÚRT és még az is lehet, az egész egy reményvesztett öreg meséje csupán.
-John sem tudta hová tegye a legendákat, viszont azt tudta, az emberiséget nem megmenteni kell, hanem a saját vérében szenvedő Földet megszabadítani, a csak ártani, pusztítani tudó és élvező emberiségtől.
-Furcsa? talán annak is lehetne mondani, de mikor gyilkos szúnyogok, kiszabadult vírusok mellett, még az emberek is rákontrázva egy korlátozott nukleáris háborúba kezdtek, már kérdés volt, van-e helye egy ilyen fajnak a planétán. A férfi, ki már több hete nem borotválkozva, lassan lépdelt Alaszka mocsaraiba, a délutánt egy a feltörő metántól lángoló tó tette utópisztikussá, ami jelen esetbe a realitásnak felelt meg.
Kanadát hagyta maga mögött, egy bunkervárosból köszönve el a civilizáció maradványaitól, és egy szóbeszédet követve, nagyon remélte, ő megleli Istent. A karabély a kezében hűséges barátnak bizonyult, éppen úgy hasznos volt egy támadó medve, vagy egy idióta emberrel szembe, használni, mindkét esetbe szükségszerű volt.
-Múltidő, oly távolinak látszott a tegnap eseménye, mint az első szuper-vihar, mely fél New Yorkot a semmivé tette egyenlővé. -Alaszka más volt, itt a viharok ritkák voltak, a mocsarak viszont ragadósak és mérget okádóak.
-Új nem volt benne, ha beleköpünk a természet rendjébe, semmi jó nem sülhet ki, és nem is sült. Már csak az volt a kérdés, valóban Alaszkában várakozik a Teremtő?!
John, aki sok emberrel ellentétben nem volt egyedül, szíve szerint azt mondaná, Istennek, hogy Kedvesét és őt engedje boldogan élni, többet nem! Ám mert ki tudja, mily újabb vágy születne, próbált a bolygóért elmélkedni és szavait a bolygóért felemelni.
Nem volt könnyű elhatározás, miként az is ledöbbentette, mikor szerelme egy Angyalra mutatott és ő nem látta. Aztán egy érzés, érintés és már tudta valami, vagy valaki csak van a gyertyafényes szobába. S mert felébred egy alvó rész lelkébe, ahogy kedvese megszorította a kezét, már látta ő is a könnyező Angyalt!
Ez volt Kedden, rá két napra lecsapott az a bizonyos vihar, majd jött egy gigászi metánkitörés a Csendes-Óceán déli részén, hogy aztán még inkább felgyorsuljanak az események és már csak azt vegyék észre, a háború is kirobbant.
Sok élmény volt és rengeteg borzalmas pillanatkép, s míg ő a Földön próbált szerencsét, élete párja egy űrbázison ragadva csak remélhette, hogy lesz ki megmenti a fent maradt emberekkel együtt, igaz az is kérdéses volt, akad-e valahol, egy még üzemképes űrhajó.
-Bonyolult dolog, és talán John ezért is vélte úgy, legyen inkább mindennek vége(?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése